Fura szó, nem is gyakran használjuk, de ha mostanság végigmegyünk Kalocsa főutcáján, akkor érthetővé válik. Hogy a megszokott és szeretett régi fáink között voltak betegek, némelyek még balesetveszélyesek is, az nem kérdéses. Utóbbiakat ki kellett vágni, nem vitás. De az összeset, az egészségeseket is??!
Barbárság, gyalázat.
Ám a döntés meglett, aki ebben tettes volt, lelke rajta. Viszont ezeknek az immár kiirtott fáknak, némelyeknek legalább, volt fontosabb jelentősége is, jelesül a Gyermekotthon előtti fáknak. Itt ugyanis száz éve egy Szamuely Tibor álnevű kommunista undormány ártatlan kalocsai lakosokat akasztott/akasztatott a fákra. (Előbb a szokatlan undorvány kifejezés helyett az állat szót akartam írni, de rájöttem, hogy ez ellen okkal tiltakozhatnának pl. a zsiráfok, a vízibolhák, a varangyok, meg az összes tisztességes állat. Szamuely nem állat volt, hanem egy rohadék undorvány lény.)
Páran – tán többen is – kértük, hogy a Gyermekotthon előtt néhány fát (legalább kettőt-hármat) hagyjanak meg mementónak, a mártírokra emlékeztetőnek. Halk szavunk, kérésünk süket fülekre talált, a döntéshozók minden fát kivágattak.
Barbárság, gyalázat.
Akik ebben így döntöttek, lelkük rajta, de a nevükre sokan majd emlékezni fogunk. S hogy az eddig általam becsült helyi faragómester az egyik fából kifarag majd valami emlékeztetőt? Erről csak az jut eszembe, hogy a harminc ezüstpénznek most mi az árfolyama – forintban, dollárban, euróban?!
Ami itt most hőn szeretett szülővárosomban zajlik, nem fátlanság, hanem pofátlanság.
Ruppáner János nyugalmazott tanár véleménycikke
A pénznem: Filvig Forint.
Az új fatípusok neve: Nyüzüge röhejfa
Dunamenti Timbuktu, ez lesz belőle. Nappal 50 fok, éjjel csak 40. A kiötlői csak idomulnak az új szelekhez.