Önálló kiállításra készültünk az egykori művelődési központ, ma innovációs központ második emeleti folyosóján. Délelőtt van, szomorkás esős idő, szürkeség kint, bent sincs túl sok fény. A kiállításig még pár nap, fal mellé már kirakva a képek, rendezgetjük, mi hova kerüljön.
Próbálunk világítást kapcsolni, de mindössze csak három lámpa gyullad fel az egész keresztfolyosón. Hozzuk-visszük a képeket, egyszer csak megjelenik két ember létrával, szerszámostáskával, és elkezdik a folyosói lámpák búráját leszedni, izzókkal szöszmötölnek, s lőn világosság! Az önkormányzat vagyonkezelő cége embereinek közel órás munkája után a teljes keresztfolyosó lámpatestjei teljes pompában ragyognak, a ház rendezvényeinek egyik szervezője köszöni a munkájukat, s mintha olyasmit mondana, hogy ez most megint egy évig kitart.
Nyugtázzuk, hogy már nem kell attól tartanunk, hogy fejlámpákat kell osztanunk a délután öt órai kezdettel nyíló kiállításon, látni is fogja a közönség a január közepéig a falakon lévő képeket.
És elérkezett a nap, a kiállítótérré átlényegült kivilágított folyosón teljes szépségében a közel hatvan kép, közöttük számos grafika, akvarell, kisebb és nagyobb méretű munkák. Sok ember, gitármuzsika, egy grafikusművész nyitja meg a tárlatot, méltatja az alkotó tehetségét, sokszínűségét, a nézőknek pedig ráirányítja a figyelmét, milyen fontos a kompozíció, a szín, a vonal szerepe egy-egy képen.
A régi, patinás épület szépsége, a sok érdeklődő, a megnyitó külsőségei, az esemény hangulata, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy úgy érezhessük, a sok nagyszerű munka méltó környezetbe került, s a zárásig hátralévő öt hétben a ház látogatóinak, programra, könyvtárba érkező számos emberek megérintik a lelkét, örömet okoznak.
Másnap egy előadásra érkezünk a házba, szintén délután ötre. A hosszú folyosón, a kiállítás helyszínén félhomály, mindössze három lámpa világít. Érkezik néhány barát, ismerős, akik előző nap nem tudtak eljönni a megnyitóra, hogy megnézzék a kiállítást. Keressük a kapcsolókat, próbálunk fényt varázsolni, hogy lássák a képeket… sikertelenül. Aztán kérdezősködésünkre megtudjuk, hogy aznap megjelentek az önkormányzati vagyonkezelő munkatársai, és főnökük utasítására a korábban is világító három lámpa kivételével kiszerelték a többi folyosói lámpából az izzót. Egy kiállítótérben. Takarékossági szempontból.
Értem én! Takarékoskodni kell jelen helyzetben az energiával. De akkor lehet, jelezni kellene az illetékes felé, hogy ne szervezzen kiállítást, mert nincs pénz a megvilágításra. Nem kellene hagyni, hogy az alkotó pénzt, időt, energiát rászánva válogassa, keretezze, utaztassa a munkáit a néhány órás villanyfényes megnyitó kedvéért. Vagy ha mégis létrejön a kiállítás, akkor meg kellene tisztelni őt azzal, hogy a kiállított anyagot annak leszedéséig a látogatók méltó körülmények között nézhessék meg. Nem pedig egy félhomályos folyosón három lámpa fényénél végigbotorkálva…
Zs.E.
Sajnos a dec.11-én tartott könyvbemutató előadás után is félhomályban látták vendégül a résztvevőket az intézmény folyosóján.