2025.május.20 kedd
HomeUncategorizedszenzáció, kis sz-szel az elején

szenzáció, kis sz-szel az elején

Január 17-én Kalocsa polgármestere, dr. Filvig Géza a közösségi média oldalán bejelentette, hogy ezentúl a Facebookon, élő videóval kívánja közvetíteni a testületi üléseket. A hírre a követői szenzációként és egyedülállóként tekintenek. A 6300.hu szerkesztősége pedig, mint mindig, most is tiszta vizet önt a pohárba.

dr. Filvig Géza bejegyzése (forrás: facebook.com)

Oldalunk indulásakor többek között célul tűztük ki magunk elé azt, hogy minden nyilvános önkormányzati gyűlést (testületi üléseket, közmeghallgatásokat) élőben közvetítünk a közösségi médiában. Mindezt annak érdekében tettük, hogy a városvezetés munkáját közelebb hozzuk az emberekhez, valamint jobban beleláthassanak a döntési mechanizmusokba. A kezdeményezésünk óriási sikert aratott, több ezren látták az élő adásainkat.

A kérdés természetesen nyitott, mi célból kell két csatornán is közvetíteni az eseményeket? Egyesek szerint az önkormányzat kényszerpályára került, mert nem hagyhatták, hogy egy tőlük független médiumon keresztül értesüljenek az emberek az önkormányzati munkáról. Mi a 6300.hu-nál szeretnénk azt hinni, hogy csak arról van szó, hogy rájöttek, az embereket igenis érdekli, hogy mi is történik az üléseken? Hogy tudni akarják, a képviselők valóban a lakók érdekeit képviselik-e? És rájöttek, hogy 2020-ban már nem lehet az emberek tájékoztatása nélkül várost irányítani.

A 6300.hu büszke arra, hogy ihletet adhatott a Polgármester Úrnak. Számos ötletünk van még, amit képviselőink a jövőben is beépíthetnek mindennapi tevékenységükbe, elősegítve ezzel, hogy munkájukra nagyobb rálátást kapjunk. Ez mindannyiunk érdeke.

Összegezve tehát, civil kezdeményezésünknek igenis látható hatása van a városvezetésben. Minden olvasónkat biztosíthatjuk afelől, hogy ez még csak a kezdet…

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk