Mindannyiunknak nehéz ez az időszak – küzdünk a láthatatlan ellenséggel. Meddig kell még itthon maradni? Mikor oldják fel a tilalmakat? Mikor mehetünk dolgozni? Lesz újra munkám? Kinyitnak még az iskolák? Sok-sok ezekhez hasonló kérdés foglalkoztatja most az embereket. Különböző érzelmekkel küzdünk valamennyien: a tehetetlenség, a félelem, a düh marcangol olykor. Igyekszünk úrrá lenni ezeken az érzéseken; ne lássa a férj/feleség, a gyermek, a kolléga… Palástolunk; csak félrevonulva, röpke pillanatokra engedjük meg magunknak, hogy sírjunk, dühöngjünk a fürdőszoba csempéjét ütve öklünkkel, vagy káromkodjunk a pince mélyén. Bármilyen furcsán hangzik is, semmi rendkívüli nincs ebben a magatartásban, sok százezren, millióan érzünk most így tehetetlen dühünkben. Miért is? – kérdezhetnék. Azért, mert mindannyian emberből vagyunk. Azonos helyzetekre azonosan reagálunk. Európai viselkedési rendszerünk hasonlóan kódolt. Figyelnünk kell azonban arra, hogy ez a negatív érzéshullám ne hatalmasodjon el rajtunk. Ha tehetjük, üljünk le a családdal és beszélgessünk a kialakult helyzetről. Tárjuk a párunk, gyermekeink elé a félelmeinket, szorongásainkat, és hallgassuk meg őket is, hiszen ők is szorongásokkal, félelmekkel küzdenek. Ne rangsoroljunk, hogy bárcsak ez lenne a legnagyobb gondom. Mindenkinek a saját gondjai tűnnek a legnagyobbnak. A házastárs a beszélgetés után könnyebben elfogadja a rosszkedvünket, a gyermekek is megtudják, nem csak ők gyötrődnek félelmekkel, szorongásokkal. Hosszabb, folyamatos beszélgetésekkel könnyítünk magunkon, megoldások is felmerülhetnek bizonyos problémákra, de ami a legfontosabb: erősödik a családi kohézió.
Azt olvastam a minap, hogy a vallásos emberek könnyebben viselik ilyenkor a megpróbáltatásokat. Mert hisznek abban, hogy ez is próbatétel? Vagy bíznak az Úr segítségében? Nem tudom a választ. Csak a saját érzéseimben bízhatok (talán), és ezek azt mondják, hinni kell valamiben; hit nélkül nincs élet. Hiszek a szeretetben, az emberi jóságban – bármennyi gazságot, orv hazugságot látok, tapasztalok nap, mint nap. Változatlanul hiszek a szülői-gyermeki szeretetben, a barátság erejében. Hiszek a tudomány erejében, a művészetek szentségében, a zene éltető erejében. Hiszem, hogy gömbölyű a Föld, hogy éltet a napsugár, lelket gyönyörködtet a nyíló virág, a csörgedező patak. Hittem a leírt szó erejében… ma már nem tudom, mikor higgyek. Hiszek az ember szabadságában, egyenlőségében. Hiszek abban, hogy én sem vagyok tökéletes, ugyan úgy, mint bármely más embertársam: vannak erényeim, és vannak hibáim. Vannak briliáns, és vannak sötét gondolataim. Tudok szeretni, de gyűlölni is. Ugyan úgy, ahogyan sok milliárdan ezen a Földön, mert én is emberből vagyok.
Valamilyen kapaszkodó kell mindenkinek. A statisztikai adatok szerint egyre nagyobb arányú a neten rendelt, házhoz szállított szeszesital mennyisége. Nem a legjobb kapaszkodó. Az alkohol, a drog, a stimuláló szerek nem oldják meg a problémákat, csak kis időre feledtetik. A hatásuk azonban roppant kártékony lehet. Egyre gyakrabban hallani a családon belüli erőszak megsokszorozódásáról. A tehetetlenség, a düh következtében, főleg alkohol befolyása alatt, egyre több az erőszak, a tragédia. Emberből vagyunk – emberek vagyunk; kiemelkedtünk az állatvilágból, mert megtanultuk kontrollálni az érzelmeinket. Mert megtanultuk/megtapasztaltuk hogy jó és rossz a mindennapok része. Higgyünk magunkban. Az ember alapvetően jónak, bizakodónak születik, és erősnek arra, hogy átvészeljen minden nehéz időszakot. A hit (nem a vallást értem alatta) biztosan segít. Szabó Magda gyönyörűen fogalmazta meg mindezt.
Szabó Magda: Hinni
Hinni szeretnék a kimondott szóban,
Hinni az emlékekben, egy régi fotóban.
Hinni szeretnék egy darabka kőben,
Egy száraz faágban, vagy épp zöldelőben.
Hinni szeretnék a könyv betűiben,
A madarak dalában, a tiszta levegőben,
Hinni a szóban, a segítő kézben,
Hinni szeretném, hogy van miben hinnem.
(B.É.)
A keresztény ember, tudja, ennek itt az ideje. Sőt, ennek 1990-ben – amikor az „ÚJ Világrend” NEW AGE, idejét , elérkezését az Usa, stb. vezetők minden a fórumon köszöntötték – már akkor ideje volt. Nyertünk 30 évet. Miért? Mert Kínában nem sikerült az ottani hatalom megbuktatása amit mi Magyarországon „Tienanmen téri vérengzésnek” tudunk, azonban AZ egy hatalom megbuktatási TECHNIKA alkalmazása volt, – USA megbízásra – amit KÍNA nem vett be, nem evett meg, azaz nem hagyott. Ma Kína 30 év alatt sokra vitte a szocialista formával.
Mi az országunkban mire? A 30 éve gellert kapott, világ leigázási terv, a VÍRUS szabadjára eresztésével foszt meg, s nem fegyverrel a szabadságtól, mert sok vezető TÚL reagálja. Tehát a keresztény ember nem kell féljen. De ne is hallgasson mint a sült hal….