Először is szeretném megköszönni a felkérést, hogy elmondjam véleményemet a témával kapcsolatban. Másodsorban pedig szeretném mindenképp leszögezni, hogy amit leírok, személyes véleményem.

Mindannyiunkat évek óta foglalkoztat a Szentháromság tér sorsa. Kezdetben reménységgel, a nagyszabású tervek kapcsán bizalommal tekintettünk a jövőbe, majd egyre csökkenő türelemmel, később fokozódó elkeseredéssel és beletörődéssel láttuk, hogy nem történik semmi kézzelfogható az elröppenő évek során. Míg más városokban hasonló nagyságrendű egyházi beruházások töredék idő alatt, kiszámíthatóan, tervezhetően újultak meg, addig városunk főtere kilátástalan évek óta kiásott gödörré alakult, melyet lassan-lassan jól láthatóan a gaz is felvert.

Ezért kívánta a jelenlegi önkormányzat, politikai hovatartozástól függetlenül jogi keretek közé szorítani a munkálatokat, határidőket, szoros együttműködést szabva meg. A remény ismét pislákolni kezdett, hátha... Aztán hogy jött az ősz, látható volt, hogy hivatalos szerződés ide vagy oda, nem lesz terünk. Sőt nemhogy kitolódik a december 31, hanem ismét nagyon messzi távolságba kerül az átadás.

Magam, kalocsai születésűként, nagyon szeretem városomat. Rendszeresen olvasok helytörténeti témájú könyveket, cikkeket, ismerem múltját, jelenét, és szeretnék aktívan részt venni a jövő alakításában is. Büszke vagyok szülővárosomra, hisz ahogy nemrég mondtam október 23-án elhangzott beszédemben, nemcsak a középkori, hanem az újkori magyar történelemben is jelentős helyet foglal el.

Kalocsa történelmi helyét nem romok, kövek adják, hanem az az eszmei érték, amit adott az országnak. A kövek bizonyítékai lehetnek az itt zajló aktív életnek, de nem ezek adják értékünket. Az értékek Asztrik, Váradi Péter, Tomori Pál, Haynald, Kunszt érsek életművében rejlenek, és a néphagyományban, a paprika, a népművészet által őrzött örökségben. Mindezek együttesen adják Kalocsa szellemi örökségét.

Persze fontosak az épített értékek. Fontosak az alapok, amire építették eleink a várost. De fontosabb a város jövője, amely tőlünk függ, és általunk alakul. És a jövőt nem képzelhetjük romokban.

Közel 900 éve nyugszanak a régi székesegyház romjai a föld alatt. Évszázadok óta közlekedünk rajta, mégis megmaradtak viszonylagos épségben. Most kiássuk, és aggódunk, hogy tönkre megy. Nem attól, hogy megbolygattuk, felszínre hoztuk? Emlékszem néhány évtizede a dunapataji temetőben nagy ásatás zajlott. Árpád kori templomromot találtak, kiásták, feldolgozták, konzerválták, és visszatemették. Tudjuk, hogy ott van, tudjuk, hogy érték, a helyiek büszkék is rá.

Nem kicsinylem a talált értéket, de meg kell mondanom, semmilyen garanciát, koncepciót nem kaptunk arra vonatkozóan, hogy a tér mikor készül el. Más városok hasonló beruházásai határidővel, kivitelezővel, a felhasznált támogatással kitáblázva zajlottak, határidőt tartva, régészeti feltárásokkal együtt. És azt sem látjuk, kivel zajlik a küzdelem, ami annyiszor elhangzott a képviselő-testületi ülésen, hiszen maga az ország miniszterelnöke állt a beruházásai mellé, és adott meg minden támogatást.

Az elkerülő út felajánlása első látásra igazán gálánsnak tűnik. De ha belegondolunk abba a ténybe, hogy a Huber ház pincéje középkori eredetű, vélhetően az akkori ferences templom része lehetett, sőt a feltárások során kelta eredetű maradványokat is találtak, elképzelhető, vagy inkább elképzelhetetlen milyen gazdag régészeti lelet bújhat meg a leendő elkerülő út nyomvonalában. És az akkori templom körül minden bizonnyal vannak sírok is, melyek ugye a mostani főtér rekonstrukciót is lassítják nem tudható ideig. Véleményem szerint hasonló régészeti leletek lehetnek a Katona ház udvarán is. Az ásatások pedig, mint látjuk, határidő nélkül tolják ki a főtér rekonstrukció végét is, legalábbis Kalocsán. Így átgondolva az elkerülő út nem gáláns ajánlat, hanem időnyerés, taktika, mely elképzelhetetlen távolságba helyezheti a főtéri beruházás végét. Úgy gondolom lépnünk kellett, elfogyott a türelmünk.

Dr. Körmendy Szabolcs