2026.január.21 szerda
HomeTEITTelepülésvezetők látogatása a Paks II. építkezésen

Településvezetők látogatása a Paks II. építkezésen

PAKS-PRESS – A beruházás közvetlen szomszédságában lévő települések vezetői tettek látogatást a Paks II. Zrt.-nél. A polgármesterek részletes tájékoztatást kaptak a munkálatok előrehaladásáról és a közeljövő eseményeiről.

 Öt új polgármester került a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulásba (TEIT), ami a szervezet több mint harmincéves történetében példa nélküli. Ennek okán röviddel a tizenhat önkormányzat alkotta társulás elnökségének megújulása után a polgármesterek meglátogatták a térség és egyben az ország legnagyobb beruházását. Az új atomerőmű telephelye nemcsak az újonnan megválasztott településvezetők, hanem a „régi motorosok” számára is tartogatott újdonságokat, hiszen felpörgött az építkezés.

Az 5. blokk munkagödrébe lassan egy tízemeletes épület is elférne – zajlik a talaj kiemelése a tervezési szintig –, a 6. blokk számára kijelölt területen pedig a talajszilárdítás halad gőzerővel.

Még mielőtt ezt a településvezetők maguk is megnézték, Rákóczi Péter kommunikációs igazgató beszélt az idei év legfontosabb mérföldköveiről. Kitért a nukleáris ágazat aktualitásaira és az árampiaci helyzet alakulására is.

– Fontos, hogy a településvezetők ismerjék ezeket az érveket, ha kérdéseket kapnak, legyenek válaszaik – indokolt Rákóczi Péter. A kommunikációs igazgató kiemelte: fontos a kapcsolattartás a TEIT-tel, mert atomerőművet építeni csak a lakossággal egyetértésben lehet.

Rákóczi Péter tájékoztatta a polgármestereket arról is, hogy a munkások számára közvetlenül az építési terület szomszédságában épül egy ötezer férőhelyes szálláshely, ahonnan akár gyalogosan is elérhető az építési terület.

Rákóczi Péter szavai szerint fontos irányelv, hogy alapvetően ne a város infrastruktúráját terheljék, ezért a tervek szerint a szükséges szolgáltatásokat helyben biztosítanak majd.

– Cél, hogy koncentráltan, ellenőrzötten helyezzük el a fizikai állományt – hangsúlyozta.

A településvezetők több kérdést is felvetettek a lakosságszám várható növekedése kapcsán. Heringes Anita, Paks polgármestere az ivóvíz- és szennyvízhálózat szükséges bővítését hozta fel példának. Több település vezetője az elszállásolás lehetséges megoldásait firtatta, míg Bordács József, Fadd polgármestere arra is kitért, hogy a már itt lévő, különböző nemzetiségű dolgozók számára szabadidős elfoglaltságokat kell biztosítani.

– Vannak olyan kérdések, amiket rendezni kell. Ezek többsége – mint most megtudtuk – nem a Paks II. Zrt. hatáskörébe tartozik. Ezek megoldása érdekében az ágazati minisztériumokhoz kell fordulnunk – jegyezte meg ennek kapcsán dr. Bagó Zoltán elnök, Kalocsa polgármestere. – Lenyűgöző az előrehaladás sebessége, minősége. Követem a híreket, igyekszem naprakész lenni, ennek ellenére kaptunk új információkat, komplexebben látjuk a projektet. Örülünk, hogy a munkálatok szabályozottan, rendben zajlanak, jelentős az előrehaladás – összegezte.

A paksi és kalocsai, valamint további tizennégy környékbeli település polgármestereit az építési területen Kiss László Gábor kalauzolta. A Paks II. Zrt. programigazgatója ismertette a terület-előkészítési és egyéb munkálatok műszaki részleteit, ütemezését.

Forrás: paks2.hu

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk