Mindig maszk nélkül, vagyis nyíltan, őszintén beszéltem, s amikor néha-néha írtam, akkor is erre törekedtem, ezen a még hátralévő életemben nem is kívánok változtatni. Olykor tévesztettem, gyarló emberként még hibáztam is, de amit közéleti ügyekben eddig mondtam vagy írtam, az vállalható. Azért teszem e személyes kitételt, mert ismerőseim, barátaim késztetésére írom ugyan a következő kis glosszát, ám szeretném rögzíteni, hogy ezek csak az én gondolataim, így enyém a felelősség is, s nyilván senkit nem is buzdítok egyetértésre, legföljebb abban bizakodom, hogy lesznek, akik kissé elgondolkodnak majd azon, amit itt olvashatnak.
Az emberi társadalomnak, a kisebb-nagyobb közösségeknek egyik – de csak az egyik! – rendező eleme a jog, amely törvényekben válik érzékelhetővé. A törvény írásban rögzített közösségi szabály, amelynek fogalma itt tágan értelmezendő, a valódi törvények mellett hozzáértendők a különféle rendeletek, határozatok, végzések, házirendek és más jogi iratok is. Társadalom és jog viszonya az ősi kultúrákig visszanyúló témája ez emberi közgondolkodásnak, a társadalomfilozófia irodalma hatalmas, e kis írásban még a főirányokat vázolni sem lehetséges. Egyetlen kérdésre próbálom hát szűkíteni: Az egyes embernek (vagy a kisebb közösségeknek) be kell-e tartani a törvényeket? Az ókori görög bölcs, Szókratész szerint igen, mindig és minden körülmények között. Szerinte még a rossz törvényeket is, ha a törvény rossz, a közösségnek meg kell azt változtatni, és ha a törvényhozók erre nem képesek, akkor jó törvény megalkotására alkalmas, új törvényhozókat kell választani. Ismert, hogy – legalább is a legenda szerint – e gondolatmenethez ragaszkodva itta ki a bürökméreggel teli kupát, s nem mentette életét (noha megtehette volna), mondván, hogy bár igaztalan módon, rossz törvény alapján, s aljas zsarnokok ítélték őt halálra, de az akkor és ott érvényes törvények ezt lehetővé tették, neki tehát meg kell halnia. Már az ókori görögöknél is találhatunk azonban más megközelítéseket is, elég Antigoné történetére gondolni (Vajon még tanulják-e a középiskolások?!). A zsarnok Kreón parancsa (törvénye!) ellen lázadó Antigoné az ősi szokásjogot, az „íratlan törvényt” képviseli, miszerint a holtakat el kell temetni – még Kreón tiltó parancsával, törvényével szembeszegülve is. Az írott jog vagy az erkölcsből eredő szokásjog-e a fontosabb? A dráma válasza egyértelmű, hogy az utóbbi. A joggal, a törvényekkel való szembenállásnak is bőséges irodalma és történelme van, csak említésképpen: a rómaiaknál a jus murmandi (a morgolódás joga), a 1222-es magyar Aranybulla híres ellenállási záradéka, az újkori történelem számos polgári engedetlenségi mozgalmának, törekvésének pedig csak a puszta fölsorolása is igencsak túlfeszítené írásom kereteit. Nem is a társadalomfilozófia kérdéseivel kívánok foglalkozni, erre nálam avatottabbak nagyon sokan vannak, az emberiség nagy gondolkodói közül pedig szinte mindegyik foglalkozott ezzel a témával. S ez nem véletlen, hiszen minden korban érvényes, így napjainkban is. Be kell-e tartani a törvényeket? Mindig és maradéktalanul? A törvénytisztelő polgár válasza nyilván az, hogy igen. De ha az erkölcsi érzékünk vagy akár csak a higgadt gondolkodásunk szerint tudjuk, hogy a törvény rossz, akkor is? Ez nekünk is esetenként igencsak fogós kérdés lehet. A kis filozófiatörténelmi kipillantással csupán arra kívántam utalni, hogy ez a téma nem valami elvont okoskodás vagy kissé hóbortos „tojásfejűek” agyszüleménye, hanem bizony napjainkban is időszerű, ami olykor (tisztességes szemlélettel) bizony nagyon nehezen feloldható dilemma is lehet.
Mint cseppben a tenger, példaként egy jelenség: Kalocsa város polgármesterének egyik rendelete, – 16/2020. (XI. 11.) –, szerint a városban minden 6 évesnél idősebb polgárnak a közterületeken is maszkot kell viselnie. A rendelet időintervallumot ugyan nem tartalmaz, ennek hiánya azonban ez én értelmezésem szerint azt jelenti, hogy mindig és minden közterületen. Ez a rendelet szerintem részben rossz, főleg, ha azt esetleg nem rugalmasan, nem a józan ész szerint kezelik. A különféle törvények nemcsak jogokat biztosítanak, hanem korlátozásokat is tartalmaznak, ez szerintem minden épeszű ember számára természetes. Hogy az életünket nyomorító koronavírus miatt mostanában maszkot kell hordanunk, az szerintem is jogos, szükségszerű korlátozás. Mivel szándékom szerint jogtisztelő igyekszem lenni, magam is maszkot viselek az üzletekben, hivatalokban, bankokban, postán, stb. és e rendelet szerint az utcákon, tereken is. De ha a közterületen csak egyedül vagyok (előfordul), akkor leveszem. Ennek a szándékos szabályszegésemnek az indoka szerintem mindenki számára nyilvánvaló lehet: Ha nincsenek emberek a közelemben, akkor nem fertőzhetek senkit, s engem sem fertőzhet senki, a maszk viselése tehát okafogyott. Másrészt, ha csak lehetséges, szeretnék – s jogom is van hozzá! – levegőt, oxigént belélegezni a széndioxid helyett. Ezt a hozzáállásomat (amelyet a helyi Rendőrkapitányságon is jeleztem) csupán annak igazolására írtam meg, mint valós és aktuális példát, hogy egy hatályos jogszabály és más jogos érdek olykor ütközhet. Sajátos, hogy itt mindkét szempont az egészséggel kapcsolatos: a polgármesteri rendelet célja nyilvánvalóan a vírus elleni védelem (közérdek), az én kissé renitens hozzáállásom célja pedig a saját egészségem védelme, a kissé több oxigén belélegzésével (magánérdek, de nem teljesen, mivel fiamnak, barátaimnak, s tán még másoknak sem mellékes az egészségi állapotom). Ha Polgármester úr kissé módosítaná a rendeletét, ez a dilemma szerintem könnyen orvosolható lehetne, ennek hiányában pedig megoldás lehet, ha az illetékes hatóságok méltányosan járnak el az érvényesítés során, mivel e rendelet esetleges merev és öncélú kezelése akár fölösleges feszültségekhez is vezethet, ami ebben a sokak számára amúgy is gondterhelt időkben aligha lehet kívánatos bárkinek is. Én bízom az illetékesek megértő és bölcs eljárásában, hozzáállásában ebben az ügyben is.
Az írott jog, a törvény és más társadalmi érték (pl. erkölcs) ütközésére alighanem minden felnőtt, de még a nagyobbacska gyerekek is számtalan, az általam írottnál sokkal fajsúlyosabb példát tudnának sorolni. Hányszor tapasztalhatjuk pl. hogy egy-egy gazdasági esemény közfelháborodást gerjeszt, mert tisztességtelen, ocsmány gazemberség (pl. a privatizációs ügyletek döntő többsége), de jogszerű, az írott jogszabályok szerint megtehető, az elkövetők meg nagyívben tesznek a közérdekre és az erkölcsre, gyakran még pöffeszkedve hivalkodnak is a „tettestársnak” tekinthető rossz törvények segítségével szerzett (lopott) zsákmányukkal. További példákat aligha szükséges említeni, ennyi már elég annak a jól ismert, egyszerű tételnek a bizonyítására, hogy a jog, a törvény – tágan értelmezve is – fontos és szükséges része minden társadalomnak, így nekünk is. De nem az egyetlen, és semmiképp nem lehet minden más társadalmi érték fölötti, nem lehet mindenható! A közjót, a közösséget, az emberek javát kellene minden törvénynek szolgálnia, de ez csak vágyálom, esetleg remény lehet. De nem, még az sem, hiszen mindig is voltak, vannak, s bizonyosan lesznek is rossz, hibás meg gyönge törvények. Célunk és közös törekvésünk csak az lehet, hogy döntő többségük jó legyen, s egyetlen se legyen olyan, amely súlyosan károsító hatású. A jó törvények a társadalmi rendet biztosítják, ezek hiánya nyilván anarchiához, zűrzavarhoz vezetne, a túl sok rossz és a szükségesnél erősebben korlátozó pedig torz társadalmat okozhat. Erre figyelmeztet a régi bölcs mondás is:
„A szabadság rend nélkül elviselhetetlen, a rend szabadság nélkül embertelen!”
Igen hasonló gondolatot fogalmaz meg József Attila is a Levegőt!, c. versében: „Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet, (…)!” A sort a verscím miatt is idéztem, az egész vers elolvasását pedig mindenkinek jó szívvel ajánlom, szerintem ez a költőnek talán a legjobb verse, s szinte meghökkentően időszerű ma is.
Megkezdődött Advent, a számvetés, az ünnepvárás és a lelki megtisztulásra törekvés időszaka, amikor is a legtöbb ember – s nem csak a hívő keresztények – kissé magába fordulva végiggondolja a saját helyét a világban, kapcsolatait családjával és más szeretteivel, barátaival, ismerőseivel, s akár a nagyobb közösségekhez való viszonyulását is, emellett fölidézi sikereit, örömeit, de az esetleges kudarcait meg vétségeit is. Vagyis egy lelkiismereti mérlegre teszi önmagát, s fölteszi az ősi emberi kérdéseket: Mivégre is vagyok én a világon? S vajon a világnak jó-e, hogy vagyok? Ehhez a csöndes gondolkodáshoz talán muníció és gondolatébresztő lehet ez a kis eszmefuttatásom is, de nem szükségképpen, mivel az adventi meditáció mindenkinek a saját bensőséges magánügye, semmiképpen nem kívánok tolakodó lenni. Másrészt az írásban inkább csak elnagyoltan jelezni tudtam a téma – a társadalom és a jog viszonya – pár elemét meg néhány gondolati irány lehetőségét. A reményem csak annyi, hogy a Tisztelt Olvasó talál benne egy-két figyelemre érdemes gondolatot vagy legalább gondolattöredéket.
BÉKÉS, NYUGALMAS ADVENTET, MAJD ÁLDOTT KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDEN KALOCSAI POLGÁRTÁRSAMNAK!
Ruppáner János nyugalmazott tanár
Kalocsa, 2020. november 24.
