2025.december.08 hétfő
HomePolitikaHadházy: Vizsgálni kell Kalocsa korábbi fideszes polgármesterének felelősségét is

Hadházy: Vizsgálni kell Kalocsa korábbi fideszes polgármesterének felelősségét is

Február 12-én 17 órakor teljesen megtelt a volt Tiszti Klub díszterme. A Mindenki Magyarországa Mozgalom Kalocsai Kossuth Körének felkérésre tartott előadást Hadházy Ákos a magyarországi korrupciós helyzetről. Portálunk ezt élőben közvetítette:

3 fő téma volt az előadás fókuszában:

– Miért baj a korrupció?

– Ha nyer az ellenzék, lehet-e ezzel a „mocsárral” valamit csinálni?

– Közösen mit tehetünk a cél érdekében?

Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy a korrupció nem csak azért baj, mert az ellopott pénz hiányzik a kasszából, hanem azért is, mert olyan területekről veszi el ezt a pénzt, mint az egészségügy vagy az oktatás.

Évente minimum 1000 milliárd forintot lehetne megspórolni az államnak, ha néhány intézkedést bevezetésével megnehezítené a korrupciót. Csak viszonyításképp: ennek az összegnek kevesebb, mint a harmada elég lenne, hogy megduplázzuk minden tanár fizetését.

A kormányzati korrupciót legtöbb esetben valamilyen fejlesztésnek, beruházásnak álcázzák az adott térségben. Ilyen fejlesztés volt például a Kalocsát is érintő Öveges-program, melynek keretében 43 iskolában újítottak fel kémia/fizika tantermeket. Kalocsán a Szent István Gimnáziumban erre 316 millió forint EU-s pénzt költöttek (majd büntetésként 50 millió forintot kellett a városnak kifizetnie).

Hadházy hosszan mesélt arról, hogyan és milyen módon szervezték és koordinálták központilag ezt a 43 várost átszövő csalássorozatot. Túlárazások, visszaélések sorára bukkant. Feljelentése kapcsán nyomozás indult, azonban a hatóságok csak néhány „kishalat” vontak felelősségre. A „nagy halakkal” nem foglalkoztak.

Véleménye szerint az ellopott milliárdokat teljes egészében az oktatástól vették el. Attól a területtől, amin az ország jövője múlik.

Elmondta, hogy a legújabb kutatások szerint a korrupciós helyzet Magyarországnál csak Bulgáriában rosszabb, azonban ha a politikusi korrupciót nézzük, ezen a területen hazánkban a sereghajtó az EU-ban!

Az országgyűlési képviselő tisztában van azzal, hogy a korrupciót lehetetlen teljesen megszüntetni, de mindent meg kell tenni a csökkentése érdekében.

Egy dologtól függ, hogy lesz-e elszámoltatás/jogi felelősségre vonás, az pedig a szándék. Meg akarjuk-e csinálni? Meglátása szerint Márki-Zay Péterben óriási az elkötelezettség ebben az irányban.

Hadházy szerint a legfontosabb Polt Péter leváltása, hiszen a legtöbb korrupciós ügyben ő a kerékkötője a felelősségre vonásnak. Azt nem tudja megígérni, hogy mindenki börtönbe kerül. Sok svindler meg fogja úszni, de a cél, hogy a fő felelősöket elkapják.

Ehhez a legfontosabb azonban, hogy meg kell nyerni a választást. De ezt csak akkor fog menni, ha sikerül elvinni a valós híreket a legkisebb falvakba is. Meg kell mutatni ott is, ahol az emberek el vannak zárva a valós információtól, hogy létezik az ellenzék.

Elmondta, hogy az ellenzéki pártok önmagukban ehhez kevesek. Az ő mondanivalója is maximum az emberek 10%-hoz jut el, bármilyen jó témához is nyúl. Így tehát csak rajtunk, ellenzéki választókon múlik, hogy az üzenetek több emberhez jussanak el. Meg kell győznünk másokat, hogy menjenek el szavazni és voksukat az ellenzéki összefogásra adják le.

Előadása második felében Hadházy Ákos a jelenlévők kérdéseire válaszolt és számos „érdekes” esetet mutatott be részletesen. Mint például azt, hogy hogyan vette a kormány az amúgy 100Ft-ért beszerezhető védettségi kártyát 1000Ft+ÁFA-ért.

Hadházy Ákossal készített villáminterjúnkat itt nézheti meg:

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk