Advent második gyertyája is lángra lobbant az elmúlt vasárnapon. A második, a piros ruhás angyal azért érkezik a Földre, hogy serlegében összegyűjtse az emberek szívében lakó szeretetet, amelyből azután fényes csillag születik az égen.

A szeretet bajban is, ünnepekkor is kitágul az emberek szívében. Ilyenkor érzékenyebbé válunk, jobban rányílik szemünk mások örömére és fájdalmára is. Biztosan ott van ez az érzés mindig a szívekben – van, akinek át-meg átszövi a mindennapjait, van, akiben akkor vált gondolatból tettekre, ha valami különös, nem mindennapi élmény táplálja. Ez napjainkban éppen a karácsony, meg a jelent és jövőt egyaránt félelmetes homályba borító világjárvány.

Nehéz a lesújtó hírek, és - a hírek mellett különösen bántó - harsány, vásárlásra buzdító hirdetésözön közepette meghallani az üzenetet, amely arra biztat, hogy segíts azokon, akiknek a bizonytalanság, a nélkülözés ezekben az ünnepre készülődő napokban megöli a várakozás örömét.

Jóleső érzés rábukkanni viszont a figyelemről, adakozásról, mások felé fordulásról szóló hírekre. Hiszen városunkban is működnek az egyének és a különböző civil szerveződések segítő akciói: valaki felvállalta egy egyedül élő idős asszony támogatását; egy hölgy a boltban jött rá, hogy sokan a pénzhiány miatt kártyára töltött, forintra kiszámított meleget vásárolnak, és segített; az üzletekben együtt érző emberek töltik meg az önkéntesek kosarát. A Békés Kalocsáért Egyesület lázasan próbálja kitalálni, hogyan tudná a járvány idején is megvalósítani a megszokott és várt ételosztást; lelkes életjobbítók létrehozták az Octopus Egyesületet, hogy megtalálják és befoltozzák azokat a lyukakat, amelyeken át elillan az öröm; és számosan adakoztak sok-sok gyermek öröméért éppúgy, mint egy kisgyermek gyógyulásáért.

Ezek a legfontosabb hírek, mert ezek táplálják a reményt, hogy minden, gyakran mesterségesen szított indulat ellenére az emberek igenis jók! Hogy meglátják egymásban a szenvedőt, a segítségre szorulót, a szerethetőt. Hogy szeretnék átélni – sokan a családjuktól távol ünnepelve is -, az egymáshoz tartozás érzését, az „adni jó” élményét.

Kérjük, osszátok meg velünk ezeket a kezdeményezéseket! Nem azért, hogy aki ad, az rögtön reklámot is biggyesszen a neve mellé, hogy ő milyen jó, hanem azért, hogy megerősítsük egymást a hitben: nem vagyunk egyedül.

“Ellenállhatatlan igény él az emberekben a katarzisra. Arra a hitre, illúzióra, hogy bármennyi baj és szenvedés van is a világban, végül mégiscsak minden jóra fordul majd, mégiscsak van remény. E nélkül a hit vagy illúzió nélkül nehezebb volna az élet.” Hankiss Elemér