Már a kormányközeli Nézőpont Intézet mérése szerint sem vezet a Fidesz az ellenzékkel szemben

A rendre a Fidesznek kedvező közvélemény-kutatási eredményeket produkáló Nézőpont Intézet mérései sem festenek már olyan jól, mint korábban.

Reprezentatív felmérésük szerint a teljes népességen belül 41-40-re vezet a Fidesz–KDNP a hat pártot felvonultató szövetséggel szemben, azaz az állás igen szoros, hibahatáron belüli (december óta az ellenzéki összefogásba beálló 6 párt: MSZP, DK, Momentum, Jobbik, Párbeszéd, LMP támogatottságát az intézetnél is egyben mérik, mivel ők együtt indulnak a Fidesz ellen 2022-ben.)

A Fidesz-közeli közvélemény-kutató szerint decemberhez képest a teljes népességen belül 14-ről 17 százalékra nőtt az ismeretlen preferenciával rendelkezők aránya, de nem változott, illetve csak hibahatáron belül módosult az ellenzéki közös lista, illetve a Fidesz–KDNP szimpatizánsainak aránya. - írja a Magyar Nemzet mai száma

A kutatás alapján nem szerezne parlamenti képviseletet a Magyar Kétfarkú Kutyapárt és a Mi Hazánk Mozgalom sem, egy-egy százalékon állnak jelenleg a teljes népességben és a várható választási eredményt tekintve is. A Szanyi Tibor-féle ISZOMM szintén nem éri el az egyszázalékos határt.

Korában portálunkon már írtuk, hogy 2020 végén más közvélemény-kutatóktól megjelentek olyan eredmények is, amelyek szerint a közösen induló ellenzéki pártok legyőznék a Fidesz–KDNP-t.