2025.május.20 kedd
HomeVárosházaKépviselők nélkül készült Kalocsa költségvetése

Képviselők nélkül készült Kalocsa költségvetése

A katasztrófavédelemről szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. §. (4) bek. alapján

„Veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének……..feladat- és hatáskörét a polgármester..…….gyakorolja.”

Ez lefordítva azt jelenti, hogy a vészhelyzet kihirdetése óta a polgármesternek mindenről egyszemélyben lehet és kell döntenie, de ez nem jelenti azt, hogy a képviselő-testüleletet nem kérdezheti meg, attól véleményeket nem gyűjthet be.

Tavalyi évben az első vészhelyzeti időszak (2020. március 11.- 2020. június 17.) alatt 108 határozat született, majd a második, 2020. november 04-től máig is tartó rendkívüli jogrend alatt már 171 polgármesteri döntésen vagyunk túl.

Ez összesen 285 határozat, amiből 3 témában tartotta fontosnak a polgármester a képviselő-testület informális tájékoztatását, ami természetesen nem egyenlő a beleegyezéssel:

– Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft. megalapítása

– Hétvégi fogorvosi ügyelet megszűnése

– Tulajdonosi hozzájárulás a Szentháromság tér felújítása, kivitelezési munkálatainak II. és III. ütemben történő megvalósításához

Ezek azok az ügyek, amik egyébként is a legjobban megosztják a közvéleményt, ezért a polgármester nem kockáztathatta, hogy legalább a tájékoztatás szintjét ne lépje meg, amit persze nem is felejtett el a médiákban kihangsúlyozni, levéve válláról az egyszemélyes döntés terhét, hiszen a testület tudott róla. A többi 282 ügyről már nem hallottunk ilyen hangzatosan ill. igazából sehogysem.

A kormányzati elvonások (gépjárműadó elvétele) és a gazdasági visszaesés miatt az iparűzési adó (IPA) bevételek csökkenése és az 50%-os IPA elengedésének kompenzációja miatt ezeken az informális megbeszéléseken kifejezetten kértük és ígéretet is kaptunk, hogy a költségvetés-tervezetből kapunk anyagot, amit időben véleményezhetünk, ill. elképzeléseket illeszthetünk be, bizonyos kereteken belül pedig akár alakíthatunk.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján az előkészített költségvetési rendelet-tervezetet a polgármesternek február 15-éig napig kell elkészítenie, és a költségvetés előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul mérlegeket és kimutatásokat kell – szöveges indokolással együtt – bemutatni.

Úgy tűnik, a pandémia ezt is felülírta, ugyanis a mai napig nem érkezett meg ebből semmi anyag.

A határidő tehát lejárt, így erről is – mint az összes többi kalocsai önkormányzati ügyről – csak a város honlapjáról értesülhetünk március 15-ig, addig kell ugyanis elfogadnia az államháztartási törvény alapján a polgármesternek egyszemélyben az új költségvetést.

Csak bízhatunk, hogy a beígért erősebb Kalocsa a költségvetési számokban is jelentkezni fog, de az már most is látható, hogy az önkormányzati vagyon idén is tovább apad, ugyanis a másfél hónap alatt már közel 40 millió forint értékben került értékesítésre ingatlan. Sok kritika érte az előző vezetést, hogy a vagyont felélték és „elment kiflire”, de ez Filvig Géza alatt ugyanúgy folytatódik.

Most már mint egyszerű kalocsai lakos is kiváncsi vagyok, hogy sikerült összerakni a költségvetést annak tudatában, hogy az előzetesen bejött többletigények a 100 milliót is meghaladják, viszont a járványhelyzet miatt elvont tételek 200 millióra is rúgnak.

[wonderplugin_audio id=”1″]

RELATED ARTICLES

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk