Két láng ég ma Európában. Az egyik Belaruszban, a másik a budapesti Vas utcában. Mindkettő a szabadság lángja. Augusztus közepén, Budapesttől úgy ezer kilométerre, terrorba fordult egy pszichopata negyedszázados uralma, amit azóta csak vérrel, erőszakkal képes fenntartani. Nálunk ugyan nyugodt a felszín, alatta azonban ott lüktet egy nyugtalanító kérdés: vajon velünk is megtörténhet-e ugyanez? A parlament már régóta csak fikció, és adott esetben Orbán az utcákon is hajlandó lesz-e ellenünk fordítani a rezsim elsöprő túlerejét?
Egy társaságban a minap erről folyt a találgatás, s egyöntetűek voltak az igenek. Én nem vagyok ebben ennyire biztos – vagy igen, vagy nem. Viszont már pusztán a feltételezés, hogy egy nap Orbán is esetleg a belaruszihoz hasonló eszközökhöz nyúlhat, jelzi hazai társadalmi létezésünk megrendítő törékenységét, kiszolgáltatottságát. Nem, ezt senki nem látta előre. Okkal remélhettük, hogy előbb-utóbb valódi nyugati országgá válunk, ha nem is irigylendő életszínvonallal, de legalább a többség számára biztonságot nyújtó hétköznapokkal, lehiggadt közélettel, fokozatos előbbre jutásunknak a stadionoknál és díszburkolatoknál némiképp korszerűbb bizonyítékaival.
Semmi nem lett ebből, pedig a sok ezer milliárdból telt volna rá. A kétharmados korszak óta pedig végképp mindenhol minden magán viseli a létrejött szörnyállam alapmentalitását – a közjó iránti teljes közönyt. Orbánékat egyetlen és kizárólagos szempont vezérli, ami a leghétköznapibb nyelven: lopni, lopni, lopni és megúszni. Ehhez van szükségük diktatúrára, és mivel jóformán már csak a Színház és Filmművészeti Egyetem az egyetlen diktatúramentes középület az országban, az odavezényelt zsoldosok most azt az apró Vas utcai lángot igyekeznek kioltani. Nem erővel, hanem mint a mai diktatúrák, apránként: fenyegetéssel, zsarolással, kifárasztással.
Az SZFE sosem volt az eltaposott demokrácia legfontosabb intézménye, de elég fontos ahhoz, hogy most megvédjék. Bárcsak a sorban felszámolt többi demokratikus intézménynek lettek volna olyan állhatatos védői, mint amilyenek az SZFE hallgatói és tanárai. Ők megértették, azonosították a veszélyt, és nem akarják, hogy ők is a hatalom által könnyen, többnyire ellenállás nélkül bedarált többi intézmény sorsára jussanak. Készül majd még film a Vas utcai napokról.
Vidnyánszky Attila a bomlott rezsim abszolút autentikus arca, a többiek mellette csak mint az oroszlán zsákmánya körül ténfergő sakálok, a koncért csinálják. Ő viszont valóban nagyravágyó, veszélyes ember; Orbán készséges cinkosa lett maradék szabadságunk felszámolásában. Mert már amúgy is minden támadás alatt áll, mindent üldöznek. Mesekönyvet, színházat, egyetemet, újságot, rádiót, hírportált, szexuális orientációt, alapítványt, civilszervezetet, polgárjogi mozgalmat, karitatív egyesületet, menekültet, kultúrát, tudományt.
Tombol az irracionális őrület, de egyszer talán épp ebből a kis Vas utcai lángocskából lesz lobogó fáklya.
Ez egy véleménycikk, forrás: Facebook Bruck András
