2025.május.16 péntek
HomeKözéletÓvodabejárás 2. - Háborús állapotok a Kunszt utcai oviban

Óvodabejárás 2. – Háborús állapotok a Kunszt utcai oviban

Mint korábban már megírtuk, az elmúlt hetekben nagy port kavart a városban az „Óvoda-ügy”. Röviden: Annak ellenére, hogy korábban a Kunszt utcai óvodának lett megígérve, hogy az újonnan épülő Petőfi Sándor utcai óvodába költözhetnek, dr. Filvig Géza polgármester egy személyben úgy döntött, inkább az Újvárosi óvodának adja az új épületet. Ezt a dolgozók és a szülők nagy felháborodással fogadták.

Portálunk igyekszik a történetet teljes valójában megmutatni, így 4 cikkben járjuk körbe a témát.

Első cikkünkben Bolvári Ferdinánd számolt be nekünk az új óvoda pályázata körüli anomáliákról és arról, hogy miért lett 150 fő helyett 75 fő befogadására alkalmas. Bolvári az óvodai pályázat benyújtásakor a városi képviselőtestület tagja volt, a döntéshozatalban is részt vett, így abszolút illetékes az ügyben. A cikkben elmagyarázta, hogy lett politikai játszmák terepe az óvodai pályázat és hogyan késleltette a megyei fideszes vezetés a munkálatok elkezdését. Megtudtuk továbbá, hogy a mostani 75 fős óvoda 150 főre bővítése a polgármester szerint 5-600 millió forintba kerülne. Ez rendkívül soknak tűnik, hiszen a mostani 75 fős méretben összesen kerül 540 millió forintba a kivitelezés. A bővítés során pedig csak néhány termet kell az óvodához építeni és máris készen áll a 150 gyermek fogadására.

Akkor miért kerül ez a bővítés ugyanannyiba, mint a teljes óvoda felépítése? Erre munkatársunk rá is kérdezett a polgármester által tartott sajtótájékoztatón. A polgármester válasza az alábbiakban hallható:

Sajtótájékoztató végén elhangzott kérdések

De nézzük, mit tapasztalatunk a Kunszt utcai óvoda bejárásakor:

Döbbenet. Az, ami a Kunszt József utcai Tagóvodában fogadott minket, leginkább egy háború sújtotta övezetre, vagy még inkább egy Csernobilban lévő épületre hasonlítanak. Nem gondoljuk, hogy a 21. században ilyen óvodába kellene járatni bármelyik gyereket.

Az udvarba beérve tiszta, de lepusztult állapotú gumiburkolat fogadja az érkezőket. Néhány helyen 2-3 cm-es szintkülönbség van az egyes lapok magassága között. Nem azért, mert rosszul lettek lerakva, hanem azért, mert az idők folyamán elkoptak, eldeformálódtak, illetve kimozogtak a homokágyukból. A valamikor modernnek számító udvar mára siralmas állapotba került, csak a jó szerencse és a dolgozók elővigyázatossága óvja meg a gyerekeket a komolyabb udvari sérülésektől. Gondoljunk bele, hogy a kicsik futkároznak az udvaron, valaki megbotlik egy ilyen kiálló szegélybe, és már kész is a baj.

Az udvar után az épület hátsó traktusába mentünk. Ahogy a galériában lévő képeken is látszik, a penészedő, átázott falak, a vasbeton gerendákból kilátszó vasak, a padlón lévő törmelék és víz alapján senki nem gondolná, hogy ez valamikor a város óvodáinak a legjobb tornaterme volt. Ma természetesen lezárva, életveszélyessé nyilvánítva tátong az óvoda épületének a végében, várva arra, hogy a Szentlélek összetartsa még egy darabig, és ne omoljon rá a helyhiány miatt ott tárolt eszközökre. A lapos tető folyamatosan átázik, vízutánpótlást küldve a falaknak, elektromos vezetékeknek stb.

Ahogy kijjebb jöttünk, láttuk, hogy az első, gyerekek által is használt részek bár nem veszélyesek, de nagyon rossz állapotúak. A világítás korszerűtlen, néhol hiányos, a vizes helyiségek falairól omlik a csempe, és a lapos tető itt-ott szintén áztatja a mennyezetet.

Miért is van ez így? Miért nem költött senki erre az épületre? A válasz egyszerű: a koncepció az volt, hogy a Kunszt utcai tagóvodába járó gyerekek foglalhatják majd el az épülő új óvodát, és a jelenlegi épület lebontásra kerül, a terület pedig más célra lesz hasznosítva. (Ön költene egy lebontásra ítélt épületre?) Az eredeti funkciónak teljes felújítás után sem tudna megfelelni, a jelenlegi jogszabályok sokkal nagyobb udvart, sokkal több és tágasabb kiszolgáló helyiséget írnak elő, mint amit ezen a területen egyáltalán meg lehetne valósítani. Hogy jól értsük: ha nulláról építenék újra ezt az ovit, akkor is csak 1-2 csoportnyi gyermeknek lenne itt elegendő hely (most 4 csoport van!), tehát nem lenne észszerű döntés sem gazdasági sem szociális-nevelési szempontból.

A múlt héten jött azonban a csavar a történetben. Kalocsa város polgármestere bejelentette, hogy az ígéretek ellenére mégsem a Kunszt utcai ovisok, hanem az újvárosisok foglalhatják majd el az épülő óvodát. Ez az itteni szülőkben és dolgozókban – jogosan – felháborodást és elégedetlenséget váltott ki, nem értik, hogy az évek óta szajkózott ígéretek helyett miért a türelmüket kérik újra. A türelmük elfogyott.

Ezen nem is csodálkozunk. A képeket látván Önök sem fognak…

RELATED ARTICLES

1 COMMENT

  1. Mi a fontos? – ez itt a kérdés. Kb. 5-600 millióból Kalocsán az ovisok ügye rendezhető lenne. Tudtommal kb. ennyiért adta Orbán Viktor Bábel Balázs érsek úrnak (bocsánat: a katolikus egyházközösségnek) a város ismert szállodáját. Tudott az is, hogy a valami általam nem ismert, s szerintem gyalázatos módon az én szülővárosom, Kalocsa díszpolgára címmel is illetett Semlyén Zsolt kereszténydemokrata illető 68 milliárd forintból rendeztet vadászati világkiállítást (mert ez neki szívügye). Ennek a kb. 1 %-ából megoldható lehetne a kalocsai ovisok ügye. De ennél a jelenlegi kormányzatnak lényegesebb fontosabb a vadászati kiállítás (mert ez a Semlyénnek nevezett akárkinek a szívügye).
    Mi a fontos? – ez itt a kérdés.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk