2025.május.20 kedd
HomeKözéletHírek - 2024. december

Hírek – 2024. december

TÖBB EZER KELETI VENDÉGMUNKÁS ÉRKEZIK PAKSRA

Ötezer fő elszállásolását biztosító konténervárost építenek fel a Paks II. projekt építésén dolgozó munkásoknak az építkezés szomszédságában oly módon, hogy a kiszolgáló létesítmények is a részét fogják képezni a komplexumnak. Kérdés, hogy Paks városa milyen módon képes megbirkózni a több ezres új munkaerő adta kihívásokkal. Rákóczi Péter, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, a projekt kivitelezése felívelő szakaszban van. Jelenleg ezer fő dolgozik a területen, ez a létszám pedig folyamatosan emelkedik, csúcsidőben nyolc-tízezer dolgozóról beszélhetünk, ám a létszám növekedésével összhangban a szükséges férőhely biztosított lesz. Elszállásolásukra a munkaterület közvetlen szomszédságában kerül sor.

Így szertefoszlani látszanak azok a korábbi ígéretek, miszerint az elszállásolásban és az ott lakók ellátásában majd Kalocsának is szerepe lesz. Kósza hírek persze időnként erre vonatkozóan rendre felreppenek, mint a napokban a miskei úti laktanya ilyen célú hasznosítása is. 

Paks II.

KEREK ÉVFORDULÓ AZ EMIKÁBAN

Az EMIKA Elektromechanikai Zrt. idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. A cég az egyik meghatározó szereplője a hazai beltéri világítástechnikai gyártásnak, emellett az autóipari szektorban is jelentős szerepet játszik, több mint 25 éve készít autókarosszéria-elemeket, például a Magyar Suzuki Zrt. számára.

Emika

TÁRSULÁSI-, TESTÜLETI ÜLÉS ÉS KÖZMEGHALLGATÁS

Több rendezvény is foglalkozott a gazdaságfejlesztési célok megvalósításával.

„A társadalmi békének ára van!”

December 5-én a térség polgármesterei találkoztak a Kalocsai Polgármesteri Hivatalban, a Paksi Atomerőmű tevékenységét felügyelő Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás ülésén. Gáncs István, a társulás alelnökének a szervezet tevékenységéről szóló beszámolójából kiderült, hogy folyamatosan végzik az atomerőmű körül a háttérsugárzási méréseket.

Dr. Bagó Zoltán a szervezet elnöke elmondta, hogy térségfejlesztés nélkül nem lehet atomerőművet bővíteni és építeni, hiszen a térségnek is alkalmasnak kell lennie a 8-10000 fő építési szakember fogadására és ellátására. Az elmúlt években nem vették komoly tárgyalópartnernek a döntéshozók a Társulást, ezért új tervek és tárgyalástechnikai módszerek kellenek a jövőben a közös céljaink elérése érdekében. A kormányzati szereplőkben tudatosítani kell, hogy az új atomerőművi blokkok 50-70 évre épülnek, a társadalmi békének és a veszélyes üzemű működés elfogadásának pedig ára van!

TEIT – Kalocsa

A testületi ülés után, kérdezhetett a köz is!

A délutáni órákban megtartott önkormányzati testületi ülésen a polgármesteri beszámolóban elhangzott, hogy a Paks városától elvett pénzekből, a megyétől sikerülhet Kalocsának és Kiskőrösnek is támogatáshoz jutnia, amely pénzre szüksége is van a forráshiányos önkormányzatoknak. Arról is szó esett, hogy sajnálatos módon -a felújítás időszakára – szükséges bezárni a kalocsai uszodát, melyre 1 milliárd forintot nyertek korábban.

Ez a téma, a 17 órakor kezdődő közmeghallgatáson is elhangzott, ahol azt firtatta egy hozzászóló, hogy miért hagyják ki a termálkút fúrását, mélyítését az elnyert projektből, hiszen ezzel hosszútávra megoldódhatna az uszoda gazdaságos működtetése?

A polgármester és a műszaki osztály vezetője szerint, azért szükséges elhagyni a kút mélyítését, mert nem látnak garanciát arra, hogy sikerülhet megfelelő hőmérsékletű vizet találni elérhető mélységben, így veszélybe kerülhet a pályázat indikátorszámainak teljesítése is.

A laktanyák hasznosításának kérdése is felmerült, de itt már csak a miskei úti laktanyáról esett szó, amelynek hasznosításával kapcsolatban – üzleti titokra hivatkozás miatt – nem lehetett többet megtudni. Ugyancsak rákérdezett egy felszólaló a kalocsai kórház szülészeti- és gyermekosztályának jövőjére is, hiszen felmondott az osztályvezető. A válasz szerint keresik a megoldást a főorvos pótlására.        

Péjó Zoltán

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk