A közmunka nem magyar találmány. Az itthoni bevezetését megelőzően alkalmam volt segíteni angol nyelvű, közmunkáról szóló tanulmányok, cikkek, beszámolók magyarra fordításával.
A világ minden tájáról olvashattam a tapasztalatokat, élményeket, tanácsokat: Afrikából, Ázsiából, az USA-ból, különböző kultúrák, fejlettségi szint, más-más felhasználás. AZ USA-ban főként egyfajta nevelési célzattal használják, ami nem jár fizetéssel, van, hogy egy kisebb bűntett kompenzációja: a szemetelőnek parkot kell tisztítania, vagy kukásként dolgoznia. A részeg garázdának detoxikálóban takarítani vagy tejivóban felszolgálni. A verekedő diáknak a traumatológián segédkeznie. És a közmunkára kötelezés nem függ a társadalmi osztálytól, nem csak az elesettek kaphatják: emlékszem valamelyik elnök fiatalkorú lányai sörivás miatt kényszerültek közmunkát végezni.
A szegény afrikai országokban elsősorban iskolák, kórházak építésén, felszerelésén dolgoznak a közmunkások.
Egy dolog közös volt a sokféleségben: Közmunkásoknak mindig IRÁNYÍTÁS és FELÜGYELET mellett, ÉRTELMES, HASZNOS, NEM MEGALÁZÓ munkát kell végezniük. A munka megbecsülésére késztet és áthidal egy nehéz élethelyzetet, segít visszanyerni vagy épp elnyerni a tisztes munkához jutás lehetőségét. A cél semmiképpen sem az, hogy éhbérért, rabszolgaként dolgozzanak, vegetáljanak a családjukkal együtt a kiemelkedés reménye nélkül.
Nálunk, úgy tűnik, az eredetileg kitűzött cél java elveszett a bevezetéskor és megvalósításkor. Nem általánosítok, csak a saját élményeimet, a közmunkás ismerőseim tapasztalatait hozom fel példaként:
- 19 éves lány, 4 éves korában fogadták örökbe, szakközépiskolában érettségizett, a szakmájában nem kapott munkát, húszévesen a közmunka első napján, a falu közepén utcaseprésre osztották be. Az édesanyja rögtön hazavitte, erre örökre kiesett a helyi önkormányzat kegyeiből, azóta Tolnán, Kecskeméten végez egészségtelen munkát, 32 éves, „tizenkétórázik.”
- Szintén érettségizett, egyedülálló anya, Ő szerencsésebb, először a roma önkormányzatnál, majd a városházán adminisztrációs munkát végzett közmunkásként. De a lánya művészeti közép és felsőfokú tanulmányainak költségeit nehezen viselte, állandó létbizonytalanságban élt, így öt éve Ausztriában és Németországban idősgondozást vállalt. Kiegyensúlyozott, nyugodt, a lánya táncművészként Romániában talált jó fizetést, lakást és szép munkát egy magyar néptánc együttesben.
- Mélyszegénységben élő, kilakoltatott, villany-gáz-víz nélküli putriban élő roma asszony , a fiai börtönben, beteg nagykorú lánya is vele él, két kisiskolás unokája minden nap nála tölti a délutánt, esetleg az éjszakát is. Nem kapott közmunkát mindenféle indokokkal: nincs iskolája, aztán elmúlt hatvan éves stb. Ezért alkalmi munkákból, napszámból élt. Talán egy éve végre közmunkásként láttam többször is – az utcán. De az egészsége már megrendült, sokkal idősebbnek látszik a koránál.
- Szemben a házunkkal, ott a Vajas-part. Sokszor láttam télen-nyáron, hogy a reggel 8 órára odarendelt közmunkások órákig, volt, hogy még délután kettőkor is ott ültek, álltak szerszám, munkavezető nélkül. És még hallgatniuk is kellett az arra járók epés megjegyzéseit: “ Ezért kapjátok a pénzt, hogy itt üldögéljetek?” Ha a várakozás közben bementek egy-egy házba valami kerti munkát vagy egyebet végezni, akkor büntetést kaptak, esetleg kizárták őket a közmunka lehetőségéből.
Aztán hála Istennek,- és a józan észnek – rájöttek a városunk vezetői, hogy egy kisváros nem bír el 250 utcaseprőt, és munkaerőhiány van sok állami intézményben. Így okosan, iskolákba, intézményekbe takarítóként, az érettségizetteket adminisztrációs munkatársként, technikai dolgozóként alkalmazták. Természetesen csak közmunkás bérért, ami igazságtalan és feszültséget okoz, de biztosabb és jobb, mint az előzőek, megbecsülik, nem alázzák őket, nem veszítik el a maradék önbizalmukat.
Pár napja kétségbeesve mondta egy háromgyerekes roma asszony ismerősöm, aki egy általános iskolában takarított, hogy a szerződésük lejárt, a jövőjük bizonytalan. Aztán jött a ”parancsolat”, közmunkás nem dolgozhat intézményekben.
Újból kezdődik, folytatódik több száz,- ha ez országos rendelet, több százezer- elesett, szegénységben élő, többgenerációs iskolázottsági lemaradással küszködő, betegségektől nyúzott, kábítószerbe és alkoholba menekülő honfitársunk kálváriája.
Tehetetlen vagyok, nem értem, mi történik. Írás közben egyfolytában ezek a sorok járnak az eszemben:
Mintha megvakultam volna, nem látom a ködbe vesző lankákat, a hajnali napfényben nyújtózkodó Ipolyt, a grandiózus Dunát, és nem látom a temérdek bátor és nemes asszonyt és férfiút. Az önzés, az acsarkodás, a műveletlenség és szűklátókörűség honja. Engedj látnom…
…Árva szívem holt erét, töltsd meg égi jóság.
/Esterházy/
Írta: Dargayné Panyik Márta
