2025.július.09 szerda
HomeKözéletJakab Ferenc: Magyarországon Európához képest brutálisan tombol a járvány

Jakab Ferenc: Magyarországon Európához képest brutálisan tombol a járvány

Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportjának vezetője egy online beszélgetésen tette a címben idézett kijelenetést.

„El kell keserítsek mindenkit, Magyarország Franciaország után a második helyre zárkózott fel a lakosságra vetített járványterjedési számokban. Megelőzve ezzel Spanyolországot, és messze megelőzve Olaszországot. Magyarországon Európához képest brutálisan tombol a járvány a lakosságra vetített számok alapján. Ez a fekete igazság.”

– mondta. Kijelentését azon magyarországi adatokra alapozta, melyeket hetente elemeznek matematikusokkal és epidemiológusokkal. 

A napi adatok alapján egyre többen vannak lélegeztetőgépen, és „80 százalékuk sajnos sosem jön le a lélegeztetőgépről”. 

„Ha a szimpla adatokat nézzük, már lehet látni, hogy a halálesetek a következő hetekben nagyon meg fognak emelkedni.”

– fogalmazott Jakab professzor, aki elmondta azt is, hogy az egyetem egy osztrák biotechnológiai céggel együttműködve vizsgál egy szert is, az azelasztin-hidrokloridot, ami nullára csökkentette a vírus replikációs képességét”, a klinikai vizsgálatokat ezután kezdik majd.

Jakab „fehérköpenyes sarlatánoknak” nevezte azokat az álszakértőket, akik „hamis tanokat hangoztatnak a közösségi oldalakon. Meg merem kockáztatni, hogy nagyobb kárt okoznak jelen pillanatban az országban, mint maga a vírus”. Szerinte nem szabad teret adni ezeknek az embereknek azzal, hogy vitatkozunk velük, mert akkor „foglalkozunk ezzel a kérdéssel, és ezeknek a kérdéseknek nincs helye. Magyarországon járvány van, tudomásul kell venni”.

Információink szerint Kalocsán is meredeken emelkedik a megbetegedések száma, ezért írásban megkerestük a Szent Kereszt Kórház főigazgatóját, hogy megtudjuk hány beteget kezelnek koronavírusos megbetegedéssel az intézményben? Amint megkapjuk a választ, közöljük.

A Jakab Ferenccel készült online beszélgetést itt tekintheti meg:

RELATED ARTICLES

1 COMMENT

  1. Sajnos, ez a videó a legalapvetőbb kérdéseket sem tisztázta…..ettől sokkal több merítés, és tény kellene, ami egy ilyen egyetemen messze NINCS meg. Hogy másunnan is beemeltek-e anyagot, tudást, alig tűnik ki.
    Tudni kell, és nem szabad elhallgatni, hogy a „nem egészséges emberek” mindegyike veszélyben van, kortól függetlenül.
    Bármilyen ellenállás, maszk (pláne oltás nem fog segíteni, az csak ártani fog) és egyebek ellenére a vírus miatt meg fognak halni, és haltak meg – tegnap, ma, holnap vagy 6 hónap, 2 év múlva – AZOK, akiknek a szervezete és immunrendszere sérülékeny.
    Meg fognak HALNI.
    A többiek pedig NEM fognak meghalni, a számukra az ügy egy „évenkénti nátha” esetével azonos és minden megy tovább…..
    Aki csakis a VÍRUSHELYZETET veszi alapul az ügyben, az nem számításba veendő; ráadásul nagyon kártékony ember lesz a továbbiakban.
    Egy „vírus elleni felkészülés”, pld. a párkeresés, és a megfontolt családalapítással kezdődik, amit egy ideig lehet foldozni az egészségüggyel, meg a gyógyszerekkel, és az elkülönüléssel; de ilyenkor bukik ki, hogy sajnos a „hozott alapanyagból” kell főzni, majd pedig megélni….
    De, hogy ezt a néhány százezer életet – a rendre és évenkénti száz milliós MÁS halálozások eddigi, jelenlegi figyelembe vétele kiiktatásával, csak a „művileg létrehozott COVID” esetekre figyelve – a sok milliárd ember kárára, a termelések leállítása, a munkahelyek bezárása, és sokak eladósodása ÁRÁN kell fenntartsák, na ez már nem tekinthető tisztességesnek, sőt életellenes viselkedés …..
    Ez, pontosan a halál kultúrája….

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk