2025.május.20 kedd
HomeKözéletKalocsán is megmozdult valami az oktatásért...

Kalocsán is megmozdult valami az oktatásért…

Péntek este 18 órakor csendes, gyertyás, politikamentes demonstrációt tartottak kalocsai szülők.

A szervezők a „Tanítók” lángnyelv szobornál vártak mindenkit egy-egy gyertyával.

Ezzel szeretnék kifejezni szolidaritásukat a megfenyegetett, vagy már kirúgott pedagógusokért, emellett ezzel hívnák fel a figyelmet a közoktatás szörnyű állapotára – állt a közösségi médiában kiadott közleményükben.

Mint az köztudott, szeptember 5-től az oktatásban országszerte újabb sztrájk indult, majd ezt polgári engedetlenségi hullám követte. Ennek oka, hogy hiába tárgyaltak a szakszervezetek egy éve a döntéshozókkal, hiába írtak számtalan nyílt levelet világos követelésekkel, érdemi választ nem kaptak sem a tanárok, sem az őket képviselő szakszervezetek.

A tiltakozási hullámot az gyorsította fel, hogy rendkívüli felmentéssel megszüntették több tanár munkaviszonyát a budapesti Kölcsey Gimnáziumból, mert sztrájkolni mertek. Először a gimnázium előtt álltak ki szülők, tanulók és tanárok a kirúgott pedagógusokért. Ez az összefogás néhány nap alatt országos megmozdulássá érett.

Hídfoglalás és élőláncos demonstráció után október 5-én az elmúlt évek legnagyobb tüntetésén, mintegy 40.000 résztvevővel együtt álltak ki az emberek az oktatás és az oktatási dolgozók jövőjéért a Kossuth téren.

Kossuth téri tüntetés

Nos mik is a pedagógusok követelései:

Béremelés: a kormány már régóta az EU-val való megállapodáshoz kötött helyreállítási alapból szeretné finanszírozni az ágazat béremelését, azt azonban továbbra sem tudni, mikor érkezhet meg ez a pénz, ráadásul az az alap erre lehetőséget sem ad.

Munkaterhek csökkentése: egy tanárnak 22-26 kötelező tanórája van egy héten, ennek a csökkentését követelik a tanárok. Ráadásul nem számít, hogy 22 vagy 26 tanórát tart meg valaki, ugyanannyi fizetés jár érte.

Sztrájkjog visszaállítása: a pedagógusok nehezebb helyzetben vannak, amióta a sztrájktörvényt elfogadták. Az újabb konfliktust ugyanis az robbantotta ki, hogy február 11-én a kormány a járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva elfogadott egy rendeletet, ami előírta a tanárok sztrájkja idején az elégséges szolgáltatásokat, ebből később törvény is lett. A probléma az, hogy a törvény olyan szabályokat írt elő a sztrájkra, ami szerint meg kell tartani a legtöbb órát, biztosítani kell a gyerekfelügyelet, így a munkabeszüntetés értelmetlen és a társadalom számára láthatatlanná válik.

A kirúgott kölcseys tanárok visszahelyezése, ne rúgjanak ki több tanárt: A Kölcsey Ferenc Gimnázium öt pedagógusát nemrégen azért rúgta ki a tankerület, mert többször is részt vettek a polgári engedetlenségben. A tanárok szeretnék elérni, hogy senkit ne menesszenek állásából azért, mert tiltakozik a közoktatás problémái ellen.

A tüntetők az egész Margit hídat ellepték

Kalocsán a mintegy 200 fő némán sokáig csak némán állt, elhelyezte a szolidaritás gyertyáit, de a csendet egyszer csak megtörte egy érces hang és felhangzottak József Attila szavai :

„Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt.”

Ez egy lökést adhatott az összegyűlteknek, mert utána közösen elénekelték Koncz Zsuzsa: Ha én rózsa volnék című dalát, ami szövege miatt hosszú idő óta az ellenállás, a kiállás nemzeti dala.

Azóta minden nap kapjuk az újabb és újabb híreket, hol, melyik intézményekben, városokban vannak újabb demonstrációk.

A Tanítanék Mozgalom, aki kezdetektől a pedagógusok törekvéseinek egyik legnagyobb támogatója, folyamatosan frissíti a térképet, ahol bemutatják, hol vannak azok az intézmények és azok a tanárok, akik kiállnak a követeléseik mellett !

Erre most Kalocsa is végre felkerül………

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk