“Az új kalocsai Schöffer Gyűjtemény gyönyörű! Kívül-belül szép, elegáns, szinte sugározza a kortárs vizuális kultúra legvonzóbb értékeit. Méltó Schöffer életpályájához: az épület, a belső terek, az udvar, a berendezés, a fények, a színek, a terek szépséges harmóniája. Mindenkinek, aki erre jár, szívből ajánlom.
Nem csak a mi büszkeségünk, hanem a magyar szellemé és tehetségé is.
Fájdalmas, hogy ennek a kisvárosnak nincs anyagi fedezete a nívós működtetéshez: a fűtéshez, nyáron hűtéshez. A gyerekek, diákok vizuális oktatásához készült program sem tud így folyamatos lenni, mint turisztikai látványosság sem tudja a küldetését teljesíteni.
Segítség, szponzorálás, állandó anyagi támogatás kellene, hogy ne vesszen kárba!”
2016-ban írtam ezt a pár mondatot.
Most valami újra elindult. Ismét a gyűjtemény állandó része lett az az anyag, amit Schöffer Miklós 1992– ben bekövetkezett halála után özvegye, Eleonóra állított össze a gyűjtemény akkori új szárnyában: fotók a mester életéből, személyes tárgyaiból, ruházatának jellegzetes darabjaiból. Valódi kincsnek számít a Francia Akadémia halhatatlanjai közé választásakor viselt, számára készült frakk és az alkalomból kapott fénykard. Mindezeket megőrizték a régi múzeum lebontásakor, és most Budai Viktória értő kezei alatt részei lettek az állandó kiállításnak. A francia nagykövetség és az özvegy támogatásával francia nyelvű könyvtár is alakult az intézményben a kilencvenes években. Talán lesz arra is mód, hogy közkincs legyen az is ismét. A Schöffer Szemináriumok a Mester halála után támogatás hiányában megszűntek ugyan a kilencvenes évek közepétől, de ezeket is fel lehet támasztani, az országos kulturális életébe bekapcsolni. Hiszen olyan nagyságok voltak a résztvevők között mint Esterházy Péter, Erdély Miklós, Kukorelly Endre, Jeney Zoltán, Aknay Tamás, Jancsó Miklós, Esa Lauráma, Fajó János, Wolfgang Mitterer és Ungváry Tamás kalocsai származású zeneszerző.
A régi múzeum két szárnyát összekötő térben ideiglenes kiállításokat is rendeztek a hasonló konstruktivista, térdinamikus alkotó művészek a Kalocsáról származó képzőművésszé, építőmérnökké vált volt diákok munkáiból. Ez a hagyomány is folytatásra vár, élet és munka kell hogy legyen a házban, nem pedig a művek temetője.
Az is reményt keltő, hogy végre Schöffer szellemisége és kreativitása felé fordult a Szent István Gimnázium is; Lakatos Ervin tanár úr és diákjai, együtt a Képzőművészeti Egyetemmel, ismerkednek a térdinamikus szobrászat alapjaival.
Talán végleg, szívből befogadja Kalocsa Schöffer Miklóst, és nem hallom többet azokat a hangokat, miszerint Schöffer Miklós művészete „nem való” Kalocsára, „tájidegen”. Kiderült az is végre: azok a kizárólagos alapszínek, amiket grafikáiban használ, a kalocsai népművészet színei.
Örömmel várjuk a folytatást, szeretettel köszöntjük Budai Viktóriát, a gyűjtemény új vezetőjét.
Reménytkeltő a jelen!
Francia nyelvű könyvtár-ahh, micsoda kuriózum lehetne egy ilyen kisvárosnak.
Öröm olvasni,tudni arról,amit Ervin elkezdett a MOME-val és az új gyűjtemény vezető szakmaisága is átjön itt is és a nyilatkozataiból.
Jó ilyen hírekről olvasni.
Most találtam Petőcz András tanulmányában, amit a Párizsi Magyar Műhely 50 évfordulójára írt.
Ilyen körülmények között nem meglepő az a tény, hogy a Magyar Műhely, mint Párizsban megjelenő,
de erős itthoni bázist képező fórum, a magyar irodalmi progresszió élére állhatott.
Itt már igazi mozgalomról beszélhetünk , amely mozgalom egyik csúcspontja valóban az 1985-ös Magyar Műhely-találkozó
volt KALOCSÁN, vagyis a kalocsai Schöffer-szeminárium. Ezen a rendezvényen jelen volt minden olyan értelmiségi, aki újat, mást, változást akart, elképesztően sokan voltunk együtt, sokan olyanok, akik azóta messze eltávolodtak a Magyar Műhelytől, Esterházy Péter, Ungváry Rudolf éppúgy, mint ahogy zenészek,
képzőművészek is. Mert a Magyar Műhely valóban a modern művészet és a változás lehetőségét jelentette,
így természetes volt az is, hogy az Új Zenei Stúdió, Sáry, Jeney, Vidovszky éppúgy kötődnek a laphoz, mint
olyan képzőművészek, mint Jovánovics György vagy Maurer Dóra.
Végre van egy ertő es elhivatott vezetője a gyűjtemenynek. Őt nagyon meg kell becsülni és nem elengedni. Lassan élni kezd a múzeum; talán lesz mód kilépni a falai közül és szóbahozni a Schöffer torony felháboritó a művész eredeti alkotását meghamisító „felújított” állapotát is.