Már rövidebbek a nappalok. A fák színes díszruhába öltözve búcsúznak a nyár éltető melegétől. Még néhány hét és hideg északi széllel beköszönt a tél. Elmúlik lassan, sőt már el is múlt az élővilág nyári burjánzása. Csend lesz újra az erdőn és a mezőn, de elcsendesedünk mi, emberek is. Az egyre hosszabbodó estéken több idő jut az elmélkedésre.
Igazodnak-e az elmúlt hónapok és évek során megélt tetteink, cselekedeteink az általunk kitűzött célhoz, vagy célokhoz? Elérhetők-e ezek a célok? Ha elérjük, mit jelentenek majd számunkra? Helyes irányt tűztünk ki magunknak? Összhangban vannak-e azokkal az alapértékekkel, melyeket életünk rendező elvének tartunk? Helyesen ítéltük-e meg ezeket az értékeket? Kérdések, melyek egy –egy pillanatra feltűnnek a tudatunkban, válaszra várnak, de legtöbbször megválaszolatlanok maradnak. Miért? Mert nem könnyűek a válaszok. Mert erőfeszítést, gondolkodást, elemzést és ehhez szükséges időt, elcsendesedést, magányt igényelnek. Mert nem könnyű szembesíteni magunkat hibáinkkal, tévedéseinkkel, mindazzal, amit esetleg elrontottunk.
Mindenszentek ünnepe a katolikus keresztényeknek, a földi létből eltávozottakra való emlékezés napja mindenkinek a keresztény gyökerű országokban. Gyerekként a gyertyagyújtás szertartása, a sírok mellett álló felnőttek maguk elé néző szomorú tekintete és a temető esti fényeinek misztikus volta hat ránk. A gyermek még legtöbbször nem tudja, mit is jelent a halál. Nem ismeri személyesen azokat, akiknek a sírjánál áll. Tud arról, hogy az emberek előbb utóbb meghalnak, de úgy érzi, ez vele, testvéreivel, szüleivel, nagyszüleivel, hozzá közel álló szeretteivel nem történhet meg.
Az egyik legmegrázóbb élmény mindannyiunk életében, amikor egy haláleset először döbbent rá minket arra, hogy senki sem kivétel: egyszer mindannyian eltávozunk. Mit kell tennünk, hogyan kell élnünk, hogy békével tudjuk fogadni az élet megpróbáltatásait és földi életünk utolsó pillanatait? A válaszaink és főleg cselekedeteink nem mindig tudatos megfontoláson alapulnak.
„Legyetek jók, ha tudtok, minden más csak hiábavalóság.” – mondja a főszereplő a Neri Szent Fülöpről készült filmben. A jóság tehát egy lehetséges kivétel. De mikor vagyunk jók? Talán akkor, ha nem bántjuk egymást. Ha tekintettel vagyunk embertársainkra. Ha igyekszünk szeretettel fordulni egymás felé, még akkor is, ha nem mindig sikerül.
Már rövidebbek a nappalok. Az egyre hosszabbodó estéken több idő jut az elmélkedésre. Mindenszentek ünnepén köszönjük meg elhunyt szeretteinknek mindazt a jót, amit kaptunk tőlük. Az ő életük is meg kell, hogy erősítsen minket abban, hogy ami igazán lényeges, ami a Kisherceg szerint is csak a szívünkkel látható, az nem lehet hiábavalóság. Ez nem más, mint a szeretet! A felénk is irányult szeretetük, ami most már bennünk él tovább.
Nyugodjanak békében!
Forrás: lelekebresztes.hu
