Balogh Soponyai Vivien férjével és három gyermekével átmenetileg Kínában lakik, és a napokban tértek vissza az itthoni szabadságról ottani lakhelyükre. Kértem, hogy meséljék el, milyen most az élet abban az országban – illetve egy szegletében – ahonnan a már világszerte rettegett koronavírus elindult. Kérdéseimre az alábbiakban Vivien válaszol:
– Hogy kerültetek ebbe a távoli országba?
– Családommal másfél éve élünk Kínában, Zhejiang tartomány Wenzhou nagyvárosának Pingyang városrészében. Wenzhou-nak 11.768 km2 a területe, de ennek 7/10-e hegy, 1/10-e víz, 2/10-e mezőgazdasági terület. (Hozzávetőlegesen: Bács-Kiskun megye 8445 km2.) Kínában más léptékek vannak, mások az arányok… A férjem fejlesztőként és menedzserként dolgozik egy nagyvállalatnál, a gyerekeink magániskolába járnak. Félévente látogatunk haza Magyarországra, általában 3-4 hétre. Idén ez az otthon töltött időszak egy kicsit megváltozott, kicsit meg is nyúlt, de mindenképpen aggodalommal telt meg.
– Mi fogadott titeket érkezéskor?
– Január 17-én értünk haza – vagyis Kalocsára. Még azon a héten átestek a gyerekek a féléves magántanulói vizsgáikon, és felvettük az esedékes oltásainkat is. Körülbelül ekkor pattant ki az első hír a koronavírussal kapcsolatban, amit innentől természetesen fokozott figyelemmel kísértünk minden csatornán (magyar, angol, német, kínai), amit értettünk, és amihez hozzáfértünk. Férjem asszisztense látott el bennünket a kínai hírekkel, bár ő is karanténban volt egy szigorúan lezárt környéken, így csak interneten tájékozódhatott. Fontos tudni, hogy a fölösleges beszéd nem jellemző a kínaiakra, így csak azokra a kérdésekre kaptunk választ, amelyeket konkrétan tettünk fel. Pl.: van-e iskola, van-e bolt, van-e ember az utcán. A válasz akkor mindenre nem volt. Vele, vagyis Irene-nel hoztuk meg a döntést, hogy maradunk még Magyarországon. Hát ekkor jelent meg Európában is a vírus. Március 1-jén elérkezettnek láttuk az időt a visszaindulásra, mert lazulni láttuk a megszorításokat kínai városunkban és a hírek szerint a járvány is visszaszorulóban volt. Ami egyébként igaz is volt, amíg nem regisztráltak egy olasz származású beteget a Wenzhou-i reptéren. Erősen tiltakoztunk is a „leolaszozás” ellen az egészségügyi vizsgálatok alkalmával. Számukra Európa olyan kicsi és messzi, hogy igen közelinek tűnik minden országa egymáshoz… ez ám az igazi unió! Sajnos ekkor újra visszatértek a szigorú lezárások és ellenőrzések. Mintha fordult volna az ok-okozati viszony is, már Európából jött vissza a megfékezett rém…
– Milyen vizsgálatokon kellett átesnetek?
– Az egészségügyi vizsgálatok a reptéren is leginkább különböző papírok kitöltését (adatok közlését) jelenti a testhő ellenőrzésén felül. Megérkezésünk másnapján körülbelül 100 másik, frissen hazaérkezett pingyangival együtt nyálmintavételen vettünk részt, és a negatív eredmény után kezdett újra dolgozni a férjem (öt perc sétányira van a munkahelye a lakásunktól), mi pedig vállaltuk, hogy a lakásunk áldásos előnyeit élvezzük 14 napig. Cserébe nem kell hotel-karanténba vonulnunk családostól. Még kétszer vesznek mintát tőlünk a fennmaradó időben.
– Mi tudtok csinálni a bezártság napjai alatt?
– Szerencsére szeretünk együtt lenni, a közös tanuláshoz már hozzászoktunk eddig is, és a mozgás is megoldható sokféle formában: tánc (just dance), kinect-sport, anya „light-aerobicja” álnéven. A lakóparkunk körül van kerítve és van egy beléptető kapu, ahol jegyzik a távozást és az érkezést és testhőt is ellenőriznek. Mi még egy hétig vagyunk karanténban, de nem tudjuk, mennyire szabadulunk fel utána. Gondolom a hőmérséklet fokozatos felmelegedésétől és a járvány csitulásától függ majd, ami igazából szorosan összefügg.
– Milyen ott a járvánnyal kapcsolatos tájékoztatás?
– Mindenki igényének megfelelően tájékozódik. Természetesen itt is terjednek álhírek, de a kínai emberek lényegesen könnyebben mozgósíthatóak a köz érdekében minden társadalmi szinten. A híradó tájékoztat folyamatosan az előírásokról a védekezésről, megelőzésről, sőt a kutatásokról is. A hirdetések felhívják a figyelmet az egészséges táplálkozásra, a sport fontosságára, a nyugalomra. Minden felhívás, figyelemfelkeltő kép ehhez hasonult, ezzel a szemlélettel azonosult.
– Hogy megy az oktatás a vesztegzár alatt?
– Megszervezték az iskolai tananyag átadását az interneten, ami minden nap érkezik mindhárom gyereknek – amíg nincs iskola – mert az még zárva tart, ahogy minden, kultúrához kapcsolódó intézmény is. (Színházak, mozik, múzeumok.) Sajnos mi csak akkor tudunk bekapcsolódni, ha némi segítséget kapunk a férjem segédjétől, mert annyira még nem vagyunk perfektek a világ egyik legnehezebb nyelvéből, hogy megoldjuk a hatodikos (a negyedikeset se… sőt a másodikossal is lennének gondok) matekot a lausi egyszeri elmondása alapján. Minden tantárgy tanítója küldi a tananyagot lelkiismeretesen és a kínai gyerekek tanulnak otthon. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gyerekeink kínai magániskolába járnak, ahol tandíjat fizetünk félévente, tehát nem kérdés, hogy aki ide járatja a gyerekét, annak igen fontos, hogy az a gyerek amellett hogy kiváló oktatásban részesül, maga is igényesen tanuljon. Normál iskolákba nem járok, nem tudom, hogyan oldják meg az oktatást például ott, ahol nincsen internet hozzáférés. Egyszóval mi, amíg a cégnél beáll a rend, és elmúlik a karantén, addig a magyar vizsgákra koncentrálunk a gyerekekkel.
– Működnek a boltok, milyen az ellátás?
– Meglepő módon a hűtőnk, mélyhűtőnk és 1×1 méteres polc-spájzom tartalmából megoldom az itthoni étkezést. Három-, négynaponta friss áruhoz jutunk Irene jóvoltából, aki bevásárol nekem fényképek, és leírás alapján. Rendületlenül működik óriási kedvencem: a taobao internetes áruház, ahol „ami nincs, az nem is létezik”. (Bár éppen ma mérgelődtem, hogy már két napja várok a kenyérsütéshez legmegfelelőbb búzalisztemre és csak holnapra érkezik meg…). A kisboltok is nyitva tartanak, csappant közönséghez mérten csappant árumennyiséggel. Számunkra leginkább fájdalmas az utcai ételárusok, a „kispiszkosok”(családi éttermek) hiánya és a piac pangása. Ezek a legjobb helyek esténként. Természetesen értjük, hogy azért nincsenek nyitva, mert tömegeket szolgálnak ki egyszerre, így nem szabad ilyen rizikót vállalni, amíg tart a járvány készültség.
– Lehet-e tudni arról, hol tart a járvány, és vajon meddig tartanak az azzal kapcsolatos korlátozások?
– Igazság szerint nem tudom, és nem hiszem, hogy bárki is meg tudná mondani, meddig tartanak a lezárások, és mikor indul be a mindennapi élet itt a keleti part legnagyobb ipar-, és kereskedő-városában. Az azonban biztos, hogy sokkal több félnivalónk van az emberi butaságtól, mint a vírustól valaha is – országoktól és határoktól függetlenül.
Köszönjük, üdvözlöm a családot.
Ami a vírust illeti: Ez már megint csak cirkusz, március 15. előtti parasztvakítás. Az intézkedések mindenesetre arra jók talán, hogy egy kicsit fékezzék a hetek óta dúló ronda, szokásos, eccerű magyar influenzát, ami már végigsöpört a családomon, a diákokon, tanárokon, a fél országon.