2025.május.20 kedd
HomeKözéletMessziről jött ember azt mond, amit akar?

Messziről jött ember azt mond, amit akar?

Az elmúlt héten a polgármester örömmel jelentette be egy sajtóközleményben, hogy megalakult a Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft., melynek fő célja, hogy „a Paks 2 beruházás kapcsán az önkormányzatra háruló feladatokat koordinálja, szoros kapcsolatot tartson a beruházás valamennyi résztvevőjével, és minderről a lakosságot tényszerűen, hitelesen tájékoztassa. […] tervezett tevékenységi körébe tartozik a városfejlesztés, városmarketing, turizmusfejlesztés, és a kulturális központnál lévő feladatok magas színvonalon történő ellátása.”

Fotó: Zsikó Zoltán – Facebook

Ezen kicsit meglepődtünk, hiszen a 2017. december 18-án 100%-os állami tulajdonba kerülő, paksi központú PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft. nagyon hasonló célok és feladatok mentén dolgozik, azaz fő feladata a Paks 2 beruházás miatti térségfejlesztés. Akkor minek az új cég?

Furcsának találtuk azt is, hogy a polgármester, élve a veszélyhelyzet adta lehetőséggel, a képviselőtestület megkérdezése nélkül (őket csak tájékoztatva) egyszemélyben döntött arról, hogy létrehozza ezt a céget, és a cég képviseletére nem kalocsai, a helyi viszonyokat jól ismerő, megfelelő képzettségű embert nevez ki, hanem a Dunántúlról “szerez” egyet, a bátaszéki, 29 éves Zsikó Zoltán személyében. 

A fiatalember önéletrajzában valóban elismerésre méltó dolgokat találtunk. Eredményes népzenei karrier, szép eredmények egyéb kulturális szervezési területeken is. Mivel azonban messziről jött ember azt mond, amit akar, gondoltuk kicsit utánajárunk a dolgoknak.

Hát, sajnos mi közel sem találtuk annyira szépnek a valóságot.

Zsikó legutolsó munkahelye a Szekszárdi Közművelődési Nkft. volt. Helyi forrásaink szerint ezt a céget az önkormányzat csak azért hozta létre, mert Zsikót szerették volna a Babits Mihály Kulturális Központ irányítójának kinevezni (mely Tolna Megye legnagyobb kulturális intézménye), ő azonban megfelelő tapasztalat hiányában kétszeri nekifutásra sem tudott eredményesen pályázni a vezetői pozícióra. Ezt a problémát úgy hidalták át, hogy a sebtében létrehozott önkormányzati cég ügyvezetőjének nevezték ki Zsikót, majd e céget bízták meg a Babits üzemeltetésével. Gond letudva.

(Számos példát látunk arra országos szinten is, hogy ha valakinek nem megfelelő a képzettsége egy poszthoz, akkor úgy módosítják a törvényeket, rendeleteket, hogy ez ne legyen probléma. Úgy tűnhet, ebben az esetben Szekszárdon is ez történt.)

Zsikónak azonban ettől a cégtől távoznia kellett. Nézzük, miért?

Fotó: Zsikó Zoltán – Facebook

Szeptember 24-én az önkormányzatban többséget adó Éljen Szekszárd Egyesület (továbbiakban “ÉSZ”) frakció leváltotta az ügyvezetői posztról. Bomba Gábor, az ÉSZ frakcióvezetője úgy kommentálta a történteket; „megpróbáltak együtt dolgozni Zsikó Zoltánnal, ám sajnos az derült ki, hogy „nem megy ez a dolog.” – A város érdekében hoztuk meg a döntésünket.”

Vajon mik lehettek az előzmények, mi vezetett ide? Idézzük Illés Tamás, a Közművelődési Nkft. felügyelő-bizottsága elnökhelyettese, önkormányzati képviselő május 29-i cikkét:

„CSŐDKÖZELI ÁLLAPOTBAN A BABITS

Az önkormányzatoknál pár hétig sajnos még nincs közgyűlés, de az önkormányzati cégeknél az év elején beiktatott új felügyelőbizottságok (FB-k) folyamatosan dolgoznak. Lássuk, mit mutatnak az első gyorsjelentések!
Ezen a héten először a Szekszárd MJV Önkormányzatának 100%-os tulajdonában lévő Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft-nél ülésezett a tulajdonosi ellenőrző szervezet. Komoly

GAZDÁLKODÁSI ANOMÁLIÁKKAL és súlyos (58 milliós) VESZTESÉGGEL

szembesült a testület.
A számviteli alapelveket sértő adatszolgáltatásra és a gazdálkodási hiányosságokra tekintettel ELUTASÍTOTTA a 2019. évi mérlegbeszámoló elfogadását, egyúttal a Ptk-ban biztosított jogosítványával élve a cég gazdálkodásának átvilágításához független külső szakértő bevonásáról határozott.

Az eltelt időszakban a felügyelőbizottság csak többszöri kérésre, majd felszólításra, jellemzően  a határidők figyelmen kívül hagyásával,

áttekinthetetlenül és hiányosan kapta meg az adatszolgáltatásokat.

Ezek rendszerezése és vizsgálata is komoly nehézséget okozott, nem segítette a felelős, megalapozott döntést.[…] 
A gazdálkodás teljes körű megítéléséhez nélkülözhetetlen a társaság szerződéseinek vizsgálata is, de erre sem kaptunk teljes rálátást, mivel nem kaptuk meg az önkormányzat és az Nkft. közötti közfeladat-vállalási, valamint több egyéb, nagyértékű szerződést. […]
Az Nkft. a 2019-es tevékenységét

58 MILLIÓ FORINT ÉVES VESZTESÉGGEL

zárta. 2018. évhez viszonyítva komoly gazdálkodási hiányosságokra utal, hogy 76 millió Ft-tal csökkent a társaság eredmény pozíciója, amit döntően az anyagjellegű ráfordítások inflációt jelentősen meghaladó (megmagyarázhatatlan), 57 millió Ft-os növekedése okozott.

Rendkívül magas, 122 milliós a szállítói tartozás

(sokan jó ideje futnak a pénzük után).

A könyvvizsgáló szintén magas kockázatként emelte ki a súlyos tőkevesztést, a rendkívül jelentős mértékűre nőtt kötelezettség állományt, mely esetekben a tulajdonos önkormányzatnak helytállási kötelezettsége van.[…]
Nem lesz megkerülhető a korábbi Felügyelő Bizottság és az ügyvezetés felelősségének vizsgálata sem.”

Tehát Zsikó irányítása alatt Szekszárdon a Szekszárdi Közművelődési Nkft. áttekinthetetlenül, szabálytalanul és súlyos veszteséggel működött és a vezetőség büntetőjogi felelőssége is felmerült!

Ezek után adódik a kérdés, hogy miért pont olyan emberre esett Filvig polgármester választása a kalocsai KIKN Kft. vezetésére, akit Szekszárdról rossz gazdálkodás miatt bocsátottak el? Rá meri bízni a paksi pénzeket? 

Továbbá miért volt szükség ilyen sürgősen, a képviselő-testület jóváhagyása nélkül, polgármesteri hatáskörrel megalapítani a szekszárdihoz nagyon hasonló céget, milyen pénzügyi források állnak rendelkezésre, milyen egyéb területeket fog ez a cég idővel bekebelezni?

A cikkünket folytatjuk, megkérdezzük az képviselőket is, milyen véleménnyel vannak, és tényleg támogatják-e ezt a polgármesteri elképzelést.

Ezenkívül beszámolunk, hogy a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet által november 11-től kihirdetett és 90 napig érvényes vészhelyzet alatt milyen határozatokat és rendeleteket hozott a képviselő-testületi hatáskörrel felruházott, a várost jelenleg egy személyben vezető polgármester.

RELATED ARTICLES

2 COMMENTS

  1. Igyekeztem figyelmesen elolvasni a cikket. Nem „lett letörölve”. Megtaláltam a nagy feladatcsokorban a sor végén a kulturális központ feladategyüttesét is. Nem semmi megbízatás, amit ez a fiatalember kapott. Ehhez a nagy ívű polgármesteri egyszemélyes döntéshez a döntés-előkészítés során vajon „meg lettek-e kérdezve” a sok-sok részterület egyikében-másikában járatos tapasztalt helyi szakemberek? Indokolt lenne, ha komolyan gondoljuk, hogy első számú vezetőnk a város lakosságának egészét kívánja képviselni! Véleményt nyilváníthatnának a másképp gondolkodók, a pillanatnyilag ellenzékinek nevezettek, jóindulatúan feltételezve, hogy ők is (mi is) a város életének jobbításában vagyunk érdekeltek
    .

  2. A magyartalan kifejezést idézőjelbe tettem, utalván arra, hogy az indító cikkben találtam ilyent. Mindössze segíteni kívánom a moderátort. Az én írásomat is bátran moderálja, ha figyelmetlenségből valamit elütöttem! Köszönöm.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk