2026.április.29 szerda
HomeVárosházaKöltségvetés 2021. - azaz Kalocsa hogy lesz így egy élhető város? (költségvetés...

Költségvetés 2021. – azaz Kalocsa hogy lesz így egy élhető város? (költségvetés 4. rész)

Aki korábban olvasta az idei év költségvetéséről írt cikkeimet, és így a számok mögé nézhetett, már levonhatta a következtetést. Ha Ön most csatlakozik be, akkor röviden szeretném összefoglalni és felvázolni, hogy a „Kalocsa velünk erősebb” szlogen még morzsáiban sem található meg ebben a büdzsében, sőt jelentős visszalépés történt az elmúlt évekhez képest.
Ennek okán ezt egyszerűen csak „Kalocsa talán még túléli költségvetés” -nek hívnám.

A kormányzat járványvédekezés köntösébe öltöztetett önkormányzati sanyargatásai Kalocsát sem kerülték el. Nézzük ezeket egyszerűen csak számokkal, és minden kalocsaira rábízom, mire költötte volna inkább el a városban ezt a 157 millió forintos elvonást:

  1. évi gépjárműadó 62 millió forint
  2. évi gépjárműadó 63 millió forint
  3. évi szolidaritási adó 32 millió forint

Ezzel párhuzamosan a gazdasági visszaesés miatti iparűzési adóbevételek jelentősen csökkentek, amely kiesést a központi költségvetés a Gazdaságvédelmi Alapból nem kompenzált a városoknak, sőt a 25.000 fő feletti településeken ezt az adót még felével le is csökkentette, ami a befizető oldalon lévő vállalkozásoknál maradt.


Nézzünk néhány gazdaságvédelmi célt, amihez Kalocsa polgárai is „hozzájárultak”:

Ha számszerűsíteni is szeretnénk, az iparűzési adó-csökkenés állami visszakompenzálásának elmaradása tavalyi évben kb. 100 millió forintot vett el a várostól, idén pedig ezen tényezők miatt további 150 milliós adóbevétel csökkenésre számíthatunk.
A forráshiányos költségvetés miatt a Paksi Atomerőműtől kapott támogatásokat is feléli a város, az idei 106,2 millió forintot is működési költségeibe volt kénytelen beépíteni:
Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft 49,3 millió forint
Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) 42,0 millió forint
TEIT felé számlázott tájékoztató szolgáltatás 14,9 millió forint

Mindez azt eredményezi, hogy a költségvetés úgy lett összeállítva, hogy sem a város, sem annak intézményei pályázati önerővel egyáltalán nem rendelkeznek, semmilyen felújítást vagy önerős pályázatot nem tervezhetnek erre az évre.


A beígért dolgozói létszám megtartása sem sikerült, a múzeumi létszámból 7 főt elbocsátottak. További bérszűkülés várható a közmunka programban, ez évben kb. 20 fővel kevesebb közmunka programban résztvevőt tudunk foglalkoztatni.
Az intézményekkel több kört kellett futni, hogy hol lehet még megtakarítást elérni, ennek ellenére a majdnem 1 éve nem üzemelő uszodától 1 forint sem lett elvonva. A – Kalocsára visszacsalt, egyesületi tagból és régi jóbarátból lett – Vagyonhasznosítási Kft. vezetője Jéri Tamás által beígért költséghatékony működés sem valósult meg, mert a cég adófizetői pénzből finanszírozott kiadásai évről-évre egyre nőnek, amihez a polgármester csak asszisztál.
Az idei év legnagyobb vesztese a vészhelyzet után a Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft. alá kerülő Kalocsa Kulturális Központ, melytől már erre az évre feladatokat vontak el (városi kulturális, hagyományörző, sport-, szabadidős és más hasonló közösségi rendezvények lebonyolítása, színház működtetése). Ezeket a – a járvány miatt lassan 1 éve nem is létező – feladatokat csak erre az évre 11,25 milliós kalocsai és 106,7 milliós paksi összesen 118 millió közpénzből kistafírungolt Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft. veszi át. Ezt a 100%-os önkormányzati vállalkozást 2020.december 1-én hozta létre a polgármester „Paks 2 lehetőségeinek kiaknázására”. A cég vezetésére nem talált, vagy talán nem is keresett kalocsai szakembert, pedig a 2019-es kampányban még nem ezt az ígéretet hallottuk. Élére minden pályáztatás nélkül, Dunántúlról került Kalocsára egy bátaszéki fideszes önkormányzati képviselő. A múzeumi leépítések ellenére itt viszont lehetőség nyílt 4-5 régi ismerős újra alkalmazására, akik persze lelkesen dolgoznak a pandémia kellős közepén a fent már említett, de a járvány miatt lassan 1 éve már csak online működő célokért.
A sport sem maradt ki a megszorításokból, hiszen a helyi sportklubok pályázataihoz idén nem áll rendelkezésre önkormányzati önerő, emellett a működési keretből is elvontak 25%-ot, ami 5 millió forint támogatás-csökkenést jelent. Kíváncsi leszek, hogy a zártkapus mérkőzések miatt hónapok óta kiesett bevételeket honnan fogják tudni pótolni a sportegyesületek. Emiatt már be is nyújtottam költségvetési módosító javaslatot a sporttól elvett 5 milliós támogatás visszavezetésére.
Polgármester úr felhívta a figyelmet, hogy minden intézményvezetőtől felelős gazdálkodást, és megtakarítást kért, ennek ellenére saját propaganda-gépezetére a város adófizetőinek pénzéből tavalyi évben sikerült több mint 5,27 MFt-ot elkölteni:
Kalocsai Néplap által közölt éves polgármesteri tájékoztatóra 1,46 MFt
Facebookon történt marketingre, tájékoztatásra, posztokra, fényképekre 3,81 MFt
A polgármester ezeket a szerződéseket erre az évre is megkötötte, tehát idén is számíthatunk minimum 5 millió forint közpénzből elherdált személyes-, és pártpropagandára.

Összefoglalva e 2021.évi költségvetésen erősen érezhető az önkormányzatokra kirótt kormányzati elvonások negatív hatása. Így Kalocsa fejlődését egyáltalán nem szolgáló, sőt kiterjedt megszorításokat, dolgozói elbocsátásokat eredményező, de emellett még saját propagandára is költő költségvetés született.
Fentiek alapján jogosan merül fel bennem 2 alapvető kérdés:

Önök érzik-e, hogy Kalocsa velük erősebb lett?
Valójában kinek jó, hogy nem ellenzéki város vagyunk?

Költségvetés 1. rész

Költségvetés 2. rész

Költségvetés 3. rész

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk