Ez egy véleménycikk, tartalma nem feltétlen tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis város a Pannon Birodalomban, Paprikánia.
Abban az időben egy járvány tombolt az egész Földkerekségen, melyet COVID-19-re kereszteltek.
Történt egyszer, hogy egy nem túl szép napon Paprikániát is utolérték a járvány gazdasági hatásai.
A város elöljárója összehívta a hozzá hű szenátorokat és tanácsnokokat, hogy közölje velük, miként kívánja a következő, nehéz gazdasági évben Paprikániát irányítani. Hű csatlósain kívánta felmérni, miként fog reagálni a város népe a megszorítások bejelentésére.
Senki nem számított rá, hogy Paprikániában valaha is válságkezelésre lesz szükség, hiszen a Birodalom kancellárja, Zor bán, hű béreseinek védettséget ígért minden rájuk leselkedő veszéllyel szemben. Paprikánia elöljárója nemrégiben nagy nyilvánosság előtt még azt is kijelentette, hogy „Ugye milyen jó nekünk!” (igaz, hízelgő mondatáért a bán fejmosásban részesítette, mert az elöljáró rosszkor, és rossz helyen szólt)
A szenátorok és tanácsnokok ájtatosan figyeltek kenyéradó gazdájukra, aki egyenesen a dolgok közepébe vágott:
– Hű alattvalóim! El kell bocsátanunk a város szolgái közül néhányat, hogy mi boldogan éljünk, míg meg nem halunk! A kancellár nem segít, megvan a maga baja! Recseg-ropog a Birodalom, magunkra maradtunk itt a végeken! Mit gondoltok, le tudjuk tolni az elbocsátásokat a nép torkán?
Ekkor megszólalt az egyik tanácsnok, akiről városszerte köztudott volt, hogy mindenhez (is) ért:
– Uram, elöljáróm! Az ellenzék életét, halálát kezedbe ajánlom! Nekem van egy ötletem, mellyel el tudjuk kerülni a nép, és a lázongók haragját!
– Kedves Barátom, ki a becsületed, és jó híred is feláldozod a közhangulat alakításában nap mint nap, hadd hallom hát javaslatod!
– Drága jó uram, gazdagok védelmezője, egyházunk kegyeltje! Tombol a járvány, már jó ideje nekünk, tanácsnokoknak, és a szenátoroknak semmi dolgunk! Már mi szégyelljük, hogy ezért még pénzt is felveszünk! Vond meg uram a juttatásainkat, hisz úgy sem csinálunk semmit érte. A tanácsnokok és szenátorok fizetsége, ha uram a Te és az alispán béréből is lecsípnél valamennyit, megmenthetné az elbocsátástól azokat a szegény város-szolgákat. Tudom uram, hogy Te és az alispán nemrég vettetek új hintót, és hamarosan megint szeretnétek, de hidd el a nép jó néven venné az áldozatunkat!
– Tudtam mindig, hogy csak ki kell várnunk türelmesen, és szólni fogsz barátom valami értelmeset! Részemről teljesen egyetértek! A ti zsoldotok teljesen elveszem, a saját, és alispánom bérét pedig megfelezem!
– Kincstárnok! Ennyi elég lesz, hogy az elbocsátásra ítéltek megmeneküljenek?
– Elöljáró uram, elég lesz! Döntéseddel hét családot megmentesz, dicső hírneved örökké éljen!
Ez lenne az a kisvárosi történet, csak az a kár, hogy az egész egy MESE!
Hét közszolgát menesztettek, a város urai pedig továbbra is vígan élnek!
Itt a vége, fuss el véle!
-Népmese-
