Sajnos a rezsicsökkentés sokkhatása alól még ki sem jöttünk, újabb, ezúttal körzetünket érintő, mellbevágó hírt kaptunk.
Megjelent a közbeszerzési értesítő, melyben érvénytelenítették az „51. sz. főút Kalocsa - M9 gyorsforgalmi út közötti, valamint a Kalocsa belterületi szakasz építése” tárgyában kiírt nyertes pályázatot.
Az indoklás nem meglepő, a megvalósításához szükséges anyagi fedezet forrása nem biztosított a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedések miatt.
Részleteket itt olvashatják el => link
Ahogy az országos kampányban a rezsicsökkentés volt a fő csapásirány, úgy Kalocsán az 51-es főút sok éve húzódó felújítása volt a kampány legfőbb ígérete.
Eltelt bő 3 hónap, és szembe jött velünk a valóság. Ahogy a rezsicsökkentés, úgy az 51-es főút felújítása is már a múlté.
Ki kell mondanunk, a kampány és a valóság tényleg köszönő viszonyban sincsenek egymással!
Amikor meghallottam a hírt, hogy szülővárosom és egyben lakóhelyem újból - most már nem is tudom hányadszor - vesztese lett a kampánynak, kínomban rögtön egy vicc ugrott be:
Meghal egy ember és felkerül a Mennyországba. Békésen telnek napjai, ám az egyik napon valami halk csilingelést hall. Nem tudja mire vélni a dolgot, így hát megkérdi Szent Pétert.
- Tudod, fiam, ha valaki a földön hazudik, akkor mi csilingelünk egyet, hogy mindenki tudjon róla - válaszol Péter.
Nagyritkán hallható a csengettyű. Ilyenkor emberünk jót derül magában. Egyszer azonban nagy csengetés, csörgetés, harangzúgás. Megijednek a Mennyország lakói, szaladnak Szent Péterhez, hogy mi történt.
- Ja, fiaim, a földön megkezdődött a választási kampány! - mondja Péter.
Jó viccnek tűnt, de sajnos most már nevetni sem nagyon tudok ezen, hiszen ez a vicc kíméletlenül rámutat a jelenlegi politikai kultúrára. Azaz a jelenlegi kormánypárt mindenféle következmény nélkül, gyakorlatilag bármit megígérhet, bármennyi pénzt elkölthet, hogy választást nyerjen, és most már többször láttuk, hallottuk, tapasztaltuk, hogy meg is teszi!
Idézzük csak fel, mi is volt ez a korábbi ígéret-cunami, ami, ha betartják, a várost élhetőbbé tette volna:
Font Sándor országgyűlési képviselőként újból, már talán harmadszor ígérte meg, hogy megújul az 51-es főút, Kalocsa teljes területén, egészen az M9-s körforgalomig. A teljes poszt itt olvasható
https://www.facebook.com/FontSandor/posts/338962844717238
Nem ez az első füstbe ment terv, hiszen Kalocsa polgármestere dr. Filvig Géza kampányánál egymásnak adták a kilincset a miniszterek.
Varga Mihály pénzügyminiszter új uszodát ígért – ezzel szemben lassan összedől a kalocsai uszoda, már a kültéri medence tetejét le is kellet bontani. Kiskőrös egy, a kalocsainál sokkal jobb állapotú fürdő mellett félmilliárd forintot kapott egy korszerűbb létesítmény tervezésére. A Modern városok program 2015-ös meghirdetése óta új uszodát kapott Baja, Nyíradony, Piliscsaba, Várpalota. 23 létesítmény épült fel országszerte, 20 uszoda építése pedig folyamatban van, vagy hamarosan átadják.
Kalocsán miért nem?
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt ígérte, hogy Kalocsát a magyar beruházási térképre felteszi. Igaz, azt nem fejtette ki, hogy mikor, de 2 éve egyetlen új cég sem fektetett be Kalocsán, közben a paksi beruházás is megtorpant, még a laktanya átépítése is kérdőjelessé vált.
Mi lesz a főtér elkerülő útjával? Érsekatya ebben az ügyben is kormányzati segítséget ígért, csak egyelőre azt sem tudjuk mihez? Ugyanis március vége óta, azaz 3 hónapja készen vannak a Szentháromság tér elkerülő útjának tervei, de valahol egy fiókban porosodnak, és jelen gazdasági helyzetben mérget vehetünk rá, hogy ott is maradnak...
Szóval ígéretekkel most már tele van a padlás, jó lenne a tettek mezejére lépni, hogy Kalocsa végre előre menjen és velük erősebb legyen…
Különben Kalocsa az ígéretek földje marad.
Bántó dolog, de….igazából nevelő hatású ez az út ügy is. Sok, a csak maga pecsenyeje sütögetésével elfoglalt ember hadd zötykölődjön. Vegye észre a megelőző távhoz képest …..új vidékre ért. Ki kellene írni az út mellé, „ez a Font Sanyi gyerek, a szülei szeme fénye volt… Sikeresen kirázatja, ingyen a veseköved’. Nem érhetők a méltatlankodók,…azok a politikusok, akik csoportosan a misére mennek biztos lehetsz benne: ŐK a legnagyobb gazemberek…. 😉