2025.július.09 szerda
HomeKözéletMegtisztult a Skatepark!

Megtisztult a Skatepark!

Örömmel tudok beszámolni arról, hogy a Városgazdák már reggel jelezték a problémát az illetékeseknek, ennek eredményeként a Molnár Ferenc Sport- és Szabadidő Központban dolgozó Kalocsavagyon Kft.-s alkalmazottak példás összefogással délre végeztek a Skatepark és környéke kitakarításával.

Reggel megjelent cikkünkben foglalkoztunk a nemrég átadott pályán, a hétvégén történt förtelmes szemetelés ügyével.https://www.6300.hu/2021/04/11/a-skatepark-nem-szemettelep/

Íme a képek a megújult környezetről:

Nem mehetünk el az mellett, hogy sajnos nem ez az első eset, így kénytelen voltam a nyilvánosságot is bevonni és annak segítségét is kérni, hogy közösen előzzük meg és állítsuk le ezt a káros folyamatot.

Sajnos sokan nem arra használják a Skatepark pályát, amire való, hanem sajátos rendezvényeket tartanak rajta.

Egyre bővül és szépül a Szabadidő Központ, a görkorcsolyapálya mellett már a fitnesz park is minden kalocsainak nyitva áll, és röviddel ezelőtt elkészültek a műfüves pályák felújításával is.

Vigyáznunk kell ezekre az értékekre mindannyiunk érdekében, ezért jómagam is próbálok valamilyen hatásos védelmi rendszer mellett lobbizni. Élő erős felügyelet (portaszolgálat) mellett esetleg kamera rendszer kiépítése is megoldás lehet.

Addig is kérek még egyszer mindenkit, vigyázzunk a város értékeire és környezetünkre egyaránt!

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk