2025.október.26 vasárnap
HomeKözéletJótékonysági gyümölcsosztás a Békéseknél - több, mint 200 kg gyümölcs, 50 kg...

Jótékonysági gyümölcsosztás a Békéseknél – több, mint 200 kg gyümölcs, 50 kg szaloncukor Karácsonyra

Amikor történelemórán a pestisről, a koleráról, a spanyolnátháról tanultam, hálát adtam az égnek, hogy a mai fejlett orvostudomány ernyője alatt mi már védettek vagyunk a millió áldozatot követelő járványoktól.

És mégsem.

Idén minden másképp alakul. Szigorítások, szabályok, korlátozások jellemezték ezt az évet. Tudatlanság, bizonytalanság, félelem – 2020-ban, amikor már az egész emberiség olyan kényelemben és biztonságban élhetne, világjárványban élünk.

Sokat töprengtünk, hogy vajon merjük-e megszervezni az immár hat éves hagyománnyal bíró jótékonysági ételosztást. Hagyományosan Romsics István jóvoltából az egész várost segítő egyik legnagyobb civil megmozdulássá vált, amit a Békés Kalocsáért Egyesület megalakulása óta örökébe fogadott. Megkérdeztünk szakembereket, akik nem javasolták a szabad főzést, és ecsetelték a járványhelyzet miatt fellépő veszélyeket. A józan ész érveinek hatására a tagság úgy döntött, hogy – mindenképpen szeretnénk segíteni – a hagyományostól ezúttal eltérő utat választunk, ami hasonló segítség a rászorulóknak, de talán kevesebb kockázattal és veszéllyel jár mindenki számára.

Döntésünket az is elősegítette, hogy érkeztek támogatóinktól a támogatások, amiket ezúton is köszönünk!

A főzés helyett gyümölcs és szaloncukor csomagokkal segítettük a Karácsonyra való hangolódást, hiszen a vitaminra (és az édességre) most fokozottan nagy szükség van.

Állandó támogatóink közreműködésével a tagság több, mint 200 kg gyümölcsöt és mintegy 50 kg kókuszos és vajkaramella ízű szaloncukrot vásárolt, amiből 56 darab ajándékcsomagot állítottunk össze. Előzetes felméréseinkből kiderült, hogy nem kell a Malomszögig menni, hogy szükségben élő családokra és egyedülállókra bukkanjunk.

A városnak sajnos majdnem minden részén élnek olyan társaink, akiknek bizony luxus, hogy mindig legyen alma, narancs, banán, mandarin és szaloncukor a fa alatt. A csomagok kihordása során megdöbbentő sorsokkal is találkoztunk. Egyedülálló idős néni járókerettel száraz diót gyűjtött, hogy azzal tüzeljen, de bizony olyan is van, aki súlyos betegen, otthon a gyermekével fűtés nélkül vészeli át a telet.

Alapvető emberi szükségletek nem elégülnek ki, ezért csapatunk további segítségnyújtásra készül.

A Karácsony és a szeretet szellemében nyitott szemmel járjunk, mert azok az emberek, akiknek segítségre van szüksége, bizony köztünk élnek!

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk