Szomorúsággal töltött el a tegnap hallott hír: elhunyt Göncz Árpádné. Személyesen ismertem Őt, így a veszteséget is személyesnek érzem. Közel három évtizede, hogy először találkoztunk.
Én a nemrégiben megalakult Down Egyesületbe jártam fel Budapestre tanítani. Az egyesület vezetőjével egy konferencián találkoztam; kölcsönös szimpátia, és hosszú beszélgetések után hívott meg a csapatába. Gyesen voltam az ötödik gyermekünkkel, így általában vele együtt utaztam fel Budapestre kéthetenként egy-egy napra. Háztartásvezetést tanítottam. Kihívás volt számomra az írni-olvasni nem tudó fiatalokkal foglakozni. Nagy-nagy türelemmel, szeretettel fordultam feléjük; megtanultam lassan, majdnem tőmondatokban beszélni. Kétéves kislányom olykor kapocs volt köztem, és a diákjaim között.
A Down Egyesület partnerszervezete volt a Zsuzsa néni vezette Kézenfogva Alapítványnak. Ők tartottak továbbképzéseket, kulturális napokat, ahová én is meghívást kaptam. Zsuzsa néni személyisége mindannyiunkat lenyűgözött. Egyszerű, nyílt okossága, türelme, végtelen kedvessége megnyugtatóan hatott környezetére. Engem is „beszippantott” egy többhónapos képzésre. Aki nem ismerte őt, az utcán elment mellette. Soha nem kísérte testőr, nem szenvedhette az ilyen nyűgöket. (Ahogyan Árpi bácsi sem; egy néhány évvel későbbi képzésen, – melyen kommunikációt hallgattam Buda Béla professzor úrtól – Zsuzsa néni is megtisztelte a hallgatókat, és délután Árpi bácsi is megjelent a maga egyszerűségében. Körbevettük Őket, és órákon át beszélgettünk. Akkor még nem volt mobiltelefonom, nem tudtam értesíteni a családomat, hogy csak egy nagyon késői vonattal érkezem haza.)
De térjünk vissza Zsuzsa nénihez: A képzés során nem csak a Down-szindrómával, egyéb betegségekkel, rendellenességekkel is megismerkedtünk. Jártunk speciális gyermekintézményekben, idősotthonokban; az elméleti képzést összekapcsolták a gyakorlattal. A vizsgán Ő is részt vett; mindenkivel beszélgetett a személyes tapasztalatairól. Az oklevelek átadásakor Ő köszönte meg a mi munkánkat, időnket, energiánkat, amit a sérült emberek segítésének megtanulására fordítottunk. Akkor még nem tudhattam, hogy ez a képzés milyen hatalmas személyes segítséget, útmutatást, tapasztalatot ad a családunkba született autista kisfiú születése kapcsán.
Drága Zsuzsa néni! Felidéztem magamban a régi emlékeket, köszönettel, szeretettel gondolok Önre. Nyugodjon békében! (B.É.)
S most álljon itt a hivatalos értesítés, amit az Indexben közöltek:
„Elhunyt Göncz Árpádné.
A néhai köztársasági elnök özvegye életének 97. évében halt meg, családja körében – tájékoztatta az MTI-t szerdán a család nevében Gulyás András titkárságvezető, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Göncz Árpádné 1923. november 16-án született Győrben, Göntér Mária Zsuzsannaként. Apja Göntér Gyula, minisztériumi főtisztviselő nagyapja pedig Göntér Gábor Endre író, tanító volt. Göncz Árpáddal gimnazista éveik alatt ismerkedtek meg. Egy, a gonczarpad.hu-n elérhető interjúban így emlékezett rá:
Én tizenhárom éves voltam, Árpád tizenöt. Ő a Werbőczybe járt iskolába, én az Orsolya nővérekhez, és szombatonként a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tornatermében, a tánciskolában találkoztunk. Árpád nagyon rosszul táncolt és rendszerint az édesanyám mellett ült a kispadon; őt szórakoztatta. Aztán jöttek a nehéz évek… Édesapámat a Pénzügyminisztériummal Sopronba telepítették, Árpádot pedig elvitték katonának. Onnan megszökött, és beállt egy ellenálló alakulathoz, megsebesült, majd elfogták, de a fogságba vezényelt menetből is sikerült kijutnia.
1947. január 14-én házasodtak össze Budapesten. Hatvannyolc évet éltek együtt. Göncz Árpádné az elsők között vett részt a hazai szociális munkások képzésében, majd hivatásszerűen is nagy energiával fordult az elesett, a sérült és a hátrányos helyzetű emberek felé, bekapcsolódott az őket segítő civil szerveződések tevékenységébe. Férjével 1993-ban létrehozták a Kézenfogva Alapítványt, sok éven át a kuratórium elnökeként vezette azt.
Személyesen is sokat tett az értelmi és halmozottan sérült gyermekek sorsának, gondozásuk és fejlesztésük körülményeinek jobbításáért. Jelentős szerepe volt a fogyatékosok esélyegyenlőségét szorgalmazó, kedvező nemzetközi visszhangot kiváltó törvény megszületésében is.
Sok hazai és nemzetközi elismerés után idén márciusában a Down Alapítvány tevékenységéért Down-díjjal tüntette ki. Az elhunytat négy gyermeke, hat unokája, kilenc dédunokája gyászolja.” 2020.06.03. (Index)
