Békés beszélgetés Lakatos Norbival, a vaklufissal
A Békés Kalocsáért Egyesület beszélgetés-sorozatának december 4-i vendége volt Lakatos Norbi, aki egyenesen, mindenféle érzelmi túltengés nélkül beszélt életéről – arról, hogyan veszítette le a látását, és ez a tragikus fordulat hogyan vezette arra az útra, amelyen jelenleg jár.
A beszélgetőpartnere Kerpács Rezső volt, akivel gyorsan megtalálták a hangot – legfőképpen azért, jegyezte meg Norbi, mert Rezső köntörfalazás nélkül vaknak nevezte, ami ritkaságszámba megy a dadogás, a fogalom kerülgetése mellett, ahogyan általában próbálnak az emberek „tapintatosabb”, de mint kiderült, a vakokat inkább zavaró kifejezéseket találni az állapotukra.
– Szóval, aki nem lát, az vak, és nem világtalan – hívta fel a figyelmet Norbi a különbségre, hangsúlyozva, hogy neki bizony igenis van világa.
Eddigi életútját felidézve Norbiról azt tudhattuk meg, hogy korlátok közé nemigen illeszthető gyermek és kamasz volt, fiatal felnőttként számos munkahelyen kipróbálta magát, de gyorsan kiderült, hogy ami nem köti le, ami nem érdekli, azt elviselni sem tudja, és onnan gyorsan odébb állt.
Cukorbetegsége miatt is kilógott valamennyire a sorból, ám a vaksága nem ebből a betegségből következett, noha annak egyik szövődménye a látásvesztés. Egy rozsdás szögbe lépett bele, s bár a sebét ellátták, nem vettek észre egy letört csontdarabkát a sarkában, amely azután súlyos csonthártyagyulladást okozott, és a gyulladás meg a vércukor szint egymással vívott harcának a következménye egy szó szerint egyik pillanatról a másikra bekövetkezett megvakulás lett.
– Még megírtam egy SMS-t – jellemezte a folyamat villámcsapás szerűségét Norbi – de a választ már nem tudtam elolvasni.
Norbi őszintén elmondta, hogy amikor megértette, nem egy átmeneti állapotról van szó, amiből majd kigyógyítják, jó darabig teljesen bezárkózott, és képtelen volt túllépni ezen a csapáson. Azután a szülei elvitték egy elemi rehabilitációs szolgáltatásra, ahol felnőtt korban látássérültté válókat készítenek fel a megváltozott élethelyzet hozta kihívásokra, és tanítják meg az önálló életvitelre őket.
Nehéz és hosszú utat járt be, míg rátalált a lufihajtogatásra, amelyet mára egyedüli vakként végez nemzetközi szakmai végzettség birtokában. Tavaly az USA-ba is eljutott egy lufitekerő világbajnokságra.
– A lufihajtogatásban még messze a csúcs – válaszolta Kerpács Rezsőnek a céljait firtató kérdésére – az a jó benne, hogy folyamatosan meg kell és lehet újulni benne, és hogy megunhatatlan. Megtaláltam azt a munkát, ami érdekel, ami számomra és másoknak is öröm.
A beszélgetésen egy harmadik fél is részt vett: Tami, a vakvezető labrador kutya. Norbi elmesélte, mekkora bizalom él kettejük között, mennyire egymásra vannak hangolva, és hogy számára Tami segítsége nélkülözhetetlen. Igaz, vannak helyzetek, amikor koppan miatta – fűzte hozzá nagy derültség közepette – hiszen Tami az ő szemmagasságában figyeli a világot, ami miatt már landolt árokban, és csattant bele fali telefonfülkébe. Mégis, Tami annyira hozzá tartozik, hogy akkor is ő akar gondoskodni róla, ha esetleg már nem tud eleget tenni a munkájának. Hiszen hét éve a társa, és reméli, még évekig az lesz.
A lufihajtogatás mellett Norbi felvállalta azt is, hogy bárhová hívják, megy és beszél arról, milyen vaknak lenni, miben és hogyan tudnak a látók segíteni nekik, és hogy mennyire fontos lenne: ne fogyatékos, hanem teljes értékű emberként kezeljék őket! A nézők számos kérdést tettek fel Norbinak, aki természetesen lufitekerő képességeit is bemutatta a jelenlévőknek.
A Békés Beszélgetés megtekinthető ezen a linken: Katt ide
