2025.november.09 vasárnap
HomePolitikaNők a politikában

Nők a politikában

Novák Katalin bejelentette lemondását, miután hatalmas közfelháborodást váltott ki azzal a döntésével, hogy kegyelmet adott egy pedofilügyben érintett elítéltnek. A leköszönő köztársasági elnök az óriási közfelhábordás hatására végül elismerte, hogy hibázott, és bocsánatot kért.

Novák Katalin után Varga Judit, volt igazságügyi miniszter, országgyűlési képviselő is bejelentette, hogy lemond. Varga Judit igazságügy-miniszterként aláírta Novák megmagyarázhatatlan kegyelmi döntését, és ezzel vállalta a politikai felelősséget. A pedofilbotrányt kiváltó elnöki kegyelmet ellenjegyző korábbi igazságügyi miniszter így visszaadta képviselői mandátumát, lemondott országgyűlési képviselői és EP-listavezetői pozíciójáról is, és  távozik a közéletből. Orbán Viktor miniszterelnök pedig alkotmánymódosítást nyújtott be.

Novák Katalin beszéde itt látható:

Varga Judit a Facebookon tudatta lemondását:

A szóban forgó pedofil botrány:

Mint ismeretes, K. Endre helyettese volt annak az igazgatónak, aki a bicskei gyermekotthonban több kiskorú fiút abuzált regnálása idején. A beosztott próbált nyomást gyakorolni a gyerekekre, hogy vonják vissza vallomásaikat, és hamisan tanúskodjanak. Ezek okán K. Endrét kényszerítés minősített bűncselekményért jogerősen 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották a foglalkozástól és közügyek gyakorlásától is.

Novák Katalin Ferenc pápa látogatására hivatkozva adott kegyelmet az elítéltnek, akinek akkor már csak kilenc hónap volt hátra a büntetéséből.

Hogyan tovább?

Novák Katalin a rendszerváltás utáni Magyarország első női államfője volt, aki az eddigi legfiatalabb köztársasági elnök is egyben, ugyanis mindössze 44 évesen lett a legmagasabb magyar közjogi méltóság.

Az Alaptörvény szerint államfőnek bármely, harmincötödik életévét betöltötte magyar állampolgár megválasztható. Az elnököt legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani; ezért sem jelölhették ismét Áder Jánost 2022-ben.

A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CX. törvény értelmében az államfő az Országgyűléshez intézett írásbeli nyilatkozatával mondhat le megbízatásáról. A lemondás érvényességéhez azonban szükség van az Országgyűlés elfogadó nyilatkozatára is. A parlament tizenöt napon belül kérheti az államfőt, hogy elhatározását újból fontolja meg. Ha az elnök elhatározását írásbeli nyilatkozatával fenntartja, az Országgyűlés a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg.

A köztársasági elnök megbízatása a lemondó nyilatkozatban megjelölt, a tizenötödik napnál nem korábbi időpontban szűnik meg.

Az új államfő megválasztásáig az elnöki tisztséget ideiglenesen az országgyűlés elnöke, jelen esetben Kövér László látja el. Az ő helyét pedig a visszatéréséig valamelyik helyettese tölti be.

Az új államfőt a korábbi elnök megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztani. Az új államfő megválasztását jelölés előzi meg, amelynek érvényességéhez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlása szükséges.

Két női közjogi méltóság lemondása után sorra fogalmazódnak a kérdések, és elkezdődtek a találgatások:

Vajon a lemondások sora folytatódik? Ha igen, ki lesz a következő?

Vajon az ügyben érintett többi politikus is vállalja a felelősséget?

Vajon ki lesz Magyarország következő Államfője?

Vajon a regnáló hatalom fogaskerekei már recsegnek, ropognak?

Mindig is kevés nőnek adatott meg, hogy a meghívást kapjanak az Orbán kormány(ok)ba. Az utóbbi évek két női kegyeltje kudarcot vallott.

Azt a meggyőződést, miszerint a huszonegyedik század közéletének (politikájának) legnagyobb lehetőségét a nők erőteljes megjelenése fémjelzi majd, az Orbáni irányítás alatt Novák és Varga munkássága nem erősíti kimondottan. Nemcsak kormány oldalon, hanem ellenzéki oldalon is tudunk friss példát arra, hogy női vezető politikus meggondolatlan kijelentése miatt kellemetlen helyzetbe került, és pártjából való kilépésre kényszerült. Nemrégiben Nyirati Klárát, Baja polgármesterét érte kínos meglepetés, amikor Kalocsán, a DK közösségi térben szervezett „Nők a politikában” sorozatban dr. Magóné Tóth Gyöngyi vendége volt. Szereplése után nemsokkal országos sajtónyilvánosságot kapott az a felvétel, amely bevallása szerint tudta nélkül nyert nyilvánosságot, és a Momentumból való kilépésre kényszerítette.

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk