2025.július.09 szerda
HomeKözéletModerátorképzés Kalocsán

Moderátorképzés Kalocsán

Tavasszal kezdődött, amikor a Közélet Iskolája „Országszerte” programjába a Békés Kalocsáért Egyesület nevében pályázatot adtunk be a Moderátorképzés megszervezésére. Szeptember 23-án a D7 Vízparti Közösségi Ház adott helyet az eseménynek.

A következő kérdésekkel foglalkoztunk:

– Hogyan lehet megfelelő környezetet teremteni a csoportos beszélgetésekhez?
– Hogyan lehet elősegíteni, hogy egy beszélgetésben mindenki szóhoz jusson?
– Hogyan lehet hatékonyan és demokratikusan döntéseket hozni?

A Közélet Iskolájáról, ésa szervezet társadalom-építő, szervező munkájáról Vujovits Júliát, és Bauer Flórát, a Közélet Iskolája munkatársait kérdeztük.

Beszélgetés Vujovits Júliával, és Bauer Flórával, a Közélet Iskolája munkatársaival

Eredetileg azt terveztük, hogy ebédre a Vajas folyón sárkányhajóval evezünk a Trófea vendéglőbe, de ezt az elemet sajnos módosítanunk kellett a vendéglő bezárása miatt. Azért így is volt lehetőség egy kis kajakozásra a Vajason.

A résztvevők egytől egyig a közösségi munka iránt érdeklődők voltak, akik a társadalmi igazságosságért, a valódi demokráciáért, a környezet védelméért, a helyi lakosok vagy munkavállalók jogaiért dolgoznak. A remek hangulatban eltöltött nap rengeteg tanulsággal szolgált. Rávilágítottunk, hogy mindenkire oda kell figyelni, és nem biztos, hogy a legtöbb beszédnek van a legmélyebb mondanivalója. Attól, hogy valaki nem „nyomul”, még lehetnek neki a legjobb ötletei.

Útmutatást leltünk arra, hogy hogyan lehet egy beszélgetést demokratikusan moderálni, és hatékonyan a legeredményesebb működésre vezetni.

A képzéshez csatolva kaptunk egy ajándék programot is. A „Szerveződj” társasjátékot október 24-én este ismerhetjük meg egy 6300.hu szerkesztőségi találkozó keretében. Ez egy zártkörű csapatépítő eszegetős, iszogatós este lesz, amit már nagyon várunk.

Ez a képzés a Közélet Iskolája Országszerte programja keretében valósult meg. Ha érdekelnek további képzések és programok szervezetépítés, társadalmi változás és érdekvédelem témában, akkor látogass el erre a honlapra: 

https://kozeletiskolaja.hu/kepzesek-es-esemenyek/

Számomra ezt az üzenetet adta a Közélet Iskolája:

Közöd van hozzá, hogy milyen iskolákban, oktatásban részesülnek a gyermekeid, hogy milyen egészségügyi ellátást kapnak szeretteid, hogy milyen a városod, a környezeted, amiben élsz. Jogod van beleszólni a saját életedbe! A közélet formálása nem a politikusok privilégiuma! Az életed a tiéd!

A Közélet Iskolája arra tanít minket, hogy hogyan tudjuk a saját kötelességeink teljesítése mellett a saját jogainkat is érvényesíteni!

Hogyan szólítsunk meg hasonló érdeklődésű embereket, és alkossunk szeretet-közösségeket!

Hogyan lépjünk fel érdekeink, és jogaink megvédése érdekében, mik a lehetőségeink, és mik a határok!

A Közélet Iskolája segít ugyan eligazodni a mai zavaros világban, de a döntés a tiéd!

Interaktív, változatos módszerekkel fűszerezett programban töltöttünk együtt egy kellemes napot!

Köszönjük a lehetőséget a Közélet Iskolájának!

Már keressük a következő lehetőséget a találkozásra:

Bolváriné Gärtner Anikó, Békés Kalocsáért Egyesület

RELATED ARTICLES

1 COMMENT

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk