2026.január.21 szerda
HomeKözéletA kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja: Február 25.

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja: Február 25.

„Az ember olyan teremtmény, amely nemcsak emlékezni tud, hanem felejteni is. Viszont ha felejtünk, akkor kitesszük magunkat az ismétlés veszélyének.”

– kezdte beszédét Bolvári Ferdinánd önkormányzati képviselő.

A megemlékezés itt megtekinthető: https://fb.watch/xZK2FsBEnl/

A megemlékező beszéd itt olvasható:

Tisztelt Emlékezők, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végignézve az egybegyűlteken, magam is beleértve, kevés olyan embert látok, akinek az imént elhangzott induló nem csengett ismerősen!
Többségünk egy olyan letűnt kor gyermeke, ahova beleszülettünk, mely keretrendszerében nevelkedtünk, szocializálódtunk. Kék, majd vörös nyakkendővel a nyakunkban vidáman játszottunk, fürödtünk Zánkán vagy hógolyóztunk Csillebércen. Ugyan, szüleink családi vagy baráti összejövetelein furcsállottuk, hogy miért küldenek ki bennünket néha, vagy miért hallgat el a szobából kihallatszó parázs vita, amikor benyitunk.
Biztos vagyok benne, hogy többségünk nem is sejtette, milyen borzalmak zajlottak akkoriban a társadalom vidám elvtársi mosolyai mögött!
Azért gyűltünk ma itt össze, hogy emlékezzünk, és lerójuk kegyeletünket azok előtt az Emberek előtt, akik egy féktelen, őrült ideológia áldozataivá váltak.
Ez az ideológia a KOMMUNIZMUS
A KOMMUNIZMUS elméletben egy osztályok nélküli társadalmi rendszer, amelyben a termelési eszközök egységes köztulajdonban vannak, a társadalom tagjai pedig teljes egyenlőségben boldogan élnek. (ugye milyen jól is hangzik ez?!)
Ez az elmélet, viszont a gyakorlatban sosem valósult meg!
A kommunizmus kísértete, mely bejárta nemcsak Európát, elméletben az 1848-ban, Karl Marx és Friedrich Engels műveként megjelent Kommunista Kiáltványban fogalmazódott meg.
1917-ben Vlagyimir Iljics Lenin a bolsevikok élén, megdöntötte az orosz cár uralmát, és a kommunista eszméket megpróbálta a gyakorlatban is megvalósítani. Kegyetlenül fölszámolták mind a bal, mind a jobboldali ellenzéket, brutális erőszakkal szilárdították meg a munkás-paraszt hatalmat.

1919. március 21-én Magyarországon kikiáltják a proletárdiktatúrát, azaz a Tanácsköztársaságot, melyet 133 napon keresztül sikerül életben tartani. Rövid életűnek bizonyult, pedig megszilárdítására, szovjet mintára a legkegyetlenebb terrort alkalmazták, melyből sajnos Kalocsának és környékének is bőven kijutott.
1922-ben megalakult a hatalmas munkás-paraszt birodalom, a Szovjetunió, élén a Kommunista Párttal.
A magukat kommunistának valló kormányok, soha, sehol nem jutottak hatalomra demokratikus választások útján, mindenütt puccsal, forradalommal szerezték meg az ország vezetését. Az erőszakkal megszerzett hatalom sajátossága viszont, hogy csak erőszakkal lehet fönntartani!
Lenin halálát követően a Szovjet Kommunista Párt főtitkári székét, vetélytársai kiiktatásával Joszif Visszarionovics Sztálin ragadta magához.
Ez a céltudatos, kegyetlen diktátor kíméletlenül leszámolt minden valós vagy vélt ellenlábasával. Magasztos eszmék köntösébe bújtatva, koholt vádak alapján, a legkegyetlenebb módokon kínoztatott és gyilkoltatott meg ellenséget, barátot, rokont egyaránt, hogy a rettegés által megszilárdítsa hatalmát. A kommunista párton belüli rendcsinálását „Nagy tisztogatásnak” nevezték. Ennek számos, a Magyar Tanácsköztársaság bukása után Szovjetunióba menekült magyar emigráns is áldozatául esett, pl. Kun Béla, és jó néhány Lenin fiú, akik közül többen, lehet, hogy még itt Kalocsán is ártatlan embereket akasztottak. A sors keze, szovjet elvtársaik kivégző osztaga által érte utol őket.
A még Lenin által létrehozott oroszországi GULAG, azaz javítómunka-táborok száma 1938-ban a sztálini terror csúcsán elérte a 4000-et, ahol már mintegy 2 millió politikai foglyot tartottak embertelen körülmények között. A táborba kerülés veszélye az orosz társadalom minden polgárát fenyegette, életkorra, nemre, rangra, foglalkozásra való tekintet nélkül. Gyakorlatilag polgárháborús viszonyok uralkodtak, ahol az állam törvényesített brutalitása állt szemben a saját állampolgáraival. A Szovjetunióban a „kussolsz vagy megdöglesz!” elv érvényesült.
A II. Világháború kitörését követően a Szovjetunióban létrehoznak egy új kényszermunkatábor rendszert, a GUPVI-t. Míg a GULAG-ra politikai foglyok kerültek általában koholt vádak alapján, de bírói ítélettel, addig a GUPVI-t a hadifoglyok és az internáltak számára hozták létre.
Ahogy a szovjet csapatok haladtak nyugat felé, kiszorítva a Wermacht erőit, a „fölszabadított” területekről válogatás nélkül szedték össze a fiatal, életerős nőket, férfiakat, és mindenféle bírói ítélet nélkül, marhavagonokkal a Szovjetunióba szállították, „egy kis munkára”!
Malenkij robot! Ezt a két orosz szót a kelet-közép európai népek sosem felejtik el! Sokan hallottuk ezt nagyszüleink szájából, nem is sejtve azt a borzalmat, ami mögötte rejtőzik!
Nyugaton világgá kürtölt boldogság, fölszabadultak a náci koncentrációs táborok, Buchenwald, Dachau, Auswich.
Közép-kelet Európában mély hallgatás, ahogyan „fölszabadított országok” állampolgárai százezer-szám kerülnek marhavagonokba, és hetekig tartó zötykölődés után örökre elnyeli Őket az orosz medve birodalma!
A hozzátartozók sem hőzönghettek a fasisztának, hazaárulónak nyilvánított elhurcoltak miatt, mert a „fölszabadító szovjetekkel” megtámogatott, hazai söpredékből megalakult államvédelmi hatóság padlás-lesöprő pufajkásai bosszút álltak.
A sztálini-bolsevik módszerek, miszerint a véleményvezéreket elhurcolták, megkínozták, bebörtönözték, kivégezték, nálunk is remekül működtek! A politikai rendőrség már azokat is bevitte, akikre csak a gyanú árnyéka vetődött, akik ellen pedig egy „jól megalapozott névtelen feljelentés” is érkezett, azokat az éjszaka közepén, bőrkabátos ávósok, nagy fekete autókkal hurcolták el. Sorra alakultak a magyar munkatáborok: Kistarcsa, Kazincbarcika, Hortobágy és a leghírhedtebb, a recski kényszermunkatábor. Akik útjában voltak a rendszernek, azokra kíméletlen megpróbáltatások vártak. A táborok személyzete feladatul kapta:
„Ne csak őrizd, gyűlöld is!”
Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává.
1947-ben, a kommunistákkal szembeni vélemény nyilvánításaiért, ezen a napon tartóztatták le a szovjet hatóságok Budapesten Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt elnökét, és a Szovjetunióba hurcolták.
1. vélemény nyilvánításaiért,
2. a szovjet hatóságok Budapesten,
3. és a Szovjetunióba hurcolták.

Ez a három kiemelt gondolat közép-kelet Európában 1 millió, világviszonylatban pedig 100 millió ember életébe került!
Az exportált szovjet kommunista módszerek milliószámra szedték áldozataikat a világ több pontján: Kínában Mao Ce-tung, Kambodzsában Pol Pot, Etiópiában Mengisztu Hailé Mariam, nálunk pedig Rákosi Mátyás bizonyultak Szálin legjobb tanítványainak.
Valószínűleg ezek a szörnyetegek, Adolf Hitler társaságában, a pokol legsötétebb bugyraiban szenvednek az idők végezetéig!
Tisztelt Emlékezők!
Ennyi szörnyűség fölemlegetése után, szívesen zárnám beszédemet azzal, hogy az emberiség tanult hibáiból, és többet nem fordulhat elő ilyesmi a történelemben.
Sajnos rossz hírem van!
Néhány éve még legtöbben azt gondoltuk, háború sem lesz többé, a ma embere van annyira bölcs, hogy más útját választja konfliktusai rendezésének.
Ehhez képest éppen tegnap, 3 éve dúl a közvetlen szomszédunkban egy, már milliós áldozattal járó kegyetlen testvér-háború!
Szíriában néhány hete űztek el egy diktátort, aki után százezres tömegsírok, és kommunista módszerek alapján működtetett kínzókamrák maradtak.
Puskaporos hordón ülünk, miközben választott vezetőink farkas szemet néznek egymással!
Szülőként komolyan aggódom gyermekeink jövője miatt!
Mit tehetünk mi hétköznapi emberek?
„A múltat végkép eltörölni”, azt bizony nem tudjuk, de ellenállhatunk a féktelen, egymás elleni uszításnak, és igent mondhatunk a barátságra, békére, és szeretetre!


Ez a mi döntésünk!

Mert ne feledjék:

„Az ember olyan teremtmény, amely nemcsak emlékezni tud, hanem felejteni is. Viszont ha felejtünk, akkor kitesszük magunkat az ismétlés veszélyének.”

Bolvári Ferdinánd

Képgaléria:

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk