2025.május.20 kedd
HomeKözéletMagasra került a léc: Király Róbert képviselő 1 évnyi tiszteletdíját ajánlotta fel...

Magasra került a léc: Király Róbert képviselő 1 évnyi tiszteletdíját ajánlotta fel körzete fejlesztésére

A pandémia sok emberben felébresztette az adakozó kedvet, a segítségnyújtás szándékát, és a tenniakarást.

Mint tudjuk, a járványkezelés miatt bevezetett rendkívüli jogrendben az önkormányzatoknál minden döntést egy személyben a polgármesterek hoznak meg. Természetesen ez nem zárja ki a képviselők véleményének beépítését a döntésekbe.

Ezt sajnos Kalocsa polgármestere eddig nemigen vette figyelembe, ugyanis Király Róbert képviselő a megválasztása óta próbálkozik bizonyos megígért, és szükségszerű beruházások megvalósításával a körzetében, de javaslatai sorra süket fülekre találtak!

Ilyen javaslat volt például a sportpálya fejlesztés is (mely az önkormányzatnak pénzébe sem került volna), de a kormánypárti képviselők mégis leszavazták. Nagyon úgy tűnt, hogy az ok egyszerűen az, hogy Király Róbert ellenzéki képviselő nyújtotta be!

Király képviselőt azonban nem abból a fából faragták, hogy csak úgy belenyugodjon a politikai alapon történő megkülönböztetésbe!

Mivel a rendkívüli jogrendben a testület és a bizottságok egyáltalán nem üléseznek így a képviselőknek lényegesen kevesebb feladata van. Ezért a 8. számú választási körzet egyéni mandátumot szerzett képviselője különleges elhatározásra jutott:

A rendkívüli jogrend alatt felhalmozott képviselői illetményét, több, mint 1 millió forintot teljes egészében a választó-körzete fejlesztésére szeretné fordítani!

Már a kampányban, megválasztása esetén megígérte a kutyafuttatók megvalósítását a Paksi közi lakótelepen és a Kertvárosban. Most úgy érzi eljött az ideje az ígéretek megvalósításának.

Kérte ezt a jelenleg „egyszemélyes önkormányzat”-tól, de a város vezetőjétől lassan 3 hónapja még csak választ sem kapott.

Fentiek alapján most egy újabb kérelmet nyújtott be, amiben csak annyit kért, hogy az önkormányzat egyezzen bele a területek tulajdonosaként a lakók által kért két kutyafuttató létesítésébe.  

A városlakók többségének csak „a Királyrobi”, az anyagi forrást képviselői tiszteletdíja terhére biztosítja, és vállalja a lakosság segítő munkájának koordinálásával a kivitelezés lebonyolítását is. (Tudomásunk szerint már több civil szervezet jelezte együttműködési szándékát)

A polgármestertől az elmúlt 18 napban sajnos válasz még nem érkezett a megkeresésre, de bízunk benne, hogy városunk vezetője a nemes fölajánlás mellé áll, úgy, mint amikor dr. Körmendy Szabolcs képviselő 1 havi tiszteletdíját ajánlotta föl jótékony célra!

A professzionális költség-kalkulációból kiderül, hogy Királyrobi ezt komolyan gondolja! Ígéretei anno nem csak a kampánynak szóltak, hanem ténylegesen a körzetben élő embereknek!

Magára valamit adó politikusnál az ígéretek betartása nem lehet politikai vagy gazdasági események függvénye!

Király Róbert e nemes cselekedetével magasra teszi a képviselői mércét a körzetében, de még a városban is!

Terve megvalósításához persze bárki csatlakozhat, további fölajánlásokkal a város több pontján is létre lehetne hozni kutyafuttatókat.

Talán lesz, aki megkérdezi majd: ez most a legfontosabb? Nekik annyit lehet tanácsolni, hogy forduljanak saját képviselőjükhöz jobb javaslattal!

Egyébként ajánlom mindenki figyelmébe az alábbi pota közmondást:

„Nemes ügyek segítése dicséretös, akadályozásuk SZÉGYÖNLETÖS!”

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk