2025.október.25 szombat
HomeKözéletBábel Balázs, a lázadó boomer - olvasói levél

Bábel Balázs, a lázadó boomer – olvasói levél

A napokban az érsek úr elfogadta a meghívást a boomerlázadás című műsorba, amely műsor a Pesti Tv nevű fideszes csatornán működik. Ha jóindulatúak akarunk lenni mondhatjuk azt, hogy az érsek úr csak simán tájékozatlan annak kapcsán, hogy ez a „tv” milyen „értékeket” képvisel.

Kalocsaiként és keresztényként a legnagyobb szomorúság és még nagyobb szégyenérzet fogott el. Ebben a műsorban elhangzottak politikai indíttatását még akkor is nehéz lenne nem észrevenni, ha a kontextust nem ismernénk. Az érsek úr teret választott átvitt értelemben és a gyakorlatban is. Ezzel az interjúval hitet tett a NER mellett és cserbenhagyta a hívőit. A városlakók cserbenhagyása után ezt már mondhatjuk úgy is, hogy folytatta rossz szokását.

Egy sor kötelező kormány-éltetés és gyűlöletbeszéd után jött a migráció. Soha nem gondoltam volna, hogy egy bibliával alátámasztott gyűlöletbeszédet fogok hallgatni egy regnáló érsek szájából, nyíltan szembe menve a pápai álláspontnak.  Bábel Balázs kiragadott bibliai idézetekkel próbál arra utalni, hogy jót cselekedni csak akkor emberi kötelességünk, ha azokat azonos hitű emberekkel tesszük. Az érsek úr továbbmegy, és a Didakhé ókeresztény irodalmi műből idéz: „Izzadjon meg kezedben az alamizsna, amíg nem tudod kinek adtad”.
Ebben a kontextusban ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy te, mint magánember dönthetsz életről-halálról saját erkölcsi nívód szerint és még ha meg is van a lehetőséged a segítségre, ha te úgy ítéled meg, hogy a másik ember nem érdemes hozzá: tagadd meg tőle.

Ilyen kontextusban használni ezt a szöveget minden keresztényi értéktől távol áll.

Egyszerűen arcon üt és sokkol.

Utána a diktatúrák fenttartására is hallunk indokokat, bár félreértés ne essék, én, mint egy átlag kalocsai polgár mondhatom azt, hogy az észak-afrikai országok déli részén élő törzsek csak egy diktatúrában tudnak létezni, és élni emberhez nem méltó, kultúrától elzárt életüket, de ezt egy érsek egy tv műsorban minimum finomabban fogalmazva kell, hogy megtegye.

Az ideológiai agymosás után jöjjön a lényeg: Szentháromság tér.


A polgármester miért nem áll az építkezés mellett? -hangzik el a kérdés.

Jön is rá a frappáns válasz: ő a város igényeit akarta nézni, de most megváltozik a helyzet. Mindezt mosolyogva.

Ezelőtt arról beszélt Bábel Balázs, hogy ez Kalocsa 1000 éves múltja és régészeti értékek vannak a föld alatt.

Kérdezem én: Ez indokolja azt, hogy a kalocsai embereket megkerülve politikai kapcsolatok által a nép érdekével szembe egyedül egy egyházi vezető döntsön arról, hogy mi lesz a városban?

Ha az excellenciás úr egy járókelőt szólított volna le a főtéren és ő vele konzultál arról hogyan tovább: Azzal többet tett volna, mint egy Orbán-találkozóval. A várossal konzultáció nem történt, az embereknek az érsekség annyi sérelmet osztott ki, mint a rendszerváltás óta senki ebben a városban. A válaszokat gőg és makacsság itatja át és a kereszténység alapjaiból: abból, amiből ez a vallás oly sokunk számára meghatározó abból annyit se látunk, hogy ez lelkünket akármilyen módon megnyugtassa.

Olyan érdekességek is elhangzanak a műsorban, mint: A papi pedofíliának nincs alapja. Szerintem ezt részleteznem nem is kell.

„A kereszténység fellépett egy csomó minden ellen” -hangzik el a műsorban. A kereszténység és vértanúság teljes félreértése és ideologizálása történik. A kereszténység nem lépett fel soha semmi ellen. Saját maga és az értékei mellett állt ki. A kereszténységnek nem szabadna, hogy szüksége legyen ellenségképre, hogy saját fennmaradását tudja biztosítani. A kereszténységnek erkölcsi útmutatónak, egyházi vezetőiknek példaképként kéne működnie. Nem dróton rángatott politikai érdekek mentén nyilatkozó és sajátos meggyőződés szerint a nép ellenében cselekvő embereknek.

A teljes riport itt tekinthető meg:

Balázs Bence

Ez egy véleménycikk, a szerkesztőség véleményét nem feltétlenül tükrözi.

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk