Negyedik hete tart a kíméletlen kényszerállapot, amelybe az országos kórház kiürítés miatt Kalocsa környékén is sokan csöppentek bele. A központi utasítást, ami az ágyak felszabadításáról szól, érthető módon a helyi kórház vezetésének is teljesíteni kellett. De vajon mik a következmények? A „Hogyan tovább?” kérdésre van-e válaszuk a hazaküldött betegek hozzátartozóinak? Erről beszélgettünk egy neve elhallgatását kérő kalocsai idős emberrel, akinek magatehetetlen édesanyját küldték haza a kórházból a járványra hivatkozva. (A beszélgetésről hangfelvétel készült. Az alábbi interjú ennek leirata.)

-Milyen idős az édesanyja?

-Ha megéri a szeptembert, 89 éves lesz.

-Mikor szóltak, hogy el kell hozni a kórházból? Föl tudott készülni rá?

-Csütörtökön szóltak, hogy másnap, pénteken hazahozzák. Betegszállítók hozták haza, ők is meg voltak döbbenve, hogy ilyen állapotban kiadták a kórházból. Se inni, se enni, sem mozdulni, se odébb gurulni, semmit nem tud. A háziorvosunk azt mondta, hogy kórházban kellene lennie, ebben az állapotban már nem lehet otthon rendesen ellátni. Ígéretet kaptam, hogy ha lehetőség nyílik rá, akkor vissza fogják venni, de én már nem hiszek el semmit. Már előbb sem lehetett bejárni, mert látogatási tilalom volt, le volt zárva a kórház, régóta nem láttam őt. Ez idő alatt apró kiütések jöttek rajta, amiről nem tudtuk, hogy mi. Rühes volt, amikor hazahozták, ezért nekem is nagyon kellett figyelnem. A kórházat nem akarom bántani, de tele volt fekélyes dekubitusszal anyu, itthon azért jobb helyen van, mert szépen húzódnak össze a felfekvései.

-Mindent egyedül csinál, nincs szakember, aki segítene abban, hogy ezeket a sebeket hogy kell kezelni?

-Egyszer megmutogatták, de már a kórházban is csináltam, amíg be lehetett járni, és azóta én kezelem a sebeket, amik nagyon kellemetlen, rossz helyen vannak. Dekubitusz matrac van anyukám alatt, hogy a vérkeringését támogassa, ez éjjel, nappal megy. Mindent egyedül kezelek, 3000 Ft-os csomagot kaptam, amiben kötszerek voltak, a többi hozzávalót, a Sudocremet, a pelenkát, a fertőtlenítőket, a speciális kötszereket (ami magába gyűjti azt a levet, ami a felfekvésekből kifolyik) mind saját erőből kell megvennem. Ezek rengeteg pénzbe kerülnek.

-Az édesanyja tudatánál van?

-Nem mindig, csak ritkán lehet vele normálisan kommunikálni.

-Vannak fájdalmai?

-Persze! Nagyon fáj a feneke, dereka, háta, ahol a felfekvések vannak, ezek nyílt, mély sebek, amelyek érintésre is nagyon érzékenyek, és nem tudom úgy fektetni anyámat, hogy egyhez se érjen hozzá semmi. Fáj a lába. Össze van húzódva behajlított állapotba, térdben nem hajlik, és azt ki kell nyújtogatni, ami persze nagyon is fájdalmas. A kórházban ezt gyógytornász szakszerűen tudta csinálni, itthon pedig én tornáztatom, ahogy érzem. Egész napos fekvés után minden mozgás fáj szegénynek, de etetni, pelenkázni, fürdetni, tornáztatni kell, és igaz, hogy már csont és bőr, de képzeljen el egy csontos magatehetetlen felnőtt testet; én sem vagyok egy nagy darab: alig bírom el. A pelenkázásnál, lepedő fertőtlenítésnél, fürdetésnél át kell gurítanom a másik ágyra, de olyan nehéz, egyszer a kezénél húzom arrébb, egyszer a lábánál, majd a csípőjét, ez sok apró haladás, és utána ugyanígy vissza. Nem tudom felültetni, elbukik jobbra-balra, ha megpróbálom. Este végzi a nagydolgát, de nem tudja kinyomni, ezért minden áldott nap kesztyűvel szedem ki belőle a székletét.

-Kért valakitől segítséget?

-Bementem az Önkormányzathoz, s kértem segítséget, de nem kaptam, csak azt javasolta egy nagyon kedves hölgy, hogy kérjek nyugdíj-kiegészítést, a Nyugdíjfolyósító ki is egészítette a nyugdíjam 3000 Ft-tal. Ápoló csak akkor jön, ha fizetek érte. Hála Istennek, nagyon jó szomszédom van, a bevásárlást teljes egészében ő intézi, hiszen nem is hagyhatnám egyedül a beteget.

-Hogyan bírja anyagilag ezt az állapotot?

-A nyugdíj elmegy gyógyszerekre, nagyon drága minden, és ezek nélkülözhetetlenek. Speciális szappannal kell fürdetni, a gyógyszertárban speciális testápolót veszek, amivel minden fürdetés után bekenem a testét. Nem mondhatom, hogy nem veszek pelenkát, mert nincs rá pénzem. Egy napra három pelenkát írnak ki, de ez nem elég, többet használunk el, mert nem hagyom az anyámat se a pisibe, se másban, pedig sokat pisil, mert sokat kell itatni, és emellett vízhajtót is kap.

-Hogyan telik egy napjuk?

-Reggel hétkor fölkelek, nyolckor kezdjük a fürdést. Amikor rendbe tettem anyut, akkor reggelizünk. A reggeli 10 óráig is elhúzódik, mert nincs szegénynek foga, mindent csak pépesítve tudok neki adni, nagyon nehezen nyel, ezért borzasztó lassan megy az etetés. Reggeli után minden áldott nap elkezdek főzni. Másfél, két óra hosszat ebédelünk. Én 3 órakor tudok megebédelni. Utána le szoktam ülni, mert nem bírom már, az én derekam is borzasztóan fáj, mert ezt a nehéz, magatehetetlen testet mindennap többször meg kell mozgatnom.

-Az egész napját édesanyja ápolásának szenteli, így egyáltalán nem is marad ideje másra?

-Semmi másra. Ami a kórházban a nővérek feladata, az most teljes egészében egyedül rám maradt. Itthon, pelenkázás közben többször ráestem, nem bírtam el a magatehetetlen test súlyát. Egészségileg még bírom, amíg bírom, de lelkileg és fizikailag már nagyon belefáradtam. Esténként úgy esem be az ágyba. Én is közeledek a 70-hez, és nagyon el vagyok fáradva. Múltkor olyan állapotban voltam, hogy nem tudtam beszélni. Nem forgott a nyelvem. Megijedtem, de nem tudtam mit csináljak, arra gondoltam, hogy anyu csak rám hagyatkozhat, erősítenem kell.

Borzasztó minden nap látni, hogy az én Anyám, aki keményen dolgozott egy életen át, fölnevelt minket, mindent előteremtettek Apámmal, milyen körülmények közt éli napjait.  Nem is értem, hogy miért kellett egyszerre ennyi embert ilyen méltatlanul kidobni a kórházból, ennyi kemény év után egy kórházi ágyat sem érdemelnek az Öregjeink, akik fölneveltek minket? Nem tudom, mit hoz még a jövő, de amíg erőm engedi, a Jóisten segítségével minden tőlem telhetőt megteszek, hogy enyhítsem ezt a megalázó sorsot, amibe most belekényszerítettek minket.

Kiegészítés: A téma érzékenységére való tekintettel a beszélgetés leiratából a konkrét személyekre, helyekre, időpontokra való utalásokat eltávolítottuk. Interjúnk számos kérdést vetett föl, melyeket továbbítunk a kórház felé. Amint válaszokat kapunk, egy újabb cikkben közöljük azokat. (a szerk.)