2025.május.20 kedd
HomeKözéletTizedik év, huszadik jótékonysági ételosztás

Tizedik év, huszadik jótékonysági ételosztás

Húsvét előtti szombaton 800 adag babgulyást osztott szét a Békés Kalocsáért Egyesület.

2014. óta évente többször szerveznek ételosztást a Békések. (Szerény becslések szerint eddig több, mint 10 000 adag ételt osztottak szét, és az enni adok ételdoboz forgalmával együtt mintegy 22 000 adag ennivalót juttattak el a rászorulóknak.) Kezdetben a város öt pontján kitelepült sátrakban voltak jelen. Amikor a járvány bekorlátozta az emberi találkozásokat, ők kreatív megoldásokat kerestek. Mivel nem lehetett nyilvánosan megjelenni, kerestek olyan közösségeket, akik fokozottan le voltak terhelve, és finom figyelmességekkel támogatták munkájukat. A Békések többször sütöttek kemencés kenyérlángost, de készítettek káposztás birkapörköltet, és néhány éve egyik Húsvétkor harcsapörköltet túróscsuszával is. A Covid osztályok dolgozóinak, az oltópont munkatársainak, a mentősöknek, a tűzoltóknak, akiknek sokkal több terhet kellett elviselni a nehéz időszak alatt – nekik kedveskedtek.

Idei évben újra több helyszínen állhattak sorba a kalocsaiak finom babgulyásért.

  • A Sétáló utcában,
  • a Foktői úton a Judit vendéglővel szemben,
  • és a Csajda utcában a Csajda csárdánál

vidám önkéntes csapatok mérték a bőséges adagokat.

A 800 adag ételből jutott a Máltai Szeretetszolgálat pártfogoltjainak is, és az Enni adok ételdoboz is megtelt.

Március 23-án senki nem maradt éhes Kalocsán. De jó is lenne, ha minden nap legalább egyszer mindenki jóllakhatna!

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk