2025.november.09 vasárnap
HomePolitikaAz ellenzék nem ellenség!

Az ellenzék nem ellenség!

(Király Róbert önkormányzati képviselő gondolatai a költségvetésről.)

4 hónap telt el azóta, hogy beülhettem abba a képviselői székbe, amit éppen jelenlegi Polgármester úr használt az előző ciklusban. Megtisztelő, de egyben óriási felelősséget vettem vállamra, hiszen szavazóim bizalmát nem csak megszerezni kellett, hanem meg is kell tartani.

Már korábban is nyomon követtem a város vezetésének munkáját, és azt tapasztaltam, hogy a költségvetési szavazás mindig a legfontosabb mérföldkő a város életben. Egy bizalmi szavazás, amit az ellenzéknek szinte kötelező „ab ovo” elutasítani. Ez az előző években Kalocsára is tökéletesen jellemző volt.

A költségvetés elkészítése hónapokon átívelő, rengeteg adatgyűjtést, tervezést, és előkészületet kívánó munka. Bázis adatok alapján, az előző évi adatokra épít, amihez korrigálva készítik el, figyelembe az új és esetleg leadott kötelező és önkéntes feladatokat. A 2020-as anyag 84 oldalas, több ezer számadattal, táblázattal. Sajnos ennek részletes áttanulmányozására nekünk képviselőknek mindössze 5 nap jutott, amibe még egy hétvége is volt. Az SZMSZ (Szervezeti és Működési Szabályzat) ide vonatkozó szabályozása is legalább 5 napot ír elő, de azt nem lenne kötelezően betartani, főleg nem ilyen fontos és összetett anyag tárgyalása előtt. Ezt Polgármester úr elismerte, tudomásul vette, és remélem következő alkalommal már figyelembe is veszi. Közgazdasági tanulmányaim és 25 éves gazdasági tapasztalataim miatt egy kis előnyt élveztem, de nekem sem volt kis feladat ilyen rövid idő alatt részletekbe menően áttekinteni úgy, hogy a kapcsolódó anyagot előzetesen nem ismerhettük meg. Csak remélni tudom, hogy képviselőtársaim a teljes költségvetési anyag megértésének és megismerésének teljes birtokában szavaztak.

Konstruktív ellenzékiséget vállaltunk, és tartottuk szavunkat most már nem először. Bizalmat szavaztunk a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft. új vezetőjének, és rábólintottunk a 2020-as büdzsére is, mert hiszünk abban, hogy a város ezzel nyerni fog. Sajnos ezt a lojalitást a városvezetés részéről nem kaptuk meg, részükről még mindig nagy a bizalmatlanság és bizonytalanság felénk, gondoljunk csak a kiosztott bizottsági helyekre, hiszen a 2/3 – 1/3 aránya ebben az esetben 4 a 31-hez, azaz az 5 bizottság 35 székéből 4-t kaptunk.

Ennek ellenére tesszük a dolgunkat, és szeretnénk a város javára lenni, segíteni, hogy a kampányígéretek valóra válhassanak, miszerint az új vezetéssel egy modern, élhető, prosperáló városként születik újjá otthonunk, és Kalocsa erősebb lesz. Ezeknek az ígéreteknek a teljesítését kell számon kérnünk, és együtt működni ellenzékben, de nem ellenségként.

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk