2025.július.09 szerda
HomeKözéletFigyelő 5.0

Figyelő 5.0

MULTIK, VAGY KÍNA? VAGY EZ UGYANAZ!

Miközben a Fidesz most éppen a multikkal (is) harcot folytat, addig Orbán Viktor október 16-án Pekingben a kínai miniszterelnökkel tárgyalt, akivel tíz gazdasági megállapodást írt alá. (Reméljük nem újabb környezetszennyező akkumulátor gyárakról -szerk.). „Magyarország 2017 és 2019 után ismét meghívást kapott, amit örömmel el is fogadtunk, mert Kína fontos gazdasági partnerünk” – mondta a miniszterelnök, kiemelve, hogy idén a kínai cégek a legnagyobb külföldi befektetők Magyarországon. A kormányfő úgy értékelt: a világ útkereszteződéshez érkezett, nagy kérdés, hogy mi legyen, bezárkózás vagy együttműködés. „Mi a gazdasági kapcsolataink bővítésén dolgozunk, keleti és nyugati irányban egyaránt.” A kínai cégek ezidáig közel 600 milliárd forint állami támogatást kaptak magyarországi beruházásaikhoz.

NÖVEKVŐ KENYÉR ÁRAK

Bár valamelyest normalizálódott az árhelyzet a pékáruk vonatkozásában, de mint a KSH kimutatásából látszik, minimum duplája, de inkább háromszorosa a kenyér ára az előző években tapasztaltakhoz képest.

A MAGYARORSZÁGI ÁLLÁSHIRDETÉSEK 15 SZÁZALÉKA AUSZTRIÁBA SZÓL

Egyre inkább érződik az osztrák munkaerőpiac elszívó hatása, a határ mentén élők pedig egyre nyitottabbak – mondta a hvg360-nak a Trenkwalder munkaerő-kölcsönző és közvetítő kereskedelmi igazgatója, Nógrádi József. Sokan eleve kint kezdenek dolgozni.

Többekkel beszéltünk, akik már évek óta ingáznak a két ország között, elmesélték, milyen beszólásokat hallanak, miért nem egyszerű tanárként benzinkúton dolgozni, illetve miért nem derogál ápolónőként mosogatni a reptéren. A kérdés már csak az, hogy ha jóval magasabb a fizetés, hogyhogy nem dolgozik mindenki odaát? Vas megyében a versenypiacon dolgozók 69 százaléka lenne hajlandó munkahelyet váltani, vagy amiatt költözni, 43 százalékuk költözne külföldre.

Previous article
Next article
RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk