2025.május.16 péntek
HomeKözéletAz előválasztás jelöltjeinek bemutatkozása: Dr. Kudron Nándor

Az előválasztás jelöltjeinek bemutatkozása: Dr. Kudron Nándor

Cikksorozatunkban bemutatkoznak az előválasztás jelöltjei. Szeptember közepén (18-26.) közöttük fog eldőlni, hogy ki lesz a 2022-es országgyűlési választáson induló jelölt, akit az Összefogás támogat. Ezúttal Dr. Kudron Nándor bemutatkozását olvashatjuk.

„Aki nem mutogatja magát – ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik – sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet, azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni.” Popper Péter 

Országgyűlési képviselő szeretnék lenni, a szó szoros értelmében, képviselő.

A képviselőség szolgálat.

Ez számomra azt jelenti, hogy együtt kell élni a választókörzettel, és meg kell hallgatni az embereket. Szolgálni szeretném a választóimat, az itt élőket, a problémáikra megoldást találni, az eddigi hibákat kijavítani.

Az őseim évszázadok óta Kiskőrösön élnek, egyszerű iparos emberek voltak. Nagy szegénységben kezdtem az életem, és családunk évről-évre fejlődött. Szüleim is sokat dolgoztak, édesapám ugyancsak doktori fokozatot szerzett. Én is több, mint 15 évet tanultam különböző felsőoktatási intézményekben, sokszor több-ben is egyszerre. Ezért nagyon sok egymástól eltérő végzettségem van. Jogi diplomámat az ELTE-én, államigazgatásit a Corvinus egyetemen végeztem, mellette több képzésen is részt vettem, illetve más intézményekben idegenforgalmi, vendéglátó-ipari de még mezőgazdasági technikusi végzettséget is szereztem.

Bár mindig is vonzott a politika, és 20 éve többnyire valahogyan mindig is az életem része volt, most mégis elgondolkoztam, belevágjak-e ebbe a kihívásba. A jelenlegi politikai elitnek köszönhetően ugyanis a közvélemény negatívan ítéli meg a politikusokat, ám én tenni szeretnék, és ezen változtatni.

Úgy érzem, a magánéletem révbe ért, több diplomával és végzettséggel rendelkezem, megházasodtam, és van egy tündéri gyermekünk. Nagyon nagy lemondással jár e választási küzdelem, nagyon sokszor gondolok a családomra, hogy van-e értelme ennyi munkát beletenni, miközben sokszor nemtelen támadások érnek.

Fiatal koromban volt egy döntésem, hogy, ha lehetőségem lesz rá, többet fogok tenni az emberekért. Régóta végzek karitatív tevékenységet, és adományok formájában segítek a rászorulóknak. Most jött el azonban az az idő, hogy a törvényhozásban is segítsem az itt élő embereket. Mert hiába hirdeti a kormánypropaganda, hogy Magyarországon minden rendben van, a magyar emberek többsége nem azt látja, hogy jó irányba mennek a dolgok.

Folyamatosan járom a választókerület településeit, Kiskőrös-Kalocsa-Solt térségében. Vidékünk számtalan lehetőséget rejt magában, mégis rengeteg munkában megfáradt emberrel, reményvesztett kisnyugdíjasokkal és kilátástalan élethelyzetekkel találkozom nap mint nap. Erre rányomja bélyegét a jelenlegi kormány által tudatosan fenntartott apátia és negatív közhangulat. Ebből szeretném kimozdítani a Bács-Kiskun megye 3. számú választókerületében élőket, és szeretnék számukra kiutat mutatni.

Nagyon köszönöm, hogy mindenhol kedvesen fogadnak. Ez erőt ad ahhoz, hogy tudjam, jó úton járok, és van értelme annak, amit csinálok. Elég volt a gyűlöletkeltésből. Szeretném felvirágoztatni ezt a körzetet, és újra életet és mosolyt hozni a falvakba.

Úgy gondolom, hogy összefogással bármit elérhetünk. Ha elnyerem a bizalmukat, képviselőségem esetén mindent meg fogok tenni Önökért, és a településeinkért. Kérem, hogy amennyiben egyetért velem, támogasson szavazatával, hogy együtt indíthassuk fejlődésnek térségünket.

„Nem lehet megoldani a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket.” Albert Einstein.

Dr. Kudron Nándor, független jelölt, a Jobbik frakciót jelölte meg

RELATED ARTICLES

3 COMMENTS

  1. Sikerüljön.! Remény, hogy a tanyasi időseknek,jusson egy .. egy jó szó. Vagy segítség. Köszönöm, Bobeknè.,!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk