Minden évben hagyományosan a Sportbál keretein belül zajlott a város sportolóinak díjazása. A járvány sajnos ezt felülírta, hiszen tavalyhoz hasonlóan, immár másodszor telt meg az Érsekkert szabadtéri színpada. Itt vehették át ugyanis az előző év legsikeresebb sportolói, csapatai, szakosztályai és edzői a város elismeréseként az okleveleket és a rengeteg díszes serleget és kupát.

A megjelenteket dr. Filvig Géza polgármester köszöntötte, aki megnyitójában elégedettségét fejezte ki a város sportéletével kapcsolatban, hiszen gazdag kalocsai sportsikerek mellett bővültek a sportágak, új egyesületek is alakultak. Ígéretet tett nemcsak a támogatások bővülésére, hanem igyekeznek a jövőben infrastruktúrálisan is fejleszteni. Megköszönte a szervezést és a sok munkát a Sportbizottságnak, külön említve annak referensét Mezey Gabriellát és elnökét Schmidt Rajmundot, aki ezután szintén néhány gondolatot megosztott a jelenlévőkkel.

A Sportbizottság elnöke fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a járvány nem szakította meg ezt a szép hagyományt. Örömét fejezte ki azért, hogy a pandémia okozta bizonytalan helyzetben is versenyzőink kiemelt munkát végeztek, és a sport segítségével városunk jó hírnevét szerte az országba, de akár határainkon túlra is elviszik.
A teljes díjátadást itt nézhetik meg => https://www.facebook.com/6300.hu/videos/416191749839681
Ezután következett a díjak átadása, melyben háziasszonyként segédkezett a "koronás" Greksa Zsófia, akitől egykori röpisként sem állt messze a sport.
Először az oklevelek átadása következett, számszerint 101 db-ot osztottak ki 2021. évi sporttevékenység elismeréseként. Az oklevelesek névsorát itt találják meg => https://drive.google.com/file/d/1qnoNBDYmgqZmJa241X8AugC3aHDAKaDs/view?usp=sharing
Ezután a tavalyi évben nyújtott kimagasló sportteljesítményért 19 db kiskupát vehettek át a büszke sportolók. A díjazottakról itt olvashatnak => https://drive.google.com/file/d/1hJy7FPwmDuSqHUXhB8SulaevinXsPDzn/view?usp=sharing
Előre haladva egyre fényesebb és nagyobb kupák következtek, az Év Sportolói 12 fajta sportágban 35 közepes kupát vehettek át. Itt nézhetik meg a listát => https://drive.google.com/file/d/180EJyG1rxQYT-nYV-buO6gUI-Dw98wq5/view?usp=sharing
Végezetül a vándorkupák átadása zárta ezt a sporteseményt. Nézzük, kik voltak, akik a legjobbaktól is egy kicsit jobbak voltak:
Kalocsa Város Legjobb Utánpótlás Csapata - Kalocsai Úszó és Vizilabda Egyesület
Az egyesület az elmúlt évben számos megyei, országos és nemzetközi versenyen bizonyította, hogy a kalocsai úszókkal számolni kell a legerősebb mezőnyben is. Több úszónk ért el olyan kimagasló eredményt, mint az arany, az ezüst és a bronzjelvény megszerzése. Minden versenyen diadalmaskodni tudtak, sikereket értek el. Az egyéni teljesítmények folyamatosan javulnak. A sportolók elhivatottak, szorgalmuk, kitartásuk, edzésmunkájuk példaértékű. A csapat olyan erős egységet alkot, amire méltán büszkék az edzők is. Már a legfiatalabb sportolókra is az elhivatottság, a sportág iránti szeretet és a küzdeni akarás jellemző. A hazai versenyen megmutatták mire képesek, itthon tartották a kupát, lenyűgözték a megjelenteket, hatalmas egyéni csúcsokat értek el.
Edzőik: Busa Attila, Petróczki Dániel, Tompai Gábor
Kalocsa Város Legjobb Csapata - Kalocsai Evezős és Vízisport Egyesület
A 2021-es évben Az Országos Magyar Ergométeres Bajnokságon három 2. és három 3. helyezést értek el a sportolók. A Magyar Evezős Országos bajnokságon 112 pontot szerzett az Egyesület, 40 éves fennállása óta a legeredményesebb Magyar Bajnokságot zárva. összesen: 8 első helyezést, 6 második helyezést, 5 harmadik helyezést, 3 negyedik helyezést, 2 ötödik helyezést, 1 hetedik helyezést értek el a versenyzők. 3 Fő kapott meghívást az őszi Héraklész Utánpótlás válogatott edzőtáborába. Csehországban az Olimpiai Reménységek Nemzetközi Versenyén a magyar UP válogatott csapatok tagjaként 2 fő vett részt. A két fő 3 hajóegységben állt rajthoz, mind a három számban 1 helyezést értek el. A mini korosztályban 10-13 évesek között 3 új kezdő sportoló szerezte meg a minimum vizsgát és állhatott rajthoz korosztályukban az Országos Bajnokságon.
Edzőjük: Németh Zoltán
Kalocsa Város Legjobb Utánpótlás Sportolója - Kovács Ákos Kalocsai Kézilabda Club
Edzésmunkája, szorgalma kimagasló. Játéka stabilan erős, sportolói magatartása példaértékű a fiatalabb játékosok számára is. Ifjúsági játékosként több fronton is folyamatosan helytáll. A csapat leggólerősebb játékosa, hiszen az ifjúsági bajnokság mellett a megyei férfi felnőtt bajnokság gólkirályi címének várományosa is egyben.
Kalocsa Város Legjobb Női Sportolója - Dorusák Dorina Kalocsai Evezős és Vízisport Egyesület
Ergométeres Országos bajnokságon 3. helyezett. Magyar Utánpótlás Válogatott keret tagja. Magyar Országos Evezős Bajnokságon Női ifjúsági könnyűsúlyú egypárevezősben 1. helyezett, kétpárevezősben 1. helyezett. Kétszeres Magyar Bajnok. Női Serdülő kétpárevezősben 2. helyezett. A Csehországi Olimpiai Reménységek Nemzetközi Versenyén a Magyar válogatott csapat tagjaként négypárevezősben 1. helyezett. Az Őszi válogatott keret-feltöltő hosszútávú versenyen női ifjúsági könnyűsúlyú egypárevezősben 1. helyezett.
Kalocsa Város Legjobb Férfi Sportolója Kocsis Bálint Kalocsai Evezős és Vízisport Egyesület
Ergométeres Országos bajnokság 2. helyezett, Magyara Utánpótlás Válogatott keret tagja, Országos Evezős Bajnokságon egypárevezősben 4., kétpárevezősben 2. helyezett. Csehországi Olimpiai Reménységek Nemzetközi Versenyén a Magyar válogatott csapat tagjaként négypárevezősben és nyolcasban is 1. helyezett. Őszi hosszútávú válogatott keret-feltöltő versenyen Férfi ifjúsági könnyűsúlyú egypárevezősben 2. helyezett.
Kalocsa Város Legeredményesebb Edzője - Petróczki Dániel Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület
A Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület az elmúlt évben minden nehézséget leküzdve óriási sikereket ért el. Versenyzői számos régiós, országos és nemzetközi versenyen szerepeltek sikeresen. Diákolimpián, hazai, nemzetközi és országos versenyen álltak dobogóra. Több versenyzőnek sikerült arany, ezüst és bronzjelvényt szereznie a tavalyi évben, úszóink között van korosztályos ranglistavezető is. Ezeket a sikereket a gyerekek szorgalma, akarat ereje, kitartása, a szülők és támogatók segítsége mellett csakis azzal a szakmai tudással lehetett elérni, amelyet az edzők nyújtanak. Petróczki Dániel edzői pályafutása évek óta egyre magasabbra ível. Az egyesületben oktatóként és edzőként egyaránt tevékenykedik, a gyerekek személyisége és szakmai tudása miatt egyaránt tisztelik, szeretik. Technikai tudását, tapasztalatait sikeresen átadja, de a sikerekhez emellett a csapatépítésben megmutatkozó emberi értékei is nagyban hozzájárulnak. Igazi edzőként és pedagógusként éri el a gyerekekkel azokat az eredményeket, amelyekre méltán lehetnek büszkék.
Gratulálunk és köszönet minden sportolónak, edzőnek, segítőnek és persze a szülőknek, akik közös összefogásával támogatták és sikerre vitték Kalocsa város sportját és egyesületeit!