2026.március.11 szerda
HomeKözéletMUNKA a KÖZ szolgálatában vagy rabszolgasors?

MUNKA a KÖZ szolgálatában vagy rabszolgasors?

A közmunka nem magyar találmány. Az itthoni bevezetését megelőzően alkalmam volt segíteni angol nyelvű, közmunkáról szóló tanulmányok, cikkek, beszámolók magyarra fordításával.

A világ minden tájáról olvashattam a tapasztalatokat, élményeket, tanácsokat: Afrikából, Ázsiából, az USA-ból, különböző kultúrák, fejlettségi szint, más-más felhasználás. AZ USA-ban főként egyfajta nevelési célzattal használják, ami nem jár fizetéssel, van, hogy egy kisebb bűntett kompenzációja: a szemetelőnek parkot kell tisztítania, vagy kukásként dolgoznia. A részeg garázdának detoxikálóban takarítani vagy tejivóban felszolgálni. A verekedő diáknak a traumatológián segédkeznie. És a közmunkára kötelezés nem függ a társadalmi osztálytól, nem csak az elesettek kaphatják: emlékszem valamelyik elnök fiatalkorú lányai sörivás miatt kényszerültek közmunkát végezni.                           

 A szegény afrikai országokban elsősorban iskolák, kórházak építésén, felszerelésén dolgoznak a közmunkások.                    

Forrás: alfahir.hu
Forrás: alfahir.hu

Egy dolog közös volt a sokféleségben: Közmunkásoknak mindig IRÁNYÍTÁS és FELÜGYELET mellett, ÉRTELMES, HASZNOS, NEM MEGALÁZÓ munkát kell végezniük. A munka megbecsülésére késztet és áthidal egy nehéz élethelyzetet, segít visszanyerni vagy épp elnyerni a  tisztes munkához jutás lehetőségét. A cél semmiképpen sem az, hogy éhbérért, rabszolgaként dolgozzanak, vegetáljanak a családjukkal együtt a kiemelkedés reménye nélkül.

Nálunk, úgy tűnik, az  eredetileg kitűzött cél java elveszett a bevezetéskor és megvalósításkor. Nem általánosítok, csak a saját élményeimet, a közmunkás ismerőseim tapasztalatait hozom fel példaként:

  • 19 éves lány, 4 éves korában fogadták örökbe, szakközépiskolában érettségizett, a szakmájában nem kapott munkát, húszévesen a közmunka első napján, a falu közepén utcaseprésre osztották be. Az édesanyja rögtön hazavitte, erre örökre kiesett a helyi önkormányzat kegyeiből, azóta Tolnán, Kecskeméten végez egészségtelen munkát, 32 éves, „tizenkétórázik.”
  • Szintén érettségizett, egyedülálló anya, Ő szerencsésebb, először a roma önkormányzatnál, majd a városházán adminisztrációs munkát végzett közmunkásként. De a lánya művészeti közép és felsőfokú tanulmányainak költségeit nehezen viselte, állandó létbizonytalanságban élt, így öt éve Ausztriában és Németországban idősgondozást vállalt. Kiegyensúlyozott, nyugodt, a lánya táncművészként Romániában talált jó fizetést, lakást és szép munkát egy magyar néptánc együttesben.
  • Mélyszegénységben élő, kilakoltatott, villany-gáz-víz nélküli putriban élő roma asszony , a fiai börtönben, beteg nagykorú lánya is vele él, két kisiskolás unokája minden nap nála tölti a délutánt, esetleg az éjszakát is. Nem kapott közmunkát mindenféle indokokkal: nincs iskolája, aztán elmúlt hatvan éves stb. Ezért alkalmi munkákból, napszámból élt. Talán egy éve végre közmunkásként láttam többször is – az utcán. De az egészsége már megrendült, sokkal idősebbnek látszik a koránál.
  • Szemben a házunkkal, ott a Vajas-part. Sokszor láttam télen-nyáron, hogy a reggel 8 órára  odarendelt közmunkások órákig, volt, hogy még délután kettőkor is ott ültek, álltak szerszám, munkavezető nélkül. És még hallgatniuk is kellett az arra járók epés megjegyzéseit: “ Ezért kapjátok a pénzt, hogy itt üldögéljetek?” Ha a várakozás közben bementek egy-egy házba valami kerti munkát vagy egyebet végezni,  akkor büntetést kaptak, esetleg kizárták őket a közmunka lehetőségéből.

Aztán hála Istennek,- és a józan észnek – rájöttek a városunk vezetői, hogy egy kisváros nem bír el 250 utcaseprőt, és munkaerőhiány van sok állami intézményben. Így okosan, iskolákba, intézményekbe takarítóként, az érettségizetteket adminisztrációs munkatársként, technikai dolgozóként alkalmazták. Természetesen csak közmunkás bérért, ami igazságtalan és feszültséget okoz, de biztosabb és jobb, mint az előzőek, megbecsülik, nem alázzák őket, nem veszítik el a maradék önbizalmukat.

 Pár napja kétségbeesve mondta egy háromgyerekes roma asszony ismerősöm, aki egy általános iskolában takarított, hogy a szerződésük lejárt, a jövőjük bizonytalan. Aztán jött a ”parancsolat”, közmunkás nem dolgozhat intézményekben.

Újból kezdődik, folytatódik több száz,- ha ez országos rendelet, több százezer- elesett, szegénységben élő, többgenerációs iskolázottsági lemaradással küszködő, betegségektől nyúzott, kábítószerbe és alkoholba menekülő honfitársunk kálváriája.

Tehetetlen vagyok, nem értem, mi történik. Írás közben egyfolytában ezek a sorok járnak az eszemben:

Mintha megvakultam volna, nem látom a ködbe vesző lankákat, a hajnali napfényben nyújtózkodó Ipolyt, a grandiózus Dunát, és nem látom a temérdek bátor és nemes asszonyt és férfiút. Az önzés, az acsarkodás, a műveletlenség és szűklátókörűség honja. Engedj látnom…

…Árva szívem holt erét, töltsd meg égi jóság.

/Esterházy/

Írta: Dargayné Panyik Márta

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk