2025.július.09 szerda
HomeKözéletTEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK

TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK

Költségvetésről is döntöttek!

30 milliós támogatási növekmény

Az MVM Paksi Atomerőmű 12 kilométeres körzetében fekvő városok, községek önkormányzatai alkotta Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) által végzett feladatok támogatási intenzitása a tavalyi évi 170 millió forintról 200 millió forintra emelkedik a 2025. évben. A támogatás bővülését az MVM Paksi Atomerőmű küszöbön álló üzemidő hosszabbítása, a TEIT ezzel összefüggésben megemelkedett feladatai indokolják – jelentette be a hírt Dr. Bagó Zoltán, a társulás elnöke a február 11-én Bátyán megtartott ülésen.

A támogatási összeg emelkedése plusz bevételt jelent a tagtelepüléseknek.

A tagtelepülések szavaztak arról is, hogy ez év novemberében ellenőrzik a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolóját, mely annyiban aktuális is, hogy ott négy új tárolóegységet alakítottak ki a kiégett fűtőanyag kazetták jövőbeni tárolására, amire tekintettel – a veszélyforrás növekedése miatt – továbbá támogatási forrásokat lehetne kiharcolni térségünknek.

MEGMARADT A MEGYÉK KÖZÖTTI EGYENSÚLY A TEIT-BEN

A Társulás tagjai elutasították azt a javaslatot, hogy Bölcske és Németkér települések is felvételt nyerhessenek a TEIT-be. Ennek köszönhetően marad a kiegyenlített felállás, miszerint 8 Bács- és 8 Tolna megyei település tagja van a TEIT-nek.

KELL A CIVIL KONTROLL IS

A Társulás elfogadta idei évi költségvetését is, melyben többek között meghatározták, hogy mely médiumokkal kötnek tájékoztatási megállapodást az idei esztendőre. Míg a paksi oldalon a televízió és rádió mellett két nyomtatott sajtó általi tájékoztatást is fontosnak tartották, addig a kalocsai oldalon – Dr. Bagó Zoltán elnök javaslatára – csak a helyi televízióval és rádióval kötött a TEIT megállapodást. Így a jövőben sem az online helyi hírportáloktól, sem pedig a Kalocsa járásban terjesztett 15 települést elérő nyomtatott médiumoktól sem kapnak a TEIT-hez köthető információkat – az Atomerőmű működéséről – a környéken élők. Az eddigi tapasztalatok alapján, mivel a TEIT-nek még a mérési eredmények naprakész közzététele is gondot okozott a kalocsai járásban, ezért szükségessé válhat egy valódi civil kontroll megvalósítása a Bács megyei oldalon.  

PÁLYÁZATI PÉNZEK ÚTJAI

KALOCSA JAVASOLTA – KALOCSA NEM KAPOTT A PAKSTÓL ELVETT IPARŰZÉSI PÉNZBŐL

Annak ellenére, hogy elsőként, hivatalosan Kalocsa város előző polgármestere dobta be a köztudatba, hogy részesülni akar a Paksi Atomerőmű által, Paks városának iparűzési adóként befizetett összegből, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat döntése nyomán mégsem kapott a pénzből, miközben Kiskőrös százmilliós bevételt könyvelhet el ugyanebből a forrásból.

Az kérdés, hogy ez azért történhetett meg, mert a működési- és fejlesztési tevékenységekre igényelhető keretből rossz címen kértük a támogatást és mire ránk került a sor elfogyott az adott keret, vagy csak „ellenzéki” városként nekünk nem jár.

TERÜLETI OPERATÍV PROGRAMBÓL A TURIZMUSRA IS JUTOTT  

HAJÓS AZ ABSZOLÚT NYERTES

Bács-Kiskun vármegyébe összesen 2,05 milliárd forint érkezik humán fejlesztésekre TOP Plusz forrásból. A projektek célja a helyi közösségek erősítése, a szociális szolgáltatások bővítése, az oktatás és egészségügy fejlesztése, valamint a hátrányos helyzetű csoportok támogatása.

A térség településeinek elnyert pályázatai:

• Kalocsa (190M Ft)

Az ifjúság motiválása és az egészséges életmód népszerűsítése a fő cél. Kiemelkedő rendezvény az Ifjúsági Példaképek Gálája, ahol a kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalokat díjazzák. Emellett egészségnapokat és kerékpáros táborokat is szerveznek.

• Solt és térsége (197,9M Ft) – Dunapataj, Akasztó, Harta és Solt és Dunatetétlen településeken az idősek támogatása, női egészség programok és bűnmegelőzési programok kapnak szerepet.

Gyermekek számára kézilabda táborokat, sportfoglalkozásokat és közlekedési oktatásokat szerveznek.

• Hajós (34,5M Ft) – Kulturális közösségépítés, a város történetét bemutató képregény kiadása, hagyományőrző rendezvények és adventi népzenei estek valósulnak meg.

A fejlesztések illeszkednek a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által megvalósítandó, „Bács-Kiskun, jó itt lenni!” projekthez, amelyre 1,124 milliárd forint támogatást nyert az önkormányzat TOP Plusz forrásból.

HAJÓS EGYMILLIÁRDOT KÖLTHET TURISZTIKAI BERUHÁZÁSOKRA

A Bács-Kiskun Megyei közgyűlés a közelmúltban döntött a turisztikai célú támogatásokról is.

A döntésnek köszönhetően kerékpárút épül Császártöltés és Hajós-Pincefalu között, mintegy 646 millió forintból. (130.000Ft/m)

A térség borturisztikai és aktív turizmusának erősítése érdekében egy 5 kilométer hosszú kerékpárút épül, amely Császártöltést és Hajós-Pincefalut kapcsolja össze. Az új útvonal, a Dél-Őrjeg NATURA 2000 védettségű Hajósi kaszáló és löszpartok természetvédelmi területen halad keresztül, lehetőséget adva a természetjáróknak és a kerékpáros turistáknak a térség különleges természeti adottságainak felfedezésére.

(Sajnos meg kell jegyeznünk a hír kapcsán, hogy a két település közötti autóút felújításért kiállt, mivel irdatlan rossz állapotban van és helyenként már balesetveszélyes- szerk.)

Több turisztikai látványosságot is láthatóvá tesznek a Hajósi Pincefaluban egy komplex turisztikai fejlesztése eredményeként 367,5 millió forintból. A projekt részeként például megnyílik a Cabernet Látogatóközpont alatti pincerendszer. A fejlesztések során rendezvényhelyszínek újulnak meg, interaktív turisztikai applikáció készül, és korszerű technikai eszközök (mobil színpad, fény- és hangtechnika) kerülnek beszerzésre, hogy a kulturális és gasztronómiai események még színvonalasabb környezetben valósulhassanak meg.

RELATED ARTICLES

1 COMMENT

  1. Amennyi kárt okoz a Paksi Atomerőmű a környezetének, ezek a pénzek morzsák. Inkább, a lakosságnak egyénenként kellene kompenzációt kapniuk, nem egy közöségnek, nem a településeknek, nem ott élő vállalkozóknak, vagy szervezeteknek. Aztán, ha a privát emberek némelyike összeadná a (mindenki által) megkapott pénzből a rá jutó részt, abból azt csinálnának amit akarnak.
    Most tényleg, nem kell bizonygatnom, hogy egy pld. Kalocsán élő ember, hölgy, MI HASZNOT merít az Ifjúsági Példaképek Gálájából, vagy a kerékpáros táborokból, ha egyik sem érdekli; de amit meg kell vegyen ingatlant az életéhez, arra 150% vételárat kellett kifizessen a 100% helyett, mert az Atomerőmű…..itt van és akkor….mindenki át akarja vágni a másikat a felfelé srófolt árakkal.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk