2025.november.09 vasárnap
HomeKözéletKalocsai uszoda – ha úszni akarsz, ne menj oda!

Kalocsai uszoda – ha úszni akarsz, ne menj oda!

Immár évenként ismétlődő hagyománnyá kezd válni, hogy az ideiglenes bezárást követően, május végére tolódik a kalocsai uszoda újranyitása.

Míg 2021-ben a termálfürdő tetőszerkezetének életveszélyessé válása miatt, addig 2022-ben az Európában éllovas magyarországi gázár-emelkedésekre hivatkozva zárta be a kalocsai önkormányzat az uszoda épületét oly módon, hogy a gyógyászati részleg és a szaunázás lehetősége megmaradt.

Ez persze nem vigasztalta az éppen az úszás alapjait elsajátítani akaró diákokat és így Bajára kellett utaztatni őket, illetve a sportolókat is, hogy szabad medencét találjanak.

Áprilisban jelentette be Filvig Géza polgármester, hogy május elején újranyit az uszoda, amit most a Kalocsa Vagyon Kft. cáfolt meg egy közleményben, miszerint új hibákat találtak az uszoda újraindítása során, így a várt kapunyitás május 24-re tolódik.

De az uszodával kapcsolatban nem ez a legnagyobb fájdalmunk, hanem az, hogy sajnos eddig semmi sem valósult meg a jelenlegi fideszes többségű városvezetés kampány-ígéreteiből, melyekben többmilliárdos uszoda-fejlesztést vízionáltak.

Ezidáig az illetékesek még a meghibásodásokat sem tudták kijavítani az épületen és annak berendezésein, hiszen a legutóbbi nyitvatartási időszakban a termálvizes részleget már nem lehetett használni. 

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk