A kezdetekben a kiválasztott vezető határozott véleményével, azonnali megoldásokat nyújtó, rendet teremtő, harcias elképzeléseivel nyeri meg szavazóit. Nagyon jó szervezőnek mutatkozik, aki olyan hálózatot épít ki a pártszervezetén belül, majd a vele szövetségesekkel, hogy az előbb, vagy utóbb komoly egységet és ezáltal erőt tud felmutatni.
A diktátorok sajátja, hogy nagyon ügyesen tudják manipulálni a közvéleményt. Ha nincs valós ellenség, akkor Ők maguk találnak ki folyamatosan ellenségképeket, melyek ellen „megvédik” a híveiket. A diktátorrá válás másik jellemzője a nacionalizmus, a nemzeti jelképek kisajátítása, illetve az ellenvéleményt megfogalmazókkal szemben a nemzetellenesség vádjának megfogalmazása és folyamatos hangoztatása. Ugyancsak a diktátorrá válást segíti, hogy a „kedves” vezető és pártja eluralja; megveszi a sajtó minden fajtáját és propaganda médiumokká alakítja őket.
Persze a célok megvalósításához nagyon sok pénzre van szükség, de ennek felhalmozását –főleg demokráciákban- a törvények nem engedélyezik, ezért szükség van különböző strómanok, baráti cégek, vagy családtagok feltőkésítésére, azaz kormányzati megbízásokkal való milliárdossá tételére.
A diktátorok sokszor hajlítják maguk felé – a törvények módosításával – a választási rendszert is. Ennek köszönhetően már rendszeresen szerezhetnek többséget a parlamentekben. Ezt felhasználva a kényük-kedvük (korábbi szavazások eredményeinek figyelembe vételével) szerint rajzolják át a választási körzeteket, így biztosítva a mindenkori újraválasztást és lehetőleg a kétharmados többséget.
Természetesen ezen a szinten már gyakorlattá válik a még megmaradt független sajtó, a megszerezni kívánt cégek – állami ellenőrző szervek általi – folyamatos vegzálása, vagy gazdasági ellehetetlenítése és megszerzése. A diktátorokat arról is fel lehet ismerni, hogy már csak más országok diktátorai fogadják szívesen, mert közössé válnak az érdekeik.
Sajnos a diktátorok nem maguktól válnak ilyenné.
Egyedfejlődésükhöz kell egy megalkuvó nép is, aki elfelejti; hogy mi az a szabadság, hogy nem lehet szemet hunyni a törvénysértések felett, hogy a hatalmat mindig kontrollálni kell, mert különben gyorsan elnyomó szervezetté válik.
Amikor a diktátor már minden kontrolltól megszabadul, akkor már – saját népe (ellenzéke) után – más népek ellen is háborút hirdet, mindenkit el akar hallgattatni, aki korábbi önmagára, az erkölcsi normákra, a törvények betartására és általában a tisztességre figyelmezteti.
A nép szüli és csak a nép állíthatja meg a diktátorokat!
Péjó Zoltán
Nagyon találó a beírás, pont ezt teszi évtizedek óta az —> USA, a virágos-bársonyos, színes, rózsás, stb. forradalmak kirobban/tat/tásával, és a maga által (vagy magánál, a hatalom tényleges birtokosai) átértelmezett „demokrácia” exportálással. Meg kell nézni, mi maradt utána, és hány millióan haltak meg Afrika, Ázsia, vagy az első-második Világháború kirobbanTATÁSA, megszervezése miatt; Európában? Persze a megígért Izrael állam létrejött utána, hálából…. A kihagyott adatokért elnézést, ja, a mostani Ukrajnai eseményben nagyobb szerepe van az USA-nak, mint Oroszországnak. Hányszor is indított az USA „megelőző csapásokat” és hány ország ellen? Ja… és utána beismerték ..még a világ vezetői is, hogy a kiinduló „koholt” OK…. az, az… nem is volt igaz! Tehát óvatosan a demokrácia exportálással, és inkább az a példa, hogy van, aki nem nézi el, ha a saját nemzete lakosságát ölik, mert Kelet-Ukrajna nem 60 éve nőtt ki a földből…. és a lakossága nem nyelvtanfolyamokon kezdett oroszul beszélni…. 😉