Hajléktalan fekszik a nyirkos padon az érseki város főutcáján. Csak egy megszokott látvány Kalocsán, vagy mondhatnánk azt is, hogy a legtöbb magyar városban.
Persze tudható, hogy nagyon sok szervezet foglalkozik a rászorulók ellátásával, így Kalocsán is. Mégis sokszor sokan nem veszik igénybe ezeket a nappali, vagy éjszakai ellátásokat. Ki tudja miért?
A Békés Kalocsáért Egyesület ételdoboza napról-napra feltöltődik az önkéntesek munkájának köszönhetően és minden nap ki is ürül. Ha azt hisszük, hogy csak „szakadt” emberek kukkantanak be a dobozba, akkor tévednek. Jól szituált helybéliek is igénybe veszik az ételszolgáltatást. Spórolnak ahol lehet, mert ilyen idők járnak most.
Ady szavaival élve:
„Eközben egyre sötétebb lesz a magyar ég. Lelki és anyagi nyomorúság mindenütt. Véreink ezrével vándorolnak ki. Az országot pedig birtokolja néhány ezer úr.”
Ady Endre – 1905. március 5.
Az sem okoz örömet a kalocsai belvárosban, hogy egy fiatalember szitkozódik napról-napra láthatatlan ellenfelével, akivel általában le akar számolni, időnként hangosakat ütve, rúgva az elé kerülő – egyenlőre – csak tárgyakba.
Akik ismerik, tudják, hogy – még – nem bántott senkit, és, hogy csak a kukák tartalmára kíváncsi a való világból, de akik turistaként utaznak városunkba, azok furcsa szemekkel szemlélik a változó jeleneteket. Csak egy átlagos, szegény és szomorú nap Kalocsán.
