Az őszödi beszéd hosszú távú hatásai. Milyen hatásai vannak egy 15 éves politikai eseménynek? Kerpács Rezső filozófus gondolatai:
„Nincs hit kétely nélkül, mert a kétely nélküli hit az fanatizmus”
Popper Péter
Figyelve az előválasztás eseményeit, ahol az összefogást hirdető pártok és szervezetek jelöltjei vívnak ádáz és sokszor vérre menő csatát egymással, az embernek nehezen magyarázható érzése támad. Mint, amikor valami nem kerek, ahogy mondani szokták egyszerűen kilóg a lóláb. Ha ehhez még hozzávesszük azt a kibékíthetetlen ellentétet, ami jobb- és baloldal, vagy pontosabban, ami a kormány és az ellenzék között húzódik akkor a fenti érzés nagyobb nyomatékot kap kiegészülve Ákos dalának refrénjével is:
„Az árkokat betemetni nem lehet, mert nyüzsögnek bennük az emberek”
Joggal tesszük fel a kérdést, hogy törvényszerű-e a közélet gyakorlásának ez a módja? Magyarul, gazember-e az, aki velem szemben fogalmazza meg az álláspontját a világról? Két pólusúvá vált világunkban ugyanis ez a helyzet. De nem volt ez mindig így. Ha visszafejtjük az eseményeket, akkor azt fogjuk látni, hogy Magyarországon jobb és baloldal között állandó mély szakadék volt a jellemző, melynek messzire nyúló, kölcsönös történelmi sérelmekben gazdag eredője van. Talán az idő mindent megszépít, de emlékeimben még felderengenek az intellektuális politikai és közéleti viták, ahol képesek voltak a felek egymás érveit elfogadni, ha az jobbnak bizonyult a vita során. Az események visszapörgetése során 2006-os év bizonyul fontosnak, mely „vagy fontos csomópont a téridő kontinuumban, vagy csak megdöbbentő véletlen”. Akárhogy is van, az biztos, hogy 2006 után már semmi nem olyan, mint amilyen előtte volt.
Ha emlékszünk akkor a 2006-os év legnagyobb politikai eseménye az „őszödi beszédként” elhíresült hangfelvétel kiszivárgása volt. A teljes hanganyag itt hallgatható meg. https://www.youtube.com/watch?v=P8mn4ogoxtw&t=8351s
Mindezt megelőzi még egy kb. egy órás felvezető beszéd, melynek az leirata itt olvasható.
https://index.hu/belfold/partI7339/
A helyzet röviden úgy írható le, hogy a 2006 áprilisában tartott választásokat a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP-SZDSZ koalíció megnyerte, de egy Balatonőszödön tartott MSZP-s frakcióülésen Gyurcsány Ferenc gyakorlatilag beismerte, hogy mindez hazugsággal, félrevezetéssel, adathamisítással sikerült. Az egy órás felvezető beszéd leiratában olvasható is, hogy Gyurcsány Ferenc 100 milliárdos nagyságrendű költségvetési kiigazításról beszélt. A kampányban ezt permanensen cáfolták, a valóság ismeretének ellenére. A hanganyag a 2006-os októberi önkormányzati választások előtt került a nyilvánosság elé, mely utcai zavargásokat, MTV székház ostromot, tüntetéseket eredményezett, ahol a rendőrség szakszerűtlenül és sokszor brutálisan lépett fel ártatlan embereket veszélyeztetve, illetve okozva nekik maradandó sérülést. Az októberi önkormányzati választást az akkori ellenzék a Fidesz-KDNP szövetség toronymagasan nyerte meg. Az MSZP-SZDSZ koalíció körül kezdett fogyni a levegő és nem tudták a kezükben tartani az eseményeket. Politikai, gazdasági és morális válság alakult ki az országban. Az ellenzék szakértői kormányt, majd előrehozott választást javasolt a kialakult politikai és gazdasági válság orvoslására, de a Kormány és az MSZP-SZDSZ többségű parlament kitartott. Kitartottak egészen 2009-ig amikor is Gyurcsány Ferenc lemondott a miniszterelnöki pozícióról. Ekkor már a 2008-as gazdasági válság is éreztette hatását Magyarországon, egyes akkori vélemények szerint, az egyébként uralkodó válság miatt erősebben. A lemondás után a parlament Bajnai Gordont bízta meg a kormányalakitással és annak vezetésével. A Bajnai kormány minden igyekezete ellenére az ország a csőd közelébe jutott és a Nemzetközi Valuta Alap pénzügyi segítsége tartotta életben. Mindez oda vezetett, hogy a 2010-es parlamenti választást a Fidesz-KDNP 2/3-os többséggel nyerte meg.
Ahogy mondani szokták ezek a tények ebben a történetben. De ha figyelmesen olvassuk és hallgatjuk az öszödi beszédet akkor a nyilvánvaló dolgokon túl sok érdekes dolog bújik meg a részletekben.
Gyurcsány Ferenc három nagy csoportba rendezi az előttük álló feladatokat a beszéd tanúsága alapján.
- A költségvetést stabilizálni kell! Ez átmeneti megszorításokkal járt volna 2006-ban és 2007-ben, de 2008-tól már valódi, nem csak statisztikai növekedés indult volna el az érvelés alapján. (Akkor ők nem tudhatták, hogy 2008-ban gazdásági világválság lesz) További érdekesség, hogy hanganyagban hallható, amint az egyik hozzászóló frakció tag jelzi, hogy Semjén Zsolt egyik interjújában arról beszélt, hogy a költségvetés stabilizálása érdekében bank adót kell bevezetni. (Mindezt ugye 2006-ban, még a beszéd kiszivárgása előtt.)
- Államigazgatási és közigazgatási reform! Kisebb parlament, kisebb önkormányzatok, kevesebb minisztérium és háttérdolgozó. (A frakció tagjait is megkéri, hogy legyen elég egy szék, egy pozíció.) Bürokrácia csökkentés a közszférában, ami ugyan elbocsátásokkal járt volna, de a közigazgatás rendszerét hatékonyabbá tette volna.
- Az eddigi hazug politizálás helyett, nyílt, hiteles és őszinte politizálásra van szükség.
E néhány érdekesség alapján és a tények ismeretében elmondható, hogy 2010-ben, illetve a választási győzelem után, 2/3-os parlamenti többséggel és hatalmas társadalmi támogatottsággal Orbán Viktor elkezdte végrehajtani azokat a dolgokat melyre Gyurcsány Ferencnek nem volt lehetősége éppen a beszéde miatt. Hiszen kisebb lett a parlament, az önkormányzati képviselők száma csökkent. A Kormányablakok létrehozásával a közigazgatásban a bürokrácia csökkent, és hatékonyabb működés valósult meg. Bevezették a bank adót és a multiadót a pénzügyi stabilizálás érdekében. A 2010-es választás második fordulójának egyik kulcskérdését, az alkotmányozást is végrehajtotta a 2/3-os parlament.
Szóval 11 évvel 2010 nagy politikai fordulata után azt mondhatjuk, hogy Gyurcsány Ferenc elképzelése, illetve az irány nem volt rossz.
De azon túl, hogy a választási győzelem a saját elmondása alapján is hazugság árán született meg 2006-ban, aminek ő maga is, aktív részese volt még, ha „majdnem bele is döglött”, voltak néhányan az MSZP körül, akiknek nem állt érdekében, hogy Gyurcsány Ferenc végre hajtsa reformista terveit. Azóta elmondások alapján tudható, hogy a beszéd kiszivárogtatása csak belülről jöhetett, tehát az egység hiánya akadályozta meg Gyurcsány Ferencet terve végrehajtásában.
Paradox módon a hazugság, a „trükkök százai” és az egység hiánya hozta el a Fidesz-KDNP egyeduralmát a magyar belpolitikában.
A baloldal 2006-os hibája és hazugsága, minden ezzel járó személyes, kollektív, politikai és jogi következmény elmaradása okozta és tartja fenn a jelenlegi status quo-t. A Fidesz-KDNP 2006-óta negligálja a teljes baloldalt és teszi súlytalanná a politikai életbe, a baloldal pedig azóta sem képes magához térni. Ami azóta történik a magyar belpolitikában és közéletben a nagy egészet tekintve, a fő attraktorok tekintetében a 2006-os események máig ható következménye. Hiszen azóta sem történt meg az érintett politikusok vagy pártok legcsekélyebb bocsánatkérése még a gesztusok szintjén sem. A mai parlamenti pártok melyek 2010 előtt szerveződtek és a 2010-es választások után kerültek a törvényhozásba, szintén a 2006-os események miatt, vagy annak hatására kezdtek szerveződni. A Fidesz-KDNP hatalma és beágyazottsága viszont elegendő volt ahhoz 2010 után azokat a változtatásokat végrehajtsa, melyeket Gyurcsány Ferenc is szeretett volna, illetve melyek biztosítják és megszilárdítják pozícióját a politikában. Igy fordulhatott elő, hogy 2010 után immár a 3. olyan kormányzati ciklust éljük, ahol a Fidesz-KDNP pártszövetség 2/3-os parlamenti többséggel rendelkezik a parlamentben és adja támogatását a Kormánynak.
Az ellenzék egyelőre nem találja az ellenszert.
A 2019-es önkormányzati választás némi reménysugarat jelentett, ahol Karácsony Gergely tudott nyerni Tarlós Istvánnal szemben a budapesti főpolgármester választáson, és több nagy városban is született ellenzéki győzelem. Az összefogás receptje, ha nem is jelent egyértelmű győzelmet a Fidesz-KDNP ellen, de iránymutató lehet az ellenzék számára. A 2019-es eseményeket adaptálva az ellenzék összefogást és előválasztást hirdetett. E sorok írása közben is zajlik az ellenzéki előválasztás.
Hogy ez a politika mennyire lesz eredményes azt biztosan nem lehet tudni. Érdekesebb viszont az a tény, hogy a jobb és a baloldal szemben állása a fent leírt okok miatt is állandósulni látszik. Ennek pedig egy sor olyan következménye van, melyek negatívan hatnak a politika és a közélet reakció képességére a körülöttünk lévő társadalmi, gazdasági, elméleti és gyakorlati kérdésekre. Magyarul az élet folyamatosan új kérdéseket tesz fel, melyekre a mi válaszaink rendre elmaradnak vagy megkésnek a szembenállás logikája miatt. Ez a szembenállás tartja életben a jelenlegi status quo-t és a jelenlegi pártokat is. Gyakorlatilag csapdában vagyunk, mert ebben a helyzetben politikai öngyilkosság lenne a szerepektől eltérni. A Fidesz-KDNP nem rehabilitálhatja a baloldali pártokat, a baloldali pártok pedig ebben a helyzetben már nem kérhetnek bocsánatot 2006 miatt. Ebben a csapdában pedig a jobboldali ember önkényuralomra törő mindenre képes gazember, a baloldali ember pedig szemkilövető nemzetáruló fenevad. A politikai elit ezt a gordiuszi csomót nem tudja és talán nem is akarja átvágni. A megoldásnak máshonnan kell jönnie. Ha formálódna egy vagy több olyan politikai erő, mely önmaga létét és céljait nem a mostani berendezkedéshez képest, vagy annak ellenében határozza meg, hanem az előttünk álló feladatokra kínálna rövid és hosszútávú politikai programot, akkor képesek lennénk magunk mögött hagyni 15 év kudarcát.
Kerpács Rezső
Filozófus
Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.