2025.november.09 vasárnap
HomeKözéletKirály Róbert képviselő gondolatai a választásról és annak tétjéről

Király Róbert képviselő gondolatai a választásról és annak tétjéről

A hétvégén időközi önkormányzati választás lesz Kalocsán a Kertvárosban. Javában dübörög a kampány, megismertük a jelölteket, és újból plakátok színesítik az amúgy is zöld városrészt.

A magyar választási rendszer gyökeres átalakítása (részvételi küszöb elhagyása, körzetek átalakítása, 2 fordulós rendszer eltörlése, győzteskompenzáció, ellenőrizhetetlen levélszavazatok) és a média bekebelezése az egységes erővonal mentén működő pártot, és annak képviselőit juttatják a parlamentbe. Így lehetett az, hogy a FIDESZ-KDNP 2018-ban a szavazatok kevesebb, mint felével is 2/3-adhoz tudott jutni.

A tavalyi önkormányzati választásokon is volt olyan eszköz a kormánypárt kezében, amit használni is tudtak: az ellenzéki oldal megosztásával (Mi Hazánk Mozgalom támogatása, álképviselők indítása) több áljelöltet indítani, ezzel szétmorzsolni az ellenzéki szavazatokat. A megosztási recept bevált, az eredmény ugyanaz volt, mint az országgyűlési képviselői választásoknál: a szavazatok 46 %-a Kalocsán is 2/3-adot hozott.

„Minden kalocsai polgármestere” elkezdte saját, igen egyedire sikerült gyűlöletkampányát. Ebben ugyan programokat, célokat nem ismertünk meg, de félremagyarázást, a másik lejáratását és nem mellékesen megint több kínos elszólást hallhattunk.

A demokrácia legfőbb jellegzetessége nem a közvetlen néphatalom, hanem a közhatalom választásának a legitimációja, azaz leegyszerűsítve minden állampolgár választhat és választható. Jelen esetben erre a kormánypárti résztvevőn kívül még 3 jelölt vívta ki magának a jogot. Azaz összesen 4-en indulnak.

Ha valaki be akar jutni a képviselő-testületbe, annak bizony-bizony le kell győznie a FIDESZ-KDNP által indított jelöltet. Tehát a polgármester szavaival ellentétben – ez nem cél, hanem egy eszköz a mandátum megszerzéséhez.

forrás: valasztas.hu

Alpolgármester úr is brillírozott, a gyűlölet tőle sem állt messze, persze ezt ráhúzva a vele szemben álló baloldali erőkre.

Tőle megismertünk egy új szóösszetételt: horrorkoalíció. Ezt próbáltam értelmezni, sajnos nem tudtam, ezért még a wikipédiát is segítségül hívtam.

Horror = latin eredetű angol szó jelentése iszonyat, rémület.
Koalíció = latin eredetű szó, szövetséget, (politikai) egyesülést jelent.

Mindenkire rábízom, mit takarhat ez a két szó így összerakva, de kíváncsian várom a magyarázatokat…

Nem maradt ki természetesen az álcivilség, a sumákolás, Gyurcsány Ferenc és a függetlenség elvesztése, minden olyan kifejezés, amit a kormányzati propaganda-gépezet kitalált és persze előír. Most Soros Györgytől és a migránsoktól egy ideig mentesültünk, de kétségem nincs afelől, hogy nem sokáig.

Alpolgármester úr továbbá még azt írta, hogy Arnold Adrien a FIDESZ-KDNP-KJE jelöltje őszintén vállalja és azonosul azzal az értékrenddel, amit a mögötte álló jelölőszervezetek képviselnek. Ez az értékrend szerint, amit Kalocsára is meghívott vendége, Bayer Zsolt kinyilatkozott:

„Magyarországon él 2,8 millió tisztességes ember, akik a Fideszre szavaztak. A többi rohadt állat nyugodtan takarodhat a francba, még beléjük is rúgok kifelé menet, hogy minél messzebbre repüljenek. Szóval takarodó van picinyeim, ez már a mi országunk.”

forrás: facebook

Tehát ennek az értékrendnek mentén haladhat a város a sohasem látott felemelkedés felé.

Semmi kétségem, hogy Adrienn tetteivel a városrészért, a városért szeretne tenni, szavazatával pedig a pártelőírásoknak megfelelni. Sajnos Adrienn kérdőíve, amiben a várost és körzetet érintő céljairól és elképzeléseiről ad számot, számomra nem ismert, de ezek szerint kormánypárti oldalról sem olvasták dr. Vincze András sem tavalyi, sem idei programját. Bátran ajánlom, mielőtt mandátumszerzésének okát elbagatellizálnák, sőt – mint a körzetben lakó és minden kalocsai polgármestere – esetleg meg is hallgathatta volna őt…

Végezetül Tisztelt Kalocsaiak! Hiszem, hogy addig élhetünk csak demokráciában, ha a fékek és ellensúlyok rendszere még működhet. Ennek egyik legfontosabb része a választás.

Kérem vessék latba az igazi jelöltek programjait, céljait, azok mögött álló hatalmi elvárásokat és hozzanak jó döntést és menjenek el szeptember 20-án szavazni !

RELATED ARTICLES

1 COMMENT

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk