2026.május.02 szombat
HomeTEITTEIT nap Dunaszentbenedeken

TEIT nap Dunaszentbenedeken

Dunaszentbenedek adott otthont idén a TEIT-napnak, ahol a felnőtteket szakmai előadássorozat, a gyerekeket pedig vetélkedő várta. Az eseményen adták át a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. (RHK Kft.) plakátkészítő pályázatának díjait.

– A TEIT minden évben megteremti annak lehetőségét, hogy kötetlen formában is beszéljünk azokról az ügyekről, amelyek a társulást érintik. Az idei év rendhagyó, mert immár egy Duna-híd köti össze a folyó két partján élőket – mondta köszöntőjében dr. Filvig Géza. A TEIT elnöke hangsúlyozta: a társulás évtizedek óta működik, ellenőrzi mind az atomerőmű, mind a radioaktívhulladék-tároló tevékenységét, hogy hiteles információkat tudjon eljuttatni a lakossághoz.

– Hazánk villamosenergia-ellátása miatt fontos a Pakson lévő nukleáris létesítmények fenntartása, bővítése. Nekünk viszont az a fontos, hogy megismerjük ezeket, és meggyőződjünk arról, hogy biztonságosan működnek

– hangsúlyozta az elnök. Hozzátette, a TEIT-napok azt a célt is szolgálják, hogy a gyerekek értesüljenek arról, hogy atomerőmű, nukleáris létesítmények is működnek a környezetükben. Ezért is kapcsolódik az ügyességi feladatokat is felsorakoztató vetélkedő az energetika, az atomenergia kérdésköréhez. Az áradás miatt ezt a programot a Duna-part helyett a sportpályán rendezték, amely így gyermekzsivajtól volt hangos ezen a délelőttön.

Fotó: Babai István

A református egyház előadótermében mindeközben a TEIT három nukleáris partnerének képviselői tartottak tájékoztatót. A sort Plesz-Kereki Bianka, az RHK Kft. osztályvezetője nyitotta fűtőelemekről szóló előadásával. Majd Dohóczki Csaba, a Paks II. Zrt. kommunikációs főszakértője ismertette a Paks II. beruházás aktualitásait, és beszélt a társaság ESG stratégiájáról. Végül Czibula Mihály adott tájékoztatást a paksi atomerőmű tervezett üzemidő-hosszabbításáról. A projektvezető azt mondta, hogy

az atomerőmű hatalmas érték, ezért mindent el kell követni, hogy mindaddig részt vegyen az áramtermelésben, amíg megfelel a biztonsági követelményeknek.

A szakmai program után adták át az RHK Kft. plakátkészítő versenyének díjait. Alsó tagozatos kategóriában Báló Olivér, Kovács Ábel, Koltai Roland, a felső tagozatosok versenyében pedig Kövi Dorka, Budavári Luca, Turi Laura végzett az első helyen.

Forrás: telepaks.net

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk