Jótékonysági gyümölcsosztás a Békéseknél – több, mint 200 kg gyümölcs, 50 kg szaloncukor Karácsonyra

Amikor történelemórán a pestisről, a koleráról, a spanyolnátháról tanultam, hálát adtam az égnek, hogy a mai fejlett orvostudomány ernyője alatt mi már védettek vagyunk a millió áldozatot követelő járványoktól.

És mégsem.

Idén minden másképp alakul. Szigorítások, szabályok, korlátozások jellemezték ezt az évet. Tudatlanság, bizonytalanság, félelem – 2020-ban, amikor már az egész emberiség olyan kényelemben és biztonságban élhetne, világjárványban élünk.

Sokat töprengtünk, hogy vajon merjük-e megszervezni az immár hat éves hagyománnyal bíró jótékonysági ételosztást. Hagyományosan Romsics István jóvoltából az egész várost segítő egyik legnagyobb civil megmozdulássá vált, amit a Békés Kalocsáért Egyesület megalakulása óta örökébe fogadott. Megkérdeztünk szakembereket, akik nem javasolták a szabad főzést, és ecsetelték a járványhelyzet miatt fellépő veszélyeket. A józan ész érveinek hatására a tagság úgy döntött, hogy - mindenképpen szeretnénk segíteni - a hagyományostól ezúttal eltérő utat választunk, ami hasonló segítség a rászorulóknak, de talán kevesebb kockázattal és veszéllyel jár mindenki számára.

Döntésünket az is elősegítette, hogy érkeztek támogatóinktól a támogatások, amiket ezúton is köszönünk!

A főzés helyett gyümölcs és szaloncukor csomagokkal segítettük a Karácsonyra való hangolódást, hiszen a vitaminra (és az édességre) most fokozottan nagy szükség van.

Állandó támogatóink közreműködésével a tagság több, mint 200 kg gyümölcsöt és mintegy 50 kg kókuszos és vajkaramella ízű szaloncukrot vásárolt, amiből 56 darab ajándékcsomagot állítottunk össze. Előzetes felméréseinkből kiderült, hogy nem kell a Malomszögig menni, hogy szükségben élő családokra és egyedülállókra bukkanjunk.

A városnak sajnos majdnem minden részén élnek olyan társaink, akiknek bizony luxus, hogy mindig legyen alma, narancs, banán, mandarin és szaloncukor a fa alatt. A csomagok kihordása során megdöbbentő sorsokkal is találkoztunk. Egyedülálló idős néni járókerettel száraz diót gyűjtött, hogy azzal tüzeljen, de bizony olyan is van, aki súlyos betegen, otthon a gyermekével fűtés nélkül vészeli át a telet.

Alapvető emberi szükségletek nem elégülnek ki, ezért csapatunk további segítségnyújtásra készül.

A Karácsony és a szeretet szellemében nyitott szemmel járjunk, mert azok az emberek, akiknek segítségre van szüksége, bizony köztünk élnek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük