2025.május.20 kedd
HomeVárosházaA cél: minden ellenzéki indítványt lesöpörni?

A cél: minden ellenzéki indítványt lesöpörni?

Beindult a város döntéshozó gépezete.

A címben feltett kérdésre még nem tudunk egyértelmű választ adni, de mintha erre figyelmeztetne a legutóbbi testületi ülés utáni hangulat.

Sok fontos téma mellett a két előterjesztéstől hangos a város közbeszéde. Balogi József, és Király Róbert képviselők előterjesztéssel éltek. Balogi József beadványa azért is érdekes, mert az egykor szebb napokat is látott Kalohírek nevű helyi hírportál is annyira fontosnak tartotta, hogy a kezdeti elbagatellizálás után mégis egy igen terjedelmes „írást” közölt az kezdeményezéssel kapcsolatban, mely a vagyonnyilatkozatok transzparenciájával foglakozott.

A képviselői vagyonnyilatkozatokat a szabályozás értelmében most is meg kell tenni, és bárki számára elérhetővé kell tenni. Előzetesen egyeztetett időpontban a polgármesteri hivatalban lehet megtekinteni a város vezetőinek vagyonnyilatkozatát. Ez némileg körülményes, időigényes. Csak a legelszántabbaknak való feladat. Nem is vállalták sokan. 

Balogi képviselő az átláthatóság, és a korrektebb, egyszerűbb, gyorsabb megoldások jegyében kompromisszumos megoldást ajánlott a képviselő testület elé. Az előterjesztés értelmében az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatát ezután a város honlapjának megfelelő menüjébe elektronikus formában is elérhetővé szeretné tenni, hogy így otthonról is bárki bármikor megtekinthesse azokat. Ez egyébként rengeteg, haladó szellemiségű városban már gyakorlattá vált .

Az érvényben lévő szabályok nem teszik kötelezővé, de nem is tiltják azt a fajta átláthatóságot melyet Balogi József előterjesztése tárgyalt, azonban a lehetőség meglenne, hogy ezeket a közérdekű adatokat gyorsabban, egyszerűbben, 21. századibban tegyék elérhetővé, ezzel is elutasítva a korrupció látszatát.

A testület plénuma ezt nem így gondolta. Az indítvány úgy hatott, mint ördögnek a tömjén, érdekes kérdések és hosszas kínos magyarázkodás után a testület nem fogadta be az indítványt. 

A döntésnek és a reakciónak sok üzenete van, de ami fontos és egyben világossá vált, hogy a testületi többség gesztus értékű lépésekre sem hajlandó. Mert lássuk be, hogy az előterjesztés befogadása, annak elfogadása semmiben nem változtatta volna meg a hatályban lévő kötelességeket, csupán emberközelivé tett volna egy egyébként is kötelező dolgot. 

Az elhangzott képviselői kérdések és érvek önmagukban is megérnének egy hosszabb lélegzetvételű írást, mert igen mélyre kellene menni ahhoz, hogy a problémát képesek legyünk teljes szélességében látni. (Alpolgármester Úrtól elhangzott: „211 évi törvény” – nem elütés. A Szerk.)

Ha egy gesztus értékű, tét nélküli dolog ekkora ellenállást vált ki, mire számíthatnak a testületi kisebbségben lévő képviselők komoly, fajsúlyos kérdésekben? 

Annyi bizonyosan látszik, hogy a város vezetése a magabiztosság, a nyitottság helyett a bezárkózás és a félelem jeleit mutatja.  Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a lakájmédia lejárató cikke egy általuk is „feleslegesnek” minősített témában.

Emlékeztetőül a tegnapi cikk, melyben szerepelnek az említett vagyonnyilatkozatok:

Tudja-e, hogy melyik téma váltotta ki a legnagyobb vitát a legutóbbi képviselőtestületi ülésen? Bármennyire is szeretné…

Közzétette: 6300.hu – 2020. január 28., kedd
RELATED ARTICLES

1 COMMENT

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk