2025.május.20 kedd
HomePolitikaKalocsa kormányzati támogatással kerülte el a csődöt!

Kalocsa kormányzati támogatással kerülte el a csődöt!

2022. február 15-i képviselő-testületi ülésen fogadta el a grémium kormánypárti többsége (7-5 arányban) Kalocsa Város 2022-s költségvetését.

Már akkor aggodalmamnak adtam hangot (természetesen ez miatt meg sem szavaztam a rendeletet), hogy a betervezett 260 milliós ingatlaneladás túlzott vagyonvesztés a városnak, ráadásul egyáltalán nem valós, mivel nem is volt ekkora értékű mobilizálható ingatlaneleme a városnak.

Fotó: kalohirek.hu

Tisztán látszott, hogy ez a bevételi tétel azért ennyi, nem kevesebb vagy több, mert ezzel az összeggel lehetett a költségvetési mérleget egyensúlyban tartani.

Érdekes, hogy polgármester úr ezt mennyivel másképp látta akkor, hiszen már aznapi posztjában 260 milliós ingatlan hasznosítást említ, amivel ösztönözni szeretné a befektetési kedvet, gazdaságélénkítési és turisztikai célú szempontokból egyaránt.

Értik ugye, hasznosítjuk, nem eladjuk, így ösztönözzük a befektetési kedvet, gazdaságélénkítési és turisztikai célú szempontokból egyaránt :

– 5 önkormányzati lakás, aminek a bérleti díja már nem a város kasszájába kerül

– a kisfoktői Vízimadár Park, az eddigi bérlőjének 1 Ft licit emeléssel értékesítve lett, így a kedvező bérleti díjtól már itt is elesik a város

ezenfelül

– eladásra van kiírva a Csokonai utca 13. sz. alatti önkormányzati ház

– eladásra van kiírva a nagymúltú, annyi sok kalocsai és környékbeli tanuló alma mater-jének számító, második otthonát is jelentő Hunyadi Kollégium.

Sajnos én nem nagyon értem, hiába vannak közgazdasági tanulmányaim, lehet hiányoztam néhány előadásról… Véleményem szerint viszont ez egyszerűen a ránk bízott vagyon elherdálása, de szerencsére polgármester úr szavai erre is megoldást jelentenek:

„Ígéretet tettem ma, hogy a fejlődési pályán tovább toljuk városunk szekerét, és a jövőbeni befektetésekkel csak gazdagodni fog Kalocsa.”

Nos, a gazdagodásról polgármesterünk 2019-es kampánya jut eszembe, ahol még azt kritizálta hevesen, hogy „5 év alatt Kalocsa felélte több mint 500 millió Ft vagyonelemét”.

Nos, velük ez még gyorsabban sikerülni fog, hiszen már feléltünk igatlaneladásból:

2020.                         41.691 millió (már reálizált)

2021.                         79.867 millió (már reálizált)

2022.                         260.000 millió (tervszám, kb. fele reálizált)

2023.                         300.000 millió (tervszám, Hunyadi Kollgéium, Csokonai u.13.)

Közben persze Kalocsát sem kerülte az energiaválság, a gáz- és a villanyár emelkedés sokként érte az amúgy is kiélezett és insatbil költségvetésünket.

Kormányzati kompenzáció hiányában „az ugye milyen jó, hogy nem ellenzéki város”-nak kellett lenyelni a 2022. évre jutó majd 100 milliós rezsiköltség emelkedést.

Ezt közben a kultúra és a sport keményen megszenvedte, ha csak az uszoda bezárását, a sporttámogatások megvonását, vagy a termek bezárását említem meg.

A Covid védekezéssel álságosan indokolt, már több éve tartó bevételelvonás (gépjárműadó átcsoportosítása, szolidaritási adó kivetése) minden évben 100 millió forint hiányt teremt a város költségvetésének bevételi oldalán.

Ehhez még párosult a fenn már említett, felelőtlen és nem megalapozott ingatlaneladásokból várt 260 millió, aminek kb. felét tudtuk realizálni (még szerencse, hogy csak ennyit, de sajnos ez is óriási vagyonvesztés).

Mindezek ahhoz vezettek, hogy Kalocsa Város büdzséje olyannyira kiürült, hogy az évvégére 2 választása maradt a polgármesternek:

– a kormány kirendel egy önkormányzati csődbiztost vagy

– a kormány célzott támogatást nyújt a városnak, megmentve a csődtől.

Nos, ez utóbbi történt, mégsem vállalhatta be a kormányzó erő, hogy egy Velük erősebb város, ami előre megy nem hátra, egyszerűen csődbe jut.

Így a 2022. december 21.-én megjelent Magyar Közlönyben már olvashattuk a nagyszerű hírt, miszerint Kalocsa város adósságrendezésre 200 millió forint egyedi kormányzati támogatáshoz jut.

Megjegyzem az országban rajtunk kívül csak 2 városnak sikerült még ezt az arcpirító eredményt elérnie……

A város csak kormányzati támogatással kerülte el a csődöt!

Ezt mindenki értékelje úgy, ahogy érzi, hogy erre szavazott-e, ezt várta-e.

Nem véletlenül boldog a polgármester és dolgozik az igazgatási szünet ellenére még az év utolsó napjaiban is a pénzügyi osztály!

forrás: dr.Filvig Géza facebook

Zárszóként csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy egy költségvetés nem attól lesz legitim és végrehajtható, ha a többség megszavazza, hanem attól, hogy ami benne van, az valós számadatokon nyugszik!

Ezért nem tudtam megszavazni tavaly, nem pedig valami vélt politikai indíttatásból, amit folyamatosan hallunk polgármesterünk szájából.

Remélem idén átfontoltabb, szakmai alapú, társadalmi konszenzuson alapuló költségvetésünk születik, ahol végre érvényre jutnak a kalocsai lakók igényei is.

Hajrá Kalocsa és tényleg végre menjünk már előre !

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk