2025.november.09 vasárnap
HomeVárosházaKalocsa velük tényleg erősebb? - Átnézzük a 2021-es költségvetést

Kalocsa velük tényleg erősebb? – Átnézzük a 2021-es költségvetést

Filvig Géza polgármester március 3-i sajtótájékoztatóján örömmel számolt be arról, hogy a törvényes határidőn belül, március 1-én aláírta az önkormányzat és intézményei 2021. évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló rendeletet, röviden a város költségvetését.

Az egyetlen öröm ebben csak annyi, hogy költségvetési hiány nélkül sikerült összehozni, ami nagyban köszönhető Molnár Gábor pénzügyi osztályvezető sokéves tapasztalatának, de emellett sajnos rengeteg elvonást, megszorítást, felújítások elmaradását és önerő hiányt tartalmaz.

Polgármester úr félrevezető módon azt nyilatkozta, hogy „Február 24-én volt az az egyeztetés, ahol részletesen megvitattuk a költségvetést. Nagyon sok kérdés felmerült, ezek mind megválaszolásra kerültek, és a képviselő-testület tagjai ezt el is fogadták.”

Ezzel sokaknak azt a látszatot keltette, mintha mindenki elfogadta volna azt, pedig az igazság egészen más! Valóban nagyon sok kérdés merült fel, de azok kizárólag ellenzéki képviselők szájából. A kormánypárti képviselőknek semmilyen kérdésük nem volt a város költségvetésével kapcsolatban, ami igen fura, tekintve, hogy egy több mint 50 oldalas anyagról van szó, mely rengeteg területet érint. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy mindenki minden részével kérdés nélkül egyetértsen, főleg azért is, mert egyáltalán nem tartalmazza a körzetekre vonatkozó egyedi igények költségeinek beépítését.

Bár választ minden kérdésünkre kaptunk, magyarázatot már kevésbé, ezért itt szeretném leszögezni, hogy olyan költségvetést, ami 160 milliós kormányzati elvonások (2020.évi és idei gépjárműadó mintegy 128 millió, ill. ez évtől Kalocsára is vonatkozó szolidaritási adó 32 millió forint) miatt Kalocsa fejlődését teljesen derékba töri, és a nagy ígéretek ellenére emellett 7 fő múzeumi alkalmazott elbocsájtását eredményezi,

egyik ellenzéki képviselő sem fogadta el.

Ezt az informális gyűlésen egyébként meg sem kérdezték tőlünk, még egy nemhivatalos szavazást sem tartottunk erről. Ha a járványhelyzet nem adja meg a lehetőséget a polgármesternek, hogy egyszemélyben fogadja el a költségvetést, és testület elé kerül az anyag, akkor dr.Bagó Zoltán, Balogi József, Szabó Balázs és jómagam egyértelmű NEM-mel szavazunk, dr.Vincze András tartózkodott volna. Bár 7:5 arányban így is átment volna ez a költségvetés, de számunkra ez nagyon sok okból elfogadhatatlan, melyet később részletezek is.

De nézzük a számokat, hiszen a költségvetés ezekből áll és ezek az igen beszédes adatok. A tavalyi évben (köszönhetően az elnyert TOP-os pályázatoknak) még 6,165 milliárd Ft költségvetési főösszeggel fogadtuk el a 2020-as költségvetést, idén ez 1,6 milliárd forinttal csökkent és a polgármester 4,567 milliárd Ft költségvetési főösszeggel terjesztette elő és fogadta el.

Többrészes cikksorozatomban szeretném Önöknek érthető formában bemutatni a költségvetést. Nézzünk együtt a számok mögé, hogy megismerhessék, milyen bevételekkel gazdálkodhat a város, milyen kiadásokat fedez a költségvetés, mire számíthat ebből egy itt élő lakos, egyáltalán mit nyújthat ez egy kalocsai polgár számára ?

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk